Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)
Kopócs János: Hajdúböszörmény régi erődítései
Vár-domb erődítményét és onnan már könnyen elfoglalható a város és csak a templom körüli belső vár marad védhető. Úgy tűnik a 4 évvel korábbi ostromtól eltérően most a támadóknak szerencséje volt, mert a kapitányok szinte harc nélkül feladták a várost. Bár a győzelmet hozó rohamról a hadvezetésnek úgy látszik tudomása sem volt, mégis ez a kis nyomás is elégnek bizonyult, hogy a védők beszüntessék a harcot. Az esélyeket latolgatva nem nagyon lehetett más választásuk, hiszen most több mint kétszerannyi ellenséges katona állt a város alatt, mint 1677-ben és sajnos már nem Cob tábornok volt a császári főparancsnok, aki annakidején igen jó stratégiai érzékkel gyorsan beavatkozott, és az ellenség közeledtének hírére azonnal felmentő sereggel indult a legnagyobb hajdúváros megsegítésére. Feltehetően ezen okok miatt döntöttek a vezérek a megadás mellett. Egyébként ez alátámasztja Cob 1678-as jelentésében megfogalmazott aggályait a védrendszerrel és a védők alacsony létszámával kapcsolatban. Feltehetően Cob átlátta, hogy annak ellenére, hogy a Habsburg hadvezetés a végvárrendszer részének tekintette a hajdúvárosokat azok önmagukban, pusztán saját védműveikre és katonai erejükre támaszkodva nemhogy nem tudják feltartóztatni a felvidéki területeket célzó erdélyi, török és bujdosó támadásokat, de még magukat sem tudják megvédeni egy jelentősebb létszámú ellenséges sereggel szemben. Miután a várost a védők feladták a következőkről tudósít Vass György: „14 (Septem bris) ott naplottunk; az várost pedig délután felgyújtották; kicsoda légyen, bizonyoson nem tudhatjuk, jóllehet az gyanú törökre vagyon; mind elégett, csak az templom (az) belső várral együtt maradt meg." 4 2 Feltehetően fosztogatás következtében ütött ki a tűz, bár sokáig olyan vélemény is tartotta magát, miszerint maguk a hajdúk gyújtották az ostromló katonákra a várost, de ezt cáfolni látszik a tény, hogy Teleki Mihály, az erdélyi fővezér menteni próbálta a lakosságot is: „15 (Septembris) is helyben voltunk, mivel az benne lakó magyarokat küldte ki urunk belőle"^ A város történetének egyik legnagyobb csapása volt ez a tűzvész, mely a kortársak egyöntetű híradásai szerint egész Böszörményt elhamvasztotta. A kutatás sokáig úgy tartotta, hogy csak a templom és a körülötte levő erődfalak és tornyok vészelték át a város pusztulását, de Czegei Vass György leírása nem hagy kétséget afelől, hogy a pusztulás teljes volt: „17 (Septembris) indultunk meg Beszerménytül; délután szállottunk Hatház és Téglás közzé. Eodem gyujták fel az beszerményi templomot." 4 4 Ezt igazolja a 2005-ben végzett ásatás alkalmával a 4 2 Czegei Vass György naplója 16. p. 4 3 Czegei Vass György naplója 16. p. 4 4 Czegei Vass György naplója 16. p. 153
