Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Papp József: A tiszacsegei tanyák népének „bárói", a dohánykertészek (1778—1945)

Papp József A tiszacsegei tanyák népének „bárói", a dohánykertészek (1778—1945) A dohány magyarországi termelésének nagyobb arányú kibontakozása a XVIII. századra esik. Ott, ahol a feltételek adottak voltak, dohányt a jobbágyi és földesúri földeken egyaránt termeszthettek. A jól jövedelmező növény termesztése egy új foglalkozási ágat teremtett: a dohánykertészetet. A XVIII. század első felében Heves, Szatmár, Tolna, Vas és Zala megyékben indult meg jelentősebben a dohánytermesztés. A XIX. század második felétől Szabolcs megye került országosan az első helyre. A dohány termelése 1851-ig feltételekhez, engedélyekhez nem volt kötve, tehát szabadon folyt. Egyes helyeken, mint pl. Aldebrő, Verpelét, híres dohánytermesztő közösségek alakultak ki, ahonnét az új növény termeléséhez értő szakemberek csoportjai rajzottak azokra a vidékekre, ahol még ismeretlen volt a termesztés módja. Ezek rendszerint új telephelyeket hoztak létre.

1 A rendelkezésre álló adatok alapján a következőkben a dohányosok egy csoportja sorsának alakulását kíséreljük meg bemutatni, nevezetesen azokét, akik 1778-ban a Vayak tiszacsegei birtokán a dohánytermesztést megkezdték és utódaikét is, akik a hagyományos dohánytermesztést folytatták. A dohány termelése a földesúri birtokon, felesben bérelt földeken indult meg. Mielőtt a termelésben résztvevőkről szólnánk, a feudális korra jellemző néhány körülményt szükséges tisztáznunk. Falunkban 1787-ig földközösség dívott. A szántó- és rétföldeket a „taksások minden esztendőbeli tisztartók által lett felosztás alapján bírták".

2 A földesurak pedig „a Csegei határnak a javát Tábla-földeknek és kaszállóknak fel fogván... az Tisztyei valamennyit tettzik és a mennyivel godollya, hogy meg elégszik, annyit szántat, vettet és kaszálhat."

3 A földeket nyomásrendszerben művelték s a dohánytermesztés megindulásának idején már a háromnyomásos rend volt szokásban. Úgy tűnik, hogy a földközösség a földesúrra csak formálisan volt kötelező, vagy éppenséggel sehogy sem, hiszen a táblaföldeket a tiszttartók tetszésük szerint szakíthatták ki a közösből. A jobbágyok a tiszttartók és elöljáróik jelenlétében a maradék földeket nyílhúzással sorsolták ki. Míg a parasztok nyilasai szétszórtan találhatók az egyes nyomásokban, addig a földesúri szántók és rétek egy összefüggő táblát alkottak és ez a művelés szempontjából előnyösebb volt. Nem jelenthetett tehát különösebb problémát az sem, hogy már az első évben a dohány termesztésére a földesuraság a Szilágy dűlőt teljesen lefoglalta. 1 Takács Lajos: Dohánytermesztés Magyarországon (Bp. 1966) 2 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár (továbbiakban: Sz.Sz.m.L.) Act. pol. Fasc. 62. No. 552. 1761. év) 3 Uo. 187'