Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Poór János: A katonai jellegű önigazgatás hanyatlása a hajdúvárosokban 1607—1660

magára vállalni a naponként jelentkező újabb feladatokat, illetőleg azok egy részét már eleve kezébe sem vehette. A jogszabályalkotás szükségessége, az ügyintéző szervek megválasztása és az ellenőrzés napirendre tűzte a politikai hatalom birtoklásának kérdését is. Harc a politikai hatalom birtoklásáért A hajdúvárosok fölött álló tényleges vagy névleges hatalmi szervek csupán a katonai és az igazságszolgáltatási teendők ellátására adtak elvi útmutatásokat. Ezek részben a kapitány korlátlan hatalmát erősítették, másrészt a kapitányi jogkör korlátozása révén a testületi kormányzás felé mutattak. A katonai életforma hanyatlásával és a békés polgári életforma térhódításával megindult társadalmi polarizáció, az előjogokat élvező szűkebb réteg, illetve a szélesebb társadalmi bázisú lakosság vezető szerepének alternatíváját vetette fel. Mindkettőnek megvolt a reális alapja, és az adott történelmi körülmények között a kettő küzdelme nem mondható befejezettnek, eldöntöttnek. A szélesebb társadalmi alapokon nyugvó, mai terminológiával az ún. demokratikus irányú fejlődés lehetőségét több körülmény valószínűsítette. A letelepedés utáni első nemzedék még szabad katonaelemként kezdte életét. A katonai demokrácia hagyományai még erősen éltek: parancsnoki tekintélyt csak háborúskodás idején ismertek el, békében csak a legnagyobb szigorral lehetett körükben a fegyelmet fenntartani. A parancsnokoknak nap mint nap rá kellett szolgálniuk a szükséges tiszteletre, a közkatonák képviseltették magukat a hadsereg tanácsában stb. Éppen ezért a letelepedés után egyenlően is részesedtek a kiváltságokból: „.. . mikor ... azon 9254 Hajdúk Privilégiáltattak a meg telepedtek, akkor minden városban azon meg telepedett katonák s Hajdúk a Telkeket magok között egy aránt osztották, mind szélességre mind hosszúságra nézve."

7 A hajdúvárosok kiváltságát katonai erővel lehetett fenntartani, védelmezni, jól tudták ezt a katonai vezetők, de a közkatonák is, s mivel a lakosok helyben tartásához a vezetőség semminemű gazdaságon kívüli kényszert nem alkalmazhatott, éppen ezért nem lehetett súlyos következmények nélkül kizárni a hajdúkat a közösség ügyeinek intézéséből (1630 után sem). Ezzel a folyamattal párhuzamosan egyes csoportok kiemelkedése figyelhető meg. A kapitányok maguk mögött tudhatták az erdélyi fejedelmek vagy a Habsburg királyok támogatását, s egyébként is a letepedés után még sokáig olyan nagy tekintélyű kapitányok álltak a közösségek élén, mint Halasi Fekete Péter Szoboszlón. A gazdasági átalakulást követő vagyoni differenciálódás is egy szűkebb réteg megerősödését segítette elő. A helyi és az országos politikai élet bonyolultsága szélesebb látókört igényelt, s ez szűkíthette a politikai kérdésekbe való beleszólók körét. A feudalizmus keretei között — hosszabb távon — a küzdelem végső kimenetele nem lehetett vitás. Korszakunkban azonban a sajátos történeti viszonyok és az idő viszonylagos rövidsége miatt még nem dőlt el a hatalom kizárólagos birtoklásának kérdése. Ezt néhány tény meggyőzően bizonyítja. Többek között: a kapitányoknak nem sikerült korlátlan hatalmat fenntartaniuk. Nem egy személyben képviselik a közösséget a különböző egyezségek megkötésénél: pl. 1631-ben a király hűségére visszatért vámospércsi hajdúknak olyan hitlevelet kellett adniuk, amelyben a kapitány, a vicekapitány, az esküdtek és a tizedesek mellett minden hajdú kötelezte magát a fogadalom betartására. A polgári hajdúk 1643. évi statútumainak leírásánál a főkapitány és a hadnagy mellett 22 7 HBmL. Hajdúböszörmény Közgyűlési iratok. V. A. l/a. 34. Vö.: Barcsa János: Hajdú-Nánás város és a hajdúk történelme (Hajdúnánás, 1900) 73. Hajdúszoboszlóra nézve 1.: Rácz István: A hajdúk a XVII. században (Magyar Történeti Tanulmányok II.) 195. 80