Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Papp József: A tiszacsegei tanyák népének „bárói", a dohánykertészek (1778—1945)
tésznépnek. Ők lettek hovatovább a példaképei a dohánytermesztő uradalmakban a szigorúan regulázott cselédeknek, summásoknak és a napról napra élő, bizonytalan sorsú napszámosoknak." 2 3 Ezek a megállapítások általánosságban érvényesek a csegei uradalmak dohánykertészeire is. Az alábbiakban azonban ezt a kérdést részletesebben is megvizsgáljuk. Az arra alkalmas vállalkozó dohánykertész az uradalommal kötött éves szerződés alapján a Szilágyban feles művelésre 5 kat. hold földet is kaphatott. Az 5 hold dohányhoz azonban „legalább 6 személy kellett, mert ha nem vót, akkor igencsak kezet fogott vele a dér, levette a dohányt a száráról. Ezt pedig a gazdaság nem állta meg szónélkül". A dohánytermesztésre kijelölt területet a gazdaság szántatta ki minden tavasszal. A melegágyakhoz szükséges trágya kihordásához is biztosította a fogatot. Emellett a dohányosok még a következő juttatásokat kapták: az előbbiekben már említett lakás és egy kis terület az istálló felépítéséhez, 100 öl bevetett búzaföld, amelyet csak aratni meg elgépelni kellett, 1200 öl tengeri- és 200 öl krumpliföld. Ezek olyanok voltak, mint a cselédek kommenciós földjei, de míg a cselédek ezekért semmit nem fizettek, addig a dohányosoknak szántásdíj címén amolyan bérleti díjfélét kellett leróniuk. Kora tavasszal, amikor a melegágyak készültek, a dohányosok előleget is kaptak. A várható dohánytermés értékének a felét a beváltóhivatal a gazdaságnak kiadta, s az uradalom ebből adogatott előleget a dohányosoknak. így jutottak addig is pénzhez, amíg a végelszámolásra sor nem került. Erre szükség is volt, mert a dohányosoknak maguknak kellett a palántát nevelniök és ha nem sikerült, akkor pénzért szerezték be, „Túl a Tiszáról", azaz a nagy dohánytermelő vidékekről. De a kukás gondja volt a melegágy takarójának és a dohánykötöző zsinegnek a beszerzése is, továbbá, ha a dohánytörésbe már belefogtak „2 napszámost, csomózáskor meg négyet is" kellett felfogadni, hogy a munkával időben elkészüljenek. Ezzel számolt a gazdaság is, amikor az előleget biztosította. A dohányos tarthatott két lovat és két tehenet. „De egy időben olyan is vót, hogy csak egy lovat tarthatott. Ez a korlátozás mán azért vót, hogy ha ne talán elmegy fuvarozni, elhanyagolja a dohánymunkát. Egy ló volt a víz és a dohány hordáshoz, később aztán megadták a két lótartáshoz is az engedélyt." A dohányosok a legelőre kicsapott jószágaik után legelőbért fizettek, a cselédek nem. A télire való takarmányt részibe történő kaszálással szerezték be, vagy pénzért vásárolták. Azoknak a dohányos családoknak, akik szorgalmasan dolgoztak, a kimaradt földekből 1—2 holdat felesművelésre adott a gazdaság. „Hát ilyen oszt kevés vót, csak hibe-korba sikerült." A dohányosok a gazdaságban — de csakis ott — részes aratást is vállalhattak. Ezért a munkáért a szokásos aratórész — minden kilencedik vagy tizedik kereszt — illette őket. Az aratást a dohányosok együttesen vállalták. Nekik is volt első emberük, bandagazdájuk, mint a szerződéses aratóknak. Számukra a gazdaság általában csak egy hétre való aratást engedélyezett. A dohányosok markolót fogadtak ilyenkor, „mer a feleség nem mehetett, kellett otthon, abban az időben vót a dohánytetejelés. Azt az asszony meg tudta csinálni egyedül is, mert fokozatosan hányta ki a virágot. Meg vasárnap tudtunk mink férfiak is segíteni bele. De oszt az a hét olyan vót, hogy nem aludtunk 1—2 óra hosszánál többet hogy sokra érjünk az aratással. Mert ha nem érkeztünk elgépelni még mielőtt a nagycsapat kiállt, akkor nekünk mán csak 23 Takács i. m. 165. 13* 195
