Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

SZEKERES GYULA: Kovácsmesterség Hajdúböszörményben A patkolás - A patkolás folyamata

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 167 A megfelelően előkészített - jobb esetben megpuhított -, patának a túlnőtt, feleslegessé váló részeit letisztították, leszedték. A faragásnál mindig tekintetbe vették a pata állását, az első patát három az egyhez alakították, míg a hátsó patát kettő az egyhez. Attól függően, hogy a hegyfali rész milyen nagy, a sarokétnek a magasságát a fenti arányok figyelembe vételével alakították ki. A nyírt sohasem faragták túl, a felső roncsolt részt leszedték, de a többit meghagyták, mert ha elfaragták, akkor a nyír meggyengül, és a pata nem tud kellőképpen kitágulni és összehúzódni. Ezáltal a pata mechanizmusa megszűnik. A talp faragásánál is ezt az elvet követték. Ha túlságosan kifaragták, a vékony talp, nyomást kaphatott, gyulladásba kerülhetett akár egy kődarabtól is. A hordozószélt minden esetben meghagyják a fehérvonalon belül. Ennek a vastagsága a ló fajtájától is függ. Ez a fehérvonal egyben a szegezővonal is, így a hordozószélt ezen belül még 5 mm-re meghagyták, de ide már a patkó nem feküdhetett fel. Ha a pata egészséges, teljesen kifaragták, teljesen addig, míg az elhalt szaruréteg tartott. Ez az elhalt szaru szennyes színű, míg az egészséges lehet fekete, szürke vagy fehér. Minden esetben meg tudták különböztetni a kettőt, mert az elhalt szaru keményebb, törékenyebb. A nóniusz lovaknak a patája nagyon jó minőségű, egészséges erős a szarufal. Az angol lovaknál viszont nagyon keskeny a hordozófelület. Az úgynevezett magyar lovaknak olyan erős a patájuk, hogy a kovácsok nem is javasolták patkolásukat, ha azok a tanyák körüli földutakon jártak. A talp faragását főként taszítókéssel végezték. A túlnőtt szarufalat a sarkoktól kiindulva a szarucsípőfogóval megszedték, a ráfszerrel kiigazították a hordozószélt és a fehérvonalat. Majd a ráspollyal a pata részeit leszedik, kicsinosítják. A patafaragás akkor lett tökéletes, ha a szarufal a fehérvonalon belül 3-4 mm-rel ér tovább, a szarutalp vízszintes és egyenletesen mélyül, de a nyírcsúcscsal egy magasságú. Az előkészített patára kiválasztják a megfelelő patkót, mind nagyságára, mind a terepviszonyoknak megfelelően. A kiválasztott nyers patkót a ló patájához igazították és soha sem fordítva, vagyis a patát a patkóhoz. Annak a kovácsnak a patkójára, aki minden lónak a patájára egyforma patkót vert, azt mondták: - „Jó a patkó, mégse jó!" Vagyis alakjára nézve patkóformájú, de nem a ló patájára „szabott." A patkó pászításának is meg van a maga fortélya, s ha valamelyik kovács ehhez nem értett, nem is tekintették mesterembernek. Az ilyen patkót készítő kovácsoknak sokszor meg is jegyezték társaik: - „ Tudod, mit mondok én neked? Ha én egy olyan cipőt csináltatnék neked, mint amilyen patkót te csináltál arra a lóra, jajgatva járnál! "