Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850

halálról az illető város hadnagya nyomban értesítette Földit s ő még aznap, vagy a következő napon megjelent a helyszínen. A boncolást a cselekmény elkövetésének helye szerint illetékes tanács által kirendelt - két - hivatalos személy jelenlétében, a város chyrurgusának segédletével, vagy ha ez az állás ott nem volt betöltve, egyedül végezte. A Visum repertum bevezető részében rögzítette annak a városi tisztnek a nevét, akinek a felkérésére a vizsgálatot végezte, név szerint sorolta fel a kirendelt hivatalos személyeket és megnevezte a boncolásban részt vevő chyrurgust. Megállapította a hulla nevét, életkorát s ha lehetőség volt rá, a hozzátartozók kikérdezésével rögzítette a halála előtti egészségi állapotát, valamint halálának időpontját. Előfordult, hogy ismeretlen személy hulláját kellett megvizsgálnia. Ez történt 1792 novemberében, amikor is a böszörményi határban egy meztelen férfi hullájára akadtak. Ezért a Visum repertumban Földi pontos személy leírást adott, aminek alapján a Helytartótanács intézkedhetett a személyazonosság megállapítása ügyében. Hivatali elődeinek a látleleteiben ilyen részletes bevezetés nem olvasható. Ezt követően részletesen rögzítette a külső, majd a belső vizsgálat során észlelteket, ha szükségét látta, a sérüléseket le is rajzolta, s végül előadta a halál okára és az annak előidézésére használt eszközre vonatkozó szakvéleményét. Valamennyi orvosszakértői véleményét magyar nyelven foglalta írásba. Földi 1800. december végéig látta el kerületi orvosi munkáját. 1801 januárjában ágynak esett s április 6-án, 46 éves korában Hadházon meghalt. Állását - mivel egy Közép-Szolnok vármegyei, majd egy debreceni orvos is elhárította a meghívást - csak 1802 júliusában töltötték be Komlódi András nagykunsági orvossal, akinek Böszörményben biztosítottak lakást. Komlódi 1822ben meghalt. Utóda Medgyessy Pál volt. 1832-től 1850-ig pedig a bécsi egyetem orvosi karán végzett Kazintzy Sámuel töltötte be a kerületi orvosi állást. Az orvosszakértői feladatokat változatlanul a kerület mindenkori orvosa látta el, a felsorolt orvosok azonban a hullák boncolásával egyáltalán nem foglalkoztak, azt kizárólag a seborvosok végezték. Ehhez képest ők a látleletekben csak a külső és belső vizsgálat során észlelt tényeket rögzítették, a halál okára vonatkozó szakvéleményt pedig a kerületi orvosdoktor saját kezűleg írta meg a Visum repertumon, annak mintegy záradékaként. Előfordult, hogy a tisztiügyész olyan személyek ellen emelt vádat, akikről a nyomozás során a tanúk úgy nyilatkoztak, hogy nem épelméjűek. A XVIII. század végéig az ilyen vádlottakat orvossal nem vizsgáltatták meg s a törvényszék a tanúk vallomásában előadottak alapján foglalt állást az elmeállapot kérdésében. A kerület orvosdoktora csak a XIX. század elejétől kezdve nyilvánított szakvéleményt ilyes esetekben az általa végzett vizsgálat alapján.

7 Kazintzy Sámuel még 1839-ben is ezt a gyakorlatot folytatta, amikor a vádlottról megállapította, hogy „csendes elmeháborgásban szenved". A Királyi Tábla azonban a véleményét nem fogadta el, mert a vizsgálatot egyedül végezte. Elrendelte, hogy „több ehhez értő orvosoknak különböző időben ismételten teendő vizsgálata által" derítendő fel a vádlottnak a bűncselekmény elkövetése előtt és után tanúsított magatartása s ezek alapján kell szakvéleményt nyilvánítani elmeállapotáról. Mivel a 9