Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben 1757—1850
a börtönviszonyok változása után is, egészen 1848. júniusáig alkalmazták, de főbüntetésként csak akkor, ha szabadságvesztés kiszabását nem tartották indokoltnak. Viszont rabságra ítélés esetén kötelező volt — természetesen csak a nem nemesekkel szemben — meghatározott számú pálcázás, korbácsolás, mint mellékbüntetés kiszabása. Az ütések számát Mária Terézia 1773-ban akként korlátozta, hogy „a malefactorok büntetése 100 pálcákra ne terjedjen, hanem kevesebbel büntetődjenek". v' A tilalmat a bíróságok — a kerületi törvényszék is — úgy értelmezték, hogy 100 ütés még kiszabható, s ezt a gyakorlatot a Helytartótanács hallgatólagosan tudomásul vette. A kerületi törvényszék gyakorlatában a XVIII. század utolsó negyedében kivételesen előfordult, hogy ha az elítélt testi hibája, vagy betegsége az ítélettel már kiszabott pálcázás végrehajtását kétségessé tette, őt a kerületi orvossal vagy seborvossal megvizsgáltatták, és ha a vélemény szerint indokolt volt, előterjesztést tettek a Helytartótanácshoz a pálcázásnak más büntetésre átváltoztatása iránt. A jurisdictióknak ugyanis nem állott „hatalmokban az egyszer törvényesen hozott sententiát tetszések szerint megváltoztatni", amint ezt a Helytartótanács 1807-ben is leszögezte. 3 5 Kivételesen mégis előfordult, hogy a törvényszék a saját ítéletét utólag részben megváltoztatta. Így pl. 1816-ban a mellékbüntetésként kiszabott pálcabüntetést az elítélt betegsége, 1817-ben pedig a rabok élelmezésének nehézsége miatt hat személy még hátralévő „csekély árestomát" 1—10 köböl búza beszolgáltatásával váltotta fel, az érdekelt elítéltek kérelmére. Amennyiben aggály nem merült fel, az ütlegelést az ítéletnek megfelelően végrehajtották. Országos tapasztalat szerint azonban még a XIX. század elején is előfordult, hogy a sok pálca vagy korbács ütés végrehajtása a hibás testalkatú elítéltek életét veszélyeztette. Emiatt rendelte el a Helytartótanács 1814-ben, hogy testi büntetés csak azokra a vádlottakra szabható ki, akiket a kirendelt hites orvos még az ítélet meghozatala előtt megvizsgált, és ép, egészséges testalkatukra tekintettel az ütések elszenvedésére alkalmasnak talált. 3 7 De ezt se mindig tartották be. így fordulhatott elő, hogy pl. Oláh Mihályon az ítélettel kiszabott 30 pálcaütést azért nem lehetett végrehajtani, mert az utólagos orvosi vizsgálat szerint „nyavalyatörős" volt, 3 8 Más esetben pedig azért, mert olyan betegségben szenvedett az elítélt, amiből soha nem gyógyulhatott meg. A törvényszék az ítéletben meghatározta, hogy a mellékbüntetésként kiszabott pálcázást, korbácsolást a rabság ideje alatt negyed- vagy félévenként milyen részletekben kell végrehajtani. Ez általában egy-egy alkalommal 25-től 60 ütésig terjedt. Csak az 'l836:XVII.tc.2.§-a rendelte el, hogy negyedévenként egyszerre 25 ütés hajtható végre, s ha a fenyítés egy-egy részlete az ítélet szerint ennél több lenne, "azzal az elítélt csak félévenként illethető. Ennek a törvénynek a hatálybalépése után is előfordult, hogy a kerületi törvényszék negyedévenként 40—50 pálcaütés végrehajtását rendelte 34 HBML Hajdúdorog város közgyűlésének iratai. V. A. 101/a. Közgyűlési és tanácsülési együttes jegyzőkönyvek. 3. k. 1773. május 1. 186. 35 Ker. közgy. jkv. 16. k. 1807. július 22. No 1. 11 423. sz. rendelet. 36 Uo. 21. k. 1816. június 19. No 38. és B. ügyek jkv. 2. k. 1817. március 6. No 28. 37 Ker. közgy. jkv. 20. k. 1814. Karácsony hó 14. No 32. 29 374. sz. rendelet. 38 Uo. 24. k. 1825. december 16—17 No 859. 81
