Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)
Történeti szaktanulmányok - Nyakas Miklós: A hajdúk felkelése és a letelepítő Bocskai
A szabadságharc egész katonai, politikai helyzetét végigkísérte a hajdúság kérdésének rendezetlensége. A nemesség tele van panasszal dúlásuk, fosztogatásuk miatt, s maga Bocskai is keserűen sorolja kilengéseiket, amely jórészt fizetetlenségükkel magyarázható. Ugyanakkor világosan látja, hogy a szabadságharc ügyének kedvező alakulása elsősorban a hajdúvitézek érdeme. Illésházyhoz írva ezt így fogalmazza meg: „ha lehetne az egész hajdúságot csak az magunk kebelében vagy markunkban szorítanunk, hogy senkinek terhére ne volnának..".12 Majd így folytatja: „ha oly jó szél találkozott volna ..., az ki hírünk nélkül az német császár erejét kifútta volna Magyarországból, talám úgy kár nélkül helyére tudtuk volna hütünknek és nemzetségünknek szabadságát állatni, de ... haddal kellett azokat innen kivernünk...''. A hajdúkérdés rendezésére az első kísérlet még a szerencsi gyűlés alatt történt. Bocskai fejedelemmé választásának napján a magyar országgyűlés ugyanis érdekes ígéreteket tesz. Károlyi Árpád az iratot már csak pótlásként, s nem a szerencsi gyűlés iratai közt tudta közölni, s talán ez is az oka, hogy történetírásunk e sok szempontból kulcsfontosságú dokumentummal méltatlanul keveset foglalkozott.13 Ez a magyarázata annak, hogy tanulmányunk végén e kulcsfontosságú iratot teljes egészében közöljük. E szerint a Rhédey Ferenc alatt szolgáló vitézek legyenek hűségesek Bocskaihoz, s térjenek istenes életre. Mindezért a rendek megígérték, hogy „ha az Úristen megcsendesít földünkben bennönket s eltávozik rólunk az ellenség, ez az ország lesz az ti anyátok, ebből leszen életetek, táplálástok és ruházatotok." A rendi gondolkodás szerint ez az ígéret csak valamilyen kiváltságolt, terhektől mentesített birtokot takarhat, s nyilván nem jobbágytelket. A másik ígéret szerint, ha a „vitéz hadnagyok" az alattuk valókat is a haza javára szoktatják, tanítják, akkor a rendek azokat „a mi véreinknek, tagainknak, barátunknak" fogják „nagy böcsölettel tartani". Ez a képletes beszéd a korabeli magyar nyelvben azt jelenti, hogy a nemesi nemzet befogadja a hajdúvitézeket. Ezt a szófordulatot használta Bocskai a dunántúli nemességhez írt levelében („én is igaz magyar vagyok, kegyelmetek atyjafia és vére, tagja"), s ezt használta végrende12 Nagy 2000.; Nyakas 2005. 13 MOE XI. 874 - 877. Bp. 1899. 250
