Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és a Rákóczi-szabadságharc

A Cum Deo pro patria et libertate (Istennel a hazáért és szabadságért) jelszó alatt kibontakozó szabadságharc célja, hogy az országot a „törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól"felszabadítsák. A fent vázolt légkörben a mozgalom viharos gyorsasággal terjedt, s Rákóczi tiszántúli hadjárata a szabadságharc egésze szempontjából rendkívül fontossá vált. Hogyan értékelték a hajdúvárosok a kibontakozó mozgalmat?

7 Rákóczi maga emlékiratában ritka tisztánlátással jellemzi őket; „A magyar nép közül azoknak a helyzete, akiket szabadosoknak neveznek, jobb, mint a parasztoké, de nem ér fel a nemesekével: ezek a hajdúvárosok lakói, akik valaha török határ őrei voltak", s kiváltságokat nyertek az erdélyi fejedelmektől és a magyar királytól is. Senkinek jobbágyai nem voltak, hanem csak fegyveres szolgálattal tartoztak.

8 Ugyanakkor túlértékelte várható fegyveres erejüket. Ugyanis amíg a kiváltságaikat elvesztett bihari és magánföldesúri hajdútelepek lakói teljes szívvel csatlakoztak a szabadságharchoz a hajdúkiváltság visszanyerése reményében, addig a szabolcsi hajdúvárosokban már más volt a helyzet. Csonkultan is olyan kiváltságok birtokában maradtak, amelynek elnyerésére a többiek csak törekedhettek. S bár helyzetük további rosszabbodása nagyon is reális lehetőség volt, annak bekövetkezte korántsem volt bizonyos. A Habsburg-hatalom ellen lázadni ezért számukra kézzelfogható kockázattal járt; veszíteni sokat veszíthettek, de kérdéses volt, hogy mennyit nyerhetnek. A szabadságharc kezdeti szakaszában ezért vonakodtak fegyvert fogni. Maga II. Rákóczi Ferenc írja emlékirataiban, hogy „különféleképpen sürgettem a hajdúvárosokat a fegyverfogásra, de nem tudtam őket rábeszélni. Csak úgy mutatkoztak hajlandónak fegyvert fogni, ha elfoglalom Kállót, ahol a lakosságon kívül a helyőrség csak negyven németből állt". A fejedelem visszaemlékezése szerint ennek megtörténte - tudniillik Kálló bevétele - után a hajdúvárosok azonnal kibontották zászlójukat, s a nemzeti ügy mellé álltak.

9 A kuruc had Kálló bevétele után tényleg Böszörmény felé fordult, s a fejedelem itt két napig táborozva (aug. 1-2.) innen, a Verébsár melletti táborból írt rá a debreceniekre, hogy ezer fegyverest állítsanak, vagy helyette „puskát, kardot" 7 A hajdúság és a kuruc mozgalmak viszonyára lásd: Rácz István: A hajdúk a XVII. Században. Debrecen, 1969. 160 - 190. p.; Szendrey István: Tanulmány a magyar nép történetéből. Debrecen, 1979. 73-82. p. 8II. Rákóczi Ferenc Emlékiratok. MEK 17. 9 „Különféle módokon sürgettem a hajdúvárosokat fegyverfogásra, de nem tudtam őket rábeszélni. Csak úgy mutatkoztak hajlandónak, ha elfoglalom Kállót, ahol a lakosságon kívül a helyőrség csak negyven németből állt. így hát meg kellett kockáztatni ezt a vállalkozást, és inkább bekeríteni, mint ostromolni ezt a négy bástyájú erődítményt." Uo. 63