Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)
Prím József - Szabó István: Hadik András gróf szablyájának rekonstrukciója
A díszítések értékét növelték a minél aprólékosabb, finomabb, részletesebb kidolgozások, ezért egy-egy ilyen munka nem csak egy mester szakmai bravúrja, hanem igazi művészi munka is volt. A használt díszítések fajtái közül - a teljesség igénye nélkül pl. a damaszkolás, tausírozás, vésés, inkusztráció, intarzia, kőfoglalás, zománcozás, nielló, festés stb. - a legkedveltebbek a trébelés és a cizellálás voltak. A trébelés kisméretű, finom domborítás, amit lemezalkatrészeknél végeztek ólom, fa és szurok alá-, vagy betéteken. A munka mindig a minta ideiglenes, de tartós felrajzolásával kezdődött úgy, hogy ne kenődjön el, illetve ne törlődjön le a munka folyamán. Az anyagot ki kellett lágyítani minden munkafolyamat kezdése előtt. Ezt a lágyítást többször kellett megismételni azért, hogy a lemez, nyúlás, alakítás során ne szakadjon ki, ne törjön, és ne deformálódjon el. A nemesfémeket és rézötvözeteket egyaránt 650-750 °C-ra melegítették fel, majd lehűtötték, vagy hagyták magától kihűlni. így a fém deformálódott kristályszerkezete újra „rendeződött". Mindkét Hadik-szablya ezzel a technikával készült, így ennek kifejtését bővebben taglaljuk, hogy a figyelmet ide irányítva tudassuk, milyen nehéz és milyen hatalmas tudást és ügyességet követel ez a művelet. A trébelést cizellőrkalapáccsal és különböző méretű, formájú poncolóacélokkal végezték. Ezeket mindig a mester alakította magának a kellő formára, méretre, és edzette meg. Az üreges tárgyakat, alkatrészeket kitöltötték szurokkal vagy ólommal, hogy a domborítás, az anyag nyúlása csak ott történjen, ahol szükséges. A művelet befejezésekor, valamint a lemez nagymértékű domborítása esetén közben is kiolvasztották a töltőanyagot. Ha szurkot használt a készítő, akkor azt saját maga keverte be, ugyanis a szurokhoz különböző adalékanyagokat is adtak. Erre azért volt szükség, mert a szurok önmagában törik, ha kihűl. Adtak hozzá talkumot, „döglesztett" gipszet, téglaport, finom homokot, marhafaggyút, kolofóniumot, és a rendelkezésére álló bármilyen anyagot, amivel a szurok tulajdonságait számukra kedvező irányba tudták befolyásolni. Nem lehetett se túl kemény, mert törik, se túl lágy, mert akkor ott is deformálódik, ahol nem kell. Általában az adalékanyagok nem haladhatták meg a szurokhoz viszonyított 1/5-1/3 súlyrészt. Míg a szervetlen adalékok a tömörséget, addig a szerves anyagok a rugalmasságot befolyásolták. 1 3 Ezen recepteket saját kísérletek, tapasztalatok útján állította öszsze minden mester, és sokszor féltve őrizte azt. Ez rendkívül befolyásolta a munka nehézségét és nem utolsó sorban a darab elkészítésének az idejét. (Innen ered az a mondás, hogy: „Jó szerszámmal öröm a munka!") 1 3 HALMÁGYI Szabolcs - RIEDL Lóránt 1986. 55. p. 217
