Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)
EGYED ÁKOS: A hajdú és székely szabadságjogokról
A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 53 visszaszereznie azt. A régi, 1562 előtti ősjobbágyokra ez az intézkedés nem terjedt ki. A haj dú város okba letelepített hajdúk személyes szabadságát Bocskai levele biztosította. A korponai okmány rendelkezése: "/.../ vitézlő hajdú katonáinkat a paraszti és nem nemesi állapotból, amelyben születtek és eddig léteztek, kegyelmesen kiemelni és a mi Magyar- és Erdélyországunk igaz nemesei sorába és számába számlálni, összegyűjteni, felfogadni és beírni határoztuk." 1 9 Ezt II. Mátyás 1613. évi Pozsonyban kelt dekrétuma megerősítette. 2 0 A hajdúk is éppúgy, mint a székelyek életmódjuk alapján szabad paraszti társadalmi kategóriához sorolhatók, ám jogi helyzetük által mindkettő kiváltságolt réteg volt. A kiváltságos jogi helyzet keretébe illeszkedett az is, hogy a hajdúság az adománylevél által olyan örökletes társadalmi állapottá vált, mint a székelységé; ez a jelenség egyébként a rendiségben a nemesi státus természetes velejárója volt. A székely és a hajdú személyes szabadságfogalom mégsem fedte teljesen egymást; ugyan mindkét kutatott fél kollektív nemesi státust nyert, de amíg ennek hatása a hajdúknál - amint Rácz István megállapította - csak "a hajdúvárosi közösségeken belül érvényesült," a Székelyföldön a szabad székelység képviseleti joggal rendelkezett a kongregációkon, széki gyűléseken, a nemzetgyűléseken s az országgyűlésen is, bár a jogok gyakorlása a 16-17. században mindinkább a módosabb rétegek kezébe csúszott át. Lényeges különbség volt az is, hogy az erdélyi rendiségben a székely, a magyar és szász mellett különálló nemzetként vett részt. Következésképpen a székelyszabadság nagyobb hatósugarú egyéni szabadságot biztosított a székelyeknek, mint a hajdúszabadság a hajdúknak. A fogalom központi eleme: a feudális függőségtől való mentesség azonban teljesen azonos volt. 2/2 Nézzük meg a tulajdon és az öröklési jog kérdését. Az "öreg" hajdúvárosokba teleptett hajdúk tulajdonjoga éppúgy teljesnek tűnik, mint a szabad székelyeké: a tulajdonjog a személyek, katonacsaládok függetlenségét volt hivatott fenntartani, hogy képesek legyenek a katonáskodás terhét viselni s a fejedelmi parancsra - földesúr közbejötte nélkül - hadakozásra jelentkezni. Az öröklés joga a tulajdonjog folyamányaként érvényesült mind a székelyeknél, mind a hajdúknál. Azonban lényeges különbségeket is észlelünk; a hajdúk a fejedelem által adományozott földet bírták, a székelyek a századok óta apáról fiúra szálló "székely örökség"-et. A székely birtok családi örökségjellege bizonyosan szilárdabb volt, mint a hajdúbirtoké. Erre valló adat az is, hogy a kis hajdú városokat később sikerült jogaiktól s a tulajdonosi jogtól megfosztani. Hogy a hajdúknál a "mindkét nem" öröklési joga egészen pontosan hogyan érvényesült, azt nem szabályozták az adománylevelek, a székely jog viszont előírta, hogy az örökség a fiúágra száll, a lányok pedig a kiházasítással járó ingóvagyonból részesülnek. Ha fiúörökös nem volt, az apa kérhette lánya "fiúsítását", 1 9 Szendrey István: i.m. 13. 2 0 Nagy Sándor: i.m. 6.
