Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon

Tetőszerkezet, tetőhéjazat javítása A tetőszerkezet javítására igen ritkán került sor. Ha elavult a tetőszerkezet fanyaga, rendszerint a régi elbontása után új tetőszerkezetet kapott az épület. Ezért ezzel nem is foglalkozunk részletesen. A héjazatok közül nem jelentett különösebb problémát a cserép vagy bádogfedés javítása. A cserép könnyen javítható, vihar vagy egyéb kár esetén könnyen pótolható. A bádogfedés — amelyből viszonylag kevés volt — nem könnyen rongálódott meg. Cserép vagy bádog héjazatot kizárólag jómódú gazdálkodó emberek vagy polgárházak tulajdonosai tudtak készíttetni. Annál több gondot okozott a nád és zsúptető. Ezek javítását rendszeresen kellett végezni. Leghamarabb a gerincfonás ment tönkre, mert igen kedvelt madártanyának, pihenőhelynek bizonyult a tetőgerinc. A megrongálódott gerincfonás helyett újat kellett készíteni. A meglazult tetősík, tetőhéjazat kisebb javítása egy hosszúlétráról történt. Nagyobb javítás a korábban eimondott házkötő technológiával készült. Ez esetben teljes ráterítést kapott a héjazat. A kevésbé megrongált tetőt „dugdosással" és fel veréssel javították. Ez abból állt, hogy a nádkévéket cca. félméteres hosszúságúra vagdosták. A jó nádkévéből 3—4 ilyen javításra használható kis kéve lett. Valamennyi kis kévét sás, vagy szalmakötéllel, esetleg dróttal összekötötték. A kis kévéket feladták a házkötőnek, a házkötő a tetőbe szúrt villa mögött tárolta azt. A kéve megoldása után egyik kezébe vett félmaréknyi kis csomót, másik kezével helyet csinált és behelyezte, bedugta a tetőnád közé. Egy bizonyos terület „teledugdosása" után a „verővel" egyenletesen felverte a nádat amely ékszerűen szorult a drótkötések alá. Amikor egy kis szakasszal így elkészült, az előbbihez hasonló módon folytatta tovább a tető javítását, a tetőfelület teljes kijavításáig (13. kép). A javítás után, de inkább menetközben folyamatosan letisztította, leseperte a háztető teljes felületét a házkötő. Ezzel a javítási munka be is fejeződött. Tapasztás javítás Amíg az új épületek sártapasztásánál mázolásról beszéltünk, a karbantartás során végzett hasonló műveletet egyértelműen tapasztásnak, vagy tapasztás javításnak nevezik. A tapasztás javítást leggtöbb esetben a háziasszony, illetve a család nőtagjai végezték. Földfalú épületek sártapasztását, javítását ma is ők végzik. A tapasztás javítás is mindig a sárkészítéssel kezdődött. A sárkészítés ez esetben különbözik az előzőekben leírtaktól. Egy-két talicskányi jó minőségű agyagos földet egy tisztára sepert helyre öntöttek. Erre szórták az előre összegyűjtött és odakészített „lúganét" (lótrágyát). A sárkészítő asszony a földkupac mellé térdepelve, kézzel — a kenyértészta keverésére emlékeztető mozdulatokkal — átfogratta, keverte a földet, úgy, hogy a földcsomókat és a lúganét (lótrágyát) porhanyóssá morzsolta szét. A föld és a lótrágya térbeli aránya kb. fele-fele lehetett. A keverést mindaddig folytatni kell, amíg a föld egyenletesen össze nem keveredik a lótrágyával. A „száraz" keverés után következik a nedvesítés. A locsoló személy (gyerek is lehet) a keverő asszony által leválasztott részt apránként locsolja, a sárkészítő asszony most is tésztagyúráshoz hasonló mozdulatokkal dolgozik. Az egész bekevert, nedvesített földkupacot, aprólékosan megdolgozza, vízzel összekeveri, és egy óriási kenyérhez hasonló formát alakít belőle, majd hagyja pihenni. A sár pihentetése alatt történt meg a fal kaparása nyél nélküli ásóval, kapával, de igen gyakori volt a répa és egyéb zöldségfélék sarabolására használt kapircs is. A tapasztás javítást minden esetben a meszelt felület kaparása, letisztítása előzte meg. E műveletben az említett szerszám valamelyikével, esetleg kombináltan eltávolították a feltáskásodott laza felületeket. A lekaparás után seprővel portalanították a javítandó felületet és vízzel alaposan meglocsolták. Ha minden előkészítési művelet megtörtént, kezdődhe187.