Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)
Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben - A kovácsolás folyamata egy és több ráverővel
74 Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben. kodni kellett a mesterek különböző ritmusához, - s mivel mint segéd főként a ráverő teendőit végezte - így ez a későbbiekben az összeszokás idejét is lerövidítette. A kovácsok, - attól függően milyen szerepet töltöttek be a kovácsolás menetében - különböző ütési technikákat alkalmaztak. A mester főként félkézkalapácsot használ, amivel a fontosabb feladatokat és a ritmus megadását is el tudja látni. Ezzel főként csuklóból és könyökből dolgoztak. A ráverők szerszáma a kétkezikalapács, melynek használata eltér a hétköznapi módtól. Ha egy üllőn több ráverő dolgozott egyszerre, akkor két fajta kalapácsot használtak. A harántráver őt, és a ráverőkalapácsot. A ráverőkalapács smórja, az ütőfelületre keresztbe áll, míg a harántráverőnél a nyél vonalával azonos, hogy elkerüljék a kovácsolás közbeni összeütést. A ráverő jobb kezével, a kalapácsfejhez közelebb eső részén fogja meg a nyelet, bal kezével pedig a nyél végét fogja. Ha balkezes, akkor pedig fordítva. A kalapácsfejhez közelebb lévő kézével adja meg az ütés erejét, míg a másikkal irányítja azt. A kalapácsnyélnek mindig a hóna alá kellett járni. Ha nagyobbat akart ütni, akkor az elől lévő kezét hátrébb húzta a nyélen, hosszabb szárat adott neki, amivel az ütés ereje is megnőtt. A ráverők ritkán dolgoztak a váll felett, inkább váll magasságból indították az ütést. Svengolva csak akkor ütöttek, ha nagyobb átmérőjű anyagot kellett átvágni, vagy ha stekliben alakítottak. Ekkor a ráverő a kalapácsával egy kört írt le a levegőben, és ezzel a lendülettel ütött a szerszámra. Külön gyakorlatot kívánt, mert ha már kanyarintott egyet és nem találta el a szerszám kontyát, akkor törtzúzott vele. A kovácsok jelzései a kovácsolás folyamatában „A kovácsok kevés beszéddel élnek. " - mondják a régi mesterek. A kovácsolás menetében nincs is idő a beszélgetésre, ezért alakult ki az évszázados tapasztalat útján a „kovácsbeszéd". Az élő szó több szempontból se használható. Egyrészről az erős zaj miatt, másrészről a gyors munkavégzés sem teszi lehetővé, mivel kovácsolási hőfok alá a megmunkálandó anyag nem hűlhet. Az üllőn a vezényszavakat jelzésekkel, koppintásokkal helyettesítik. 1 8 Főként a tűziforrasztásnál van nagy jelentősége, ahol egy pillanatnyi időn múlhat annak sikeressége vagy kudarca. A kovácsolás közbeni jelzéseket három fő csoportba sorolhatjuk: 1 8 Vö.: Szabó György 1954. 123-133. p.
