Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Bencsik János: Egy módos paraszt gazdasága és hagyományos életmódja a századfordulón Hajdúböszörményben
ugyancsak ez jellemezte az állatok kiverését, a gulya, a ménes stb. beszorulásának idejét. Egyszóval az egyéni paraszti gazdaságok egész munkamenete szoros összhangban volt a közösség tevékenységével, noha ekkorra már megszűnt a nyomásos gazdálkodás, sőt a vetéskényszer is. Ügyeltek arra, hogy hanyagság, lustaság, netán gondatlanság miatt mások, a jobban gazdálkodók meg ne szólják a családot. Ez szégyennek számított. Egyébként is a század elején még ereje teljében levő idősebb generációnk arról volt nevezetes, hogy temperamentumosabbak, erőszakosabbak, célratörőbbek (olykor zsugoribbak) voltak gyermekeiknél, unokáiknál. A Barak család nagyanyjáról azt beszélték, hogy sarkon álló (vagyis mindenre kész) asszony volt. Fiatalabb korában maga hajtotta lovasszekérrel csak azért ment ki hajnalon a tanyára, hogy megnézze, felkeltek-e a béresei. Ha valamelyik kocsist azon kapta, hogy a borospincében volt, s engedélye nélkül fogyasztotta a bort, akkor azonnal elzavarta. De a fiával sem kivételezett, a cselédséggel egy sorban dolgoztatta. S ha kirúgott a hámból, akkor őt is megbüntette, neki is kijárt a fenyítés. Hasonlóul nyilatkoztak adatközlőim a Bagosi nagyapáról is: „Huncut volt, mindig hétfőre csinálta a kaszálást. Egész éjjel mulattunk, oszt reggel mentünk kaszálni. Ilyenkor vasárnapra esett a széna betakarítása is. Nagyapám iszonyú hajtós ember volt. Édesapám már nem volt olyan." E sajátosságot esetenként az unokák körében is tapasztalni. A K. Tóth testvéreket „világnyűvő Tóthoknak" nevezték, utalva jellemzésként könyörtelen munkatempójukra. Máskor idős parasztgazdáról mondották, hogy rövid derekú vászon ingben telelt, egész télen csupasz volt a dereka, mégsem fázott meg." Visszatérve a férfiak gazdaságot irányító szerepére, el kell mondanunk, hogy a termelés minden területén szakismerettel rendelkeztek, minden munkájában részt vettek. A szántást-vetést ellenőrizték, az aratást, a hordást, a nyomtatást illetve később a gépelést irányították. A legelőre, a vásárra hajott állataikat kísérték. A határban dolgozók részére általában maga a gazda főzött, éspedig früstökre lebbencslevest, ebédre öhönt. Vacsorára nyárson sült szalonna járta. Különböző űrtartalmú vasfazékokkal rendelkezett a család, s azt vitték magukkal a határba, amelyikre éppen szükségük volt. Az étkezésben, az étkeztetésben is sajátos gyakorlat, szokásrend érvényesült. 0 3 „Nem nézték, hogy a munkás, a cseléd milyen darab szalonnát húzott fel a nyársra, vagy hogy deríkba vágta a pirítóst. Rendesen úgy kellett főzni, hogy egy kicsi maradjon is. Nem sajnálták alája a szalonnát. A levesnek az volt a húsa." A foglalkoztatott idegen munkások a szülők idejében még állandóak voltak. A humánus érzelmű gazdát nem hagyták a napszámosok, a szolgák, a béresek. Az 1920-as évekre azonban lassan felbomlott az előző évtizedekre jellemző gazda és cselédje közötti patriachalis viszony. Noha még a Bagosi családnál egy evőszéknél reggelizett a kocsis és a gazda legény fiaival egyetemben. Általában a férfiak együtt étkeztek. A patriachalis kapcsolat azonban egyáltalában nem azt jelentette, hogy a gazda vagy a gazdaasszony elnéző vagy engedékeny lett volna. Több történetet hallottunk arról, hogy miként rendszabályozta a családfő a gazdaságában dolgozókat, akár idegenek, akár saját gyermekei voltak is azok. „Az apám olyan 14—15 éves fattyú lehetett. Komenciós béres mellett dolgozott. Felraktak egy szekér gazost, s elcsapták az ökröket legelni, mert jobban jóllakott a tarlón a marha. Ügy bántak a béresek, hogy amikor a jóllakott ökör kérődzeni lefeküdt, akkor az ők az állat farára tették a fejüket, s úgy szundikáltak. Mikor az ökör felkelt, arra ébredt fel, hogy lecsúszott a fejük. Ekkor valami nem így történt, mert az apám, mint gyermek megunva az alvást, felkelt. „Hun az ökör?" — kérdi a bérestől. Az meghallotta a harangszót (mert harangi volt az ökrök nyakába), messziről hallatszott. Már akkor a Perzsétén voltak az ökörcsordában. Mikor mentek hazafelé, az anyjuk (a gazdaasszony) már a vá33 Bencsik János 1973. 101. 34 Bencsik János 1971. 129. 203.
