Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)

Néprajzi szaktanulmányok - Kavecsánszki Máté: Tánctudományi vizsgálódások Észak-Biharban

mai, testet öltött produktumra, „kulturális szövegre"9 koncentrál, hanem az azt életre keltő közösségre, a tánc nyelvén kifejezett mondanivalóra, illetőleg a táncos gyakorlat által keltett kollektív hatásra. A társastáncok és a népi tánckultúra kapcsolatának kutatási programja Kutatásaim egyik fontos célja annak bizonyítása, hogy a nem hagyomá­nyos (népi) mozgásrendszer használata is a tradicionális paraszti kultúra megnyilvánulása, ennek okán nem kerülhető ki az elemzése és mélyebb értelmezése. E gondolat ugyan folyamatosan jelen volt a táncfolkloriszti­ka művelőinél is, mégis, egy ideig, érthető okok miatt vizsgálódásuk csak említés szintjén terjedt ki a társastáncokra. Nem döntő fontosságú kérdés, hogy a polgári, városi társastáncok lokális paraszti közösségekben való megjelenésének vizsgálata az antropológia hatására vagy a táncfolklo­risztika belső, minőségi megújulásának következtében kezdődik-e meg. Saját kutatásaimat azonban az átalakuló, megszűnő paraszti közösségben lezajló kollektív mentális folyamatok megértése indukálja, amelyet a tánckultúra átalakulásával kívánok szemléltetni, a történeti Biharból származó esetpéldák bemutatásával.E megközelítési mód sajátosan ant­ropológiai jellegű, de a táncfolklorisztika módszertana ugyanúgy lényegi szerepet játszik a terepkutatások eredményeinek értelmezésében, mint az antropológiáé. A társadalmi rétegek közötti kapcsolat, az elit és a népi kultúra ta­lálkozása és egymásra hatása minden történelmi korszakban jellemző volt. A paraszti tánckultúra története során több alkalommal is jelentős mértékben átalakult, de ennek a folyamatnak a belső társadalmi folyama­tairól lényegében semmit nem tudunk. A társastáncok 19. századi, még inkább 20. századi terjedése adja számunka az utolsó lehetőséget ennek feltárására, megértésére. Amennyiben az antropológiai paradigmát kö­vetve nem elsősorban a táncot, hanem azon keresztül a közösséget vizs­gáljuk, világossá válik, hogy a táncműveltség átalakulása a paraszti kö­zösségben bekövetkező változásokkal párhuzamosan halad, a két folya­mat szoros összefüggésben áll egymással. Ha a tánckultúrát a közösségi mentalitás, identitás, gondolkodás, értékválasztás kivetüléseként, performanszként fogjuk fel, akkor alkalmassá válik a társadalmi változá­sok szemléltetésére. 9 A tánckutatás kelet-európai, illetve amerikai módszerei közötti különbségekről lásd Felföldi 2005: 25. Lásd még Felföldi L: Néptánckutatás. Tudománytörténeti hely­zetelemzés. http://www.zti.hu/tanc/tanckutatas.htm 2012-04-30 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom