Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Poór János: A katonai jellegű önigazgatás hanyatlása a hajdúvárosokban 1607—1660

Az 1629—31. évi harmadik hajdúfelkelés után felgyorsult a gazdasági átalakulás. A katonai életforma fokozatosan háttérbe szorult, és a békés polgári foglalklozás vált uralkodóvá. A század közepén virágzó gazdasági élet jellemezte a hajdúvárosokat. Ezt a felfelé ívelő utat törte derékba az 1660-ban bekövetkezett Szejdi-járás, amikor is a II. Rákóczi György hadi vállalkozásaiban való részvétel miatt a katonai erejükben megfogyatkozott, és teljesen magukra maradt hajdúvárosokat a török elpusztította. Ezt a katasztrófát a hajdúvárosok nem tudták kiheverni. Katonai, gazdasági erejük megcsappant. Sorsuk, életük alakulásában fordulópont következett be. Ebben a korszakban a hajdúvárosok társadalmi szerkezete homogénnek tekinthető, a lakosság túlnyomó többségét a „hajdúnemességgel" rendelkezők alkották. Nem rendelkezünk ebből a korból összeírással, de a különböző utalások nyomán kb. 1000 hajdúvitéz letelepedésével számolhatunk Böszörményben. A XVII. század második évtizedétől kezdődően Szabolcs vármegye ismételten panaszt emelt az országgyűléseken a jobbágyok „erőszakos" beköltöztetése miatt. A hajdúvárosokat országgyűlési határozatok, fejedelmi és királyi rendelkezések tiltották el a jobbágyok befogadásától. Ennek ellenére ezt a folyamatot nem állíthatták meg. Korszakunkban — 1607—1660 között — a beköltözöttek nem nyerték el „a hajdúnemességet", csak egészen kivételes esetben „incorporáltak" (fogadtak be), maguk közé jövevényeket. A katonai és gazdasági erejük teljében levő hajdúvárosok így is vonzották a környékbeli jobbágyokat: biztos védelmet nyújtottak a beköltözőknek; a nemesi, földesúri szolgáltatásoknál lényegesen kevesebbet kellett teljesíteniük; mentesültek az állami és egyházi adóktól is. A hajdúk és a beköltözött jobbágyok között társadalmi feszültség nem keletkezett. Különösen azért nem, mert a hajdúk semminemű gazdaságon kívüli kényszert nem alkalmazhattak a jövevényekkel szemben.

3 Az állattenyésztés, a földművelés, a hajdúnemesség kibontakozó kereskedelmi tevékenysége természetszerűen indította meg a vagyoni differenciálódás folyamatát. 1630 után megszaporodtak a föld- és telek-adásvételek, napirenden voltak a tulajdon ellen elkövetett vétségek. Gazdasági okok miatt sokan nem tudták teljesíteni a katonai szolgálatot, s a lakosok kisebb csoportja árendába vett távoli pusztaföldeket. Statutumot kellett hozni az adásvételek szabályozására és a határban levő földek használatának módjára is.

4 Ez a vagyoni differenciálódás azonban még nem a földtulajdonon alapult, a földművelés ekkor még másodlagos jelentőségű volt. A megváltozott életmód és az önkormányzat A feudalizmusban a településeknek több csoportját különböztetjük meg: falu, mezővárosok változatos sora és szabad királyi város. Az első kettőnél a világi, egyházi, földesúri joghatóság határozta meg az egyes helységek önkormányzati jogkörét, míg az utóbbiak lényegében önállóan szervezik meg közösségük rendjét. A hajdúvárosok ezek egyikébe sem sorolhatók. A „hajdúnemesség" és a „kollektív földtulajdon" ellenértékeként katonai szolgálatot kellett teljesíteniük az erdélyi fejedelmek vagy a Habsburg uralkodók seregében. A letelepítésüket biztosító adomány lev elek nem is tartalmaznak 3 Poór János: A hadújvárosok gazdasági és társadalmi helyzete (1607—1720). (Debrecen, 1967) 5—21. 4 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (ezentúl HBmL) Hadjúszoboszló város iratai. Prot. 1. V. A. 402/a.; Komáromy András: A szabadhajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások (Bp. 1898) 65—72.; valamint HBmL. Hajdúböszörményi Birtokgazdálkodási iratok 1410—1847. V. A. 2/d. 78