Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Nagy Sándor: A Hajdúkerület és bíróságainak viszontagságos esztendei a XVIII-XIX. században

Mely legfelsőbb parancsról oly fölszólítással sietek Nagyságodat értesíteni, hogy jelen tudósításomat vévén, a kormánya alatti kerületben azonnal, bármi néven nevezendő s bármely ürügy alatti nyilvános kerületi gyűlés tartását, Nagy­ságod személyére háramlandó felelősség terhe alatt, föltétlenül gátolni szíves­kedjék. Egyúttal megjegyzendőnek tartom, hogy ezen legfelsőbb parancs foganatosí­tásának betartása végett általam egyszersmind az alkapitányi hivatal is tudósítta­tott." Sillye a kancellár iratának másolatát még aznap mind a hat hajdúváros taná­csának megküldte s mindössze annyit fűzött hozzá, hogy a betiltást azonnal kö­zöljék a kerületi közgyűlésnek az 1848.évi XXVI.tc. alapján megválasztott képvi­selőivel, a törvényszék tagjait pedig értesítsék, hogy a kitűzött ügyek tárgyalása nem a meghirdetés szerint november 6-án, hanem november 4. napján kezdődik meg s mindaddig tart, amíg a folyamatban lévő ügyeket elintézik. 4 3 Az erre a napra kitűzött törvényszéki tárgyalás megnyitása után, Kovács Mik­lós alkapitánynak, a törvényszék elnökének indítványára, megtárgyalták a köz­gyűlések betiltása következtében előállott helyzetet és álláspontjukat a követke­zőkben foglalták össze. A Hajdúkerület, az 1848-ban szentesített törvényeken alapuló, alkotmányos szervezeténél fogva népképviselet. A törvényszék - a városok küldöttségén kívül - ugyanazokból a kerületi tisztviselőkből van „összealkotva" mint akik a közigaz­gatás terén működnek. A folyó évi október 3-án tartott közgyűlésen hozott határo­zat pedig úgy rendelkezett, ha a közgyűlés feloszlatása, mellyel a betiltás is azo­nos, bekövetkeznék, a tisztviselői kar is - az elnök, vagyis a főkapitány kivételé­vel - működését azonnal megszünteti. Ebből önként következik az az erkölcsi, egyben törvényes kötelezettség is, hogy a kerületi tisztviselői karnak a törvény­széket is alkotó tagjai nem tekinthetik magukat semmiféle hivatalos működésre feljogosítottnak. Ez az állapot addig tart, amíg az önkormányzat gyakorlását gátló akadályokat nem szüntetik meg és őket a törvényhatóság alkotmányos jogaiknak gyakorlására vissza nem helyezik. Őket a nép választotta, a nép pedig az akara­tát a maga képviselői által a közgyűlésen nyilatkoztatja s ennek nem tisztelése erkölcsi és alkotmányellenes bűn volna. Mivel a közgyűlés betiltásával működé­sük megszűnt, eljött az ideje, hogy annak teréről lelépjenek. 4 3 Uo. IV.B.751. A hajdúkerület főkapitányának iratai (a továbbiakban: főkap. ír.) 563/861. Forgács Antal 1861 Mindszent hó 27-én kelt 15621/1133.sz. irata és erről a városokhoz küldött értesí­tés fogalmazványa. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom