Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Prím József - Szabó István: Hadik András gróf szablyájának rekonstrukciója

BBDBaBshn BahaaBBOiBIl BDI it tljgp^Bl Ulli («*. A munka mindig a rajz elkészítésével kezdődött. A poncolóacélt balkéz hüvelyk, mutató és gyűrűs ujja közé, míg a jobb kezébe pedig a cizellőrkalapácsot fogta. A poncot majdnem merőlegesen (3-5°-os szögben) tartotta a munkadarab felületére és ennek szabadon álló felső végére egyenletes nagyságú, ritmusú ütéseket mért. A művelet során folyamatosan a tárgy felületén tartotta a gyűrűs ujját, így biztosítva, hogy az fix támaszt adjon, és a poncot végig a vonalon vezethesse. A domborítást a vonalakon, vagy ha kellett, akkor kétoldalt mellette, a cizellőrkalapáccsal a poncolóra mért számtalan apró ütéssel kezdte. Erre azért volt szükség, hogy az így kialakított „vájat" megvezesse a többi szerszámot. Ha már minden vonalon átment így, akkor jöhetett a mélyebb domborítás a különböző profilú poncolóval, ha kellett, akkor a kalapács golyós részével, vagy ún. profilkalapáccsal. A keskeny, vagy ívelt pofaszélességű poncolókat az íves, apróbb minták, míg a vastagabb, nagyobb pofaszélességűeket a nagyobb ívek, mélyebb domborításokhoz használták. Ha sík lemezt használtak, akkor a hátoldalon is végig kalapálták a már meglévő vonalak mellett, igény szerint, vagy egyik oldalán a vonalnak, vagy mindkettőn. Kilágyították az anyagot és folytatták újra a másik oldalon, addig „forgatták", és lágyították, domborították, amíg el nem érték a megfelelő méreteket. A kidomborított felület még hangsúlyosabbá vált, ha az alapot visszaütötték, simították, tisztázták. Például egy szablya saruveretét kétféleképpen lehetett elkészíteni. Az egyik mód, hogy a saruveretet egyből összeforrasztották, és utána trébelték, cizellálták. A másik, hogy előbb a veret két félből készült oldalait külön trébelték, cizellálták, majd a két felet forrasztották össze. A két módszer között az a különbség, hogy az előbbinél a trébelés követel nagyobb tudást, gyakorlatot, mert nem lehet mindkét oldalról domborítani, míg a másiknál az összefőrrasztás adja a kihívást, mert itt, ha valamit nem jól készítenek, akkor a trébelés látja kárát, deformálódik, nem lesz szimmetrikus, vagy csak nem oda esik, ahová tervezték. CIZELLÁLÁS Cizellálásnak nevezzük azokat a kikészítő műveleteket, amelyekkel a fém felületén a végső díszítéseket, finomításokat művészi szinten kidolgozzák. Ilyen eszköz lehet, a finom nyomot hagyó vékony, vagy különböző mintát hagyó poncolóacél (pl.: cápázó, gyapjazó, mattírozó, stb.), különböző vésők, hántolok, simítóreszelők, stb.; a cizellálást végezhetik sima vagy trébelt lemezen, öntvényeken egyaránt. Az öntvények esetében gondosan elő kell készíteni a felületet, meg kell tisztítani a ráégett öntőhomoktól, beágyazó masszától, gipsztől, „revétől". 218