Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Nagy Sándor: A Hajdúkerület és bíróságainak viszontagságos esztendei a XVIII-XIX. században

„Le kell lépniök a magyar szent korona és a királyi trón iránti hüségök és ra­gaszkodások érzetében azon hitök szerént, miképpen annak legerősebb alapja a törvényeknek tántoríthatatlan tisztelése. Le kell lépniök a pályájok kezdetén letett szent esküjök általi kötelezettségök érzetében, mert azzal összeütközésben működni hitszegés volna. Le kell lépniök azon önbecsérzetöknél fogva, miszerint a tisztviselői állásnak elfoglalására nen annak múlékony fényje, nem önérdek, hanem önzéstelen haza­fiúságok által voltak vezérelve. De visszavonulnak annak kijelentése mellett, hogy ha a törvényhatóság al­kotmányos jogaiba visszaállíttatva szolgálatjokat igénybe veendi, törvényes időre lett megválasztatásuk tartamán belől törvényes állásukat újra elfoglalni szinte hazafiúi kötelességöknek ismerendik. És mivel a törvényszék önfenntartása és működési körvonala a kifejtettek szerént oly szoros kapcsolatban áll az alkotmányos köz kormányzat életével, miként előre látható, hogy a törvénykezési működés a kivitel, és végrehajtás gya­korlati mezején felmerülendő nehézségek miatt könnyen oda juthat, hogy az igazságszolgáltatás tehetetlenségének tapasztalásánál a nép kebelében a törvé­nyek iránti tisztelet és az engedelmesség is megrendítethetnék, az összes tör­vényszék egyhangúlag kijelenteni nem mulasztja el, hogy jövőre nézve további működését megszűntetni kénytelen. Most azonban mintha előbb, mintsem az érintett tiltó rendelet kibocsáttatott volna, többrendbeli úgy bűn, mint polgári ügyekben határnapok voltak kitűzve, nehogy ezek elmulasztása a személy és vagyon bátorságra és a magánosok érdekére a törvényes féknek egyszerrei kettémetszésénél fogva eredményében káros és veszélyes sarjakat hajthasson, polgári kötelességének ismeri a törvény­szék, hogy előtte fekvő teendőit ezúttal befejezze." A törvényszék a határozatot megküldte a Kerület főkapitányának és a városok kapitányainak. 4 4 A következő napon - november 5-én - kezdtek hozzá a büntető ügyek intézé­séhez. Megtárgyalták Farkas Lajos alügyész jelentését, mely szerint a volt es. kir. dorogi szolgabírói hivataltól a Kerülethez átküldött 334 elintézetlen bűnügy iratait átvizsgálta és javaslatot tett a további intézkedésekre. Ezt a törvényszék elfogad­ta. Ügyészi indítványra elvi döntést hozott a rabtartási kiöltségek megállapításá­nak rendjére. Uo. IV. B. 756/d. 1.k. 1861. No. 184. 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom