Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Bencsik János: Egy módos paraszt gazdasága és hagyományos életmódja a századfordulón Hajdúböszörményben
lyú végire állított mécsessel várta őket." Ezzel gúnyolták ki a későbben érkezőket, a lustálkodókat, akiknek hajnalban kellett volna megjönniük. De olyan jelenségnek is tanúi lehetünk, amelyek vitathatatlanul a jólét, a biztos anyagi helyzet velejárója. „Az apám már legényember volt, — mondja adatközlőm — mikor hétlovas szekérrel a terményt a tanyáról szállították. Barátok jöttek, hogy gyere már velünk egy kicsit. Előbb szabódott, végülis a hét lovat körülkötötte a szekéren, egyenek, s reggelig mulattak a szomszédos csapszékben. A nagyanyám nyújtófával várta a tanyán. Ö elszaladt, s egész nap a kukoricásban aludt." Máskor „Oláh Bálint sógor Nánásra hajtott egy borjút eladni. Kevesebbért kérték, mint amennyire számított. Nem adom, inkább levágom, — volt a válasza. „Én Édok a pörgölthöz szolannát, én meg bort melléje," — évődtek az ismerősök. El is vitte a borjút az egyik ismerős nánási családhoz, ott levágták, megfőzték. Három napig mulattak utána. Csak a bőrét meg egy darab combot hozott haza Böszörménybe." A leírt vagy az ezekhez hasonló esetek is hozzájárultak ahhoz, hogy a parasztgazdaságok egy része ingatag volt, könnyen gazdát cserélt a birtok, mert 30—40 kh a rossz gazdálkodás vagy a mulatós életmód következtében hamar elúszhatott. A gazdasszony, ha nem kényszerült arra (pl. nem maradt özvegyen), hegy maga is gazdálkodjék, akkor nem szólt bele a gazdálkodás menetébe. Ha számoltak tanácsával, tapasztalatával, csak akkor hallatta szavát, véleményét. Egyébként az asszonyok a gazdálkodást eredményét, hasznát, a bevételt kezelték, beosztották. Gondoskodtak arról, hogy családjuk semmiben se szenvedjen hiányt. Tréfásan ma is kasszásnak, pénztárosnak nevezik a családanyákat. A gazdaasszony fizette az esedékes béreket, ő mérte ki a természetbeni járadékokat, pl. a komenciót. Árulta vagy vásárolta a legeltetéshez szükséges legelőrészt stb. Noha (nők általában) takarékosak voltak, de nem fukarkodtak. Futotta mindenre. Egyébként is a parasztgazdaság termelése folytán szinte minden szükséges nyersanyagot biztosíthattak. Ha kisiparossal gazdasági eszközt, szerszámot készítettek, akkor a gazda alkudott, az is állapodott meg a fizetésben. Rendszerint erős és jó anyagból rendeltek módos szerszámokat. 3 5 A szekér anyagát pl. elsőosztályú, erős fából követelték. Szekeres Márton 80 éves kerékgyártó úgy mondotta, hogy hétsukkos igásszekeret csináltattak a gazdák. Leveles ódalt, elejét-hátulját, steklisre, a küllőjét kaplisra rendelték. Használták még a hatsukkos, sárhányós futószekeret, elöl-hátul soroglyával. Hasonlóan cifrázott kovácsmunkát rendeltek hozzá. A nagyszülők fokozatosan adták át a gazdasági alapot jelentő ingatlan- és ingóvagyonukat a gyermekeiknek vagy az unokáiknak. Előbb csak bizonyos részt mértek ki számukra, majd elöregedvén, átengedték az egész gazdaságot, maguknak csupán egy kevés szántóföldet, de általában a szőlőt vagy annak egy részét tartották meg. Azon dolgoztak, azon „gazdálkodtak" az idős szülők. Tevékenységükbe nem szólt bele a még velük együtt élt fiúgyermekük sem. De fordítva is igaz volt ez. Ha nem kényszerültek rá, a felnőttekké lett gyermekeik gazdálkodását nem illették bírálattal. Kivételt képezett valamely kényszerhelyzet, mint pl. I. világháború, amikor Bagosi Imre apja is bevonult katonának. Ez módosította is a hagyományos gazdálkodási rendet. Egyébként a nagyapa ritkán tett unokái munkájára megjegyzést. így, ha télen a határba indultak, akkor azt mondotta, hogy rakjatok a szánkára ganét, ne menjetek üresen! Vagy nyáron: „Ügy rakjátok meg a szekeret szénával, hogy a kutya ne ugassa meg a kereket!" — vagyis sokat pakoljanak a szekérre. Ezeket az apró, praktikus megjegyzéseket nem vették, nem vehették rossz néven. A Barak család nagyanyja, mondják, egyetlen sertéssel küszködött, azt hizlalgatta. Annak gondozásával törődött, azzal kötötte le magát. Ennek ellenére egy szobában tartózkodott a családdal, egy kenyéren voltak. K. Tóth Imre adatközlőm nagyanyja is egy sertést 35 Bencsik János 1973. 106. 204.
