Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Kövér Sándor: Böszörményi régi házak, régi emberek

Kövér Sándor BÖSZÖRMÉNYI RÉGI HÁZAK, RÉGI EMBEREK . . . Kevés a régi ház Böszörményben, ezek egy része már el is tűnt, vagy ha megvan, eltűnik közelesen: jó lesz őket szemügyre venni! A régi házaknak nem építészeti sajátosságuk érdekel elsősorban, hanem a hozzájuk fűződő történetek. Életük hosszabb volt, mint egy emberé, sokat láttak, sokat tapasztaltak; egyikük-másikuk plasztikai műtéten esett át és megfiatalodva nézi a benne és körötte forgó világot. Van köztük, amelyik csapszék volt, verekedést, emberölést, „királyasszonyt" látott fiatal korában, most pedig kis gyermekeket óv fiókos dongaboltozatos szárnyai alatt. Van amelyik német vezényszóra gyakorlatozó katonákat, 49-es helyőrséget, lőszergyártást látott, most pedig funerátorokat, prédikátorokat, püspököket lát falai között. Egy embernek sok volna, egy háznak érdekes és nem unalmas, hogy így változik a világ. De a házak is meghalnak egyszer, mentsük meg az emléküket, s a hozzájuk fűződő történeteket.* Pár száz évvel ezelőtt városunkban is sok volt a vert falú, sárfalú, vagy sövényház, később pedig a vályog-, ritkán téglaház. Az 1750-es évek ref. halotti anyakönyvében olvasható a következő bejegyzés: „Egy földházból való nyavalyás asszony." A török világ elmúlása után megjavult az építkezés, a hozzávaló anyagot könnyebb és érdemesebb volt beszerezni és a hatóság is szorgalmazta a földházak megszüntetését. így Debrecen 1695—96-ban háromszor újította meg a parancsot, hogy ,,a vándorlók, meg a fizetést és szolgálatot kerülő bitangok kunyhói és egyéb hiábavaló házak elhányassanak".

1 Ha Debrecenben sok volt a földkunyhó, úgyhogy még a Főutcára is jutott belőlük (a mai Degenfeld téren 1692-ben tíz földviskó állott), akkor Böszörményben sem lehetett kevesebb. Téglaház kevés volt, ezért kevés nálunk a régi ház. 1. Kossuth u. 6.: az első óvoda. Az 1782-es térképen még nincs feltüntetve, csak az 1842-esen, éspedig abban a formában, amelyben lebontották 1965-ben. Az épület L alakú volt, 4 ablakkal nézett az utcára (lásd az 1. kép); az L hosszabbik szára nyugatról keletre vonult az udvar hosszában (2. kép). Az utcai ablakok nyugatra néztek. Az udvaron az épület előtt nyitott tornác húzódott végig, éspedig az 1—4 sz. helyiségek előtt boltíves (3. kép), az 5—8 sz. helyiségek előtt egyenes téglaoszlopok állottak (4. kép). Az 1—4 sz. helyiségeknek a mennyezete is boltozatos volt (5—6. kép), míg az 5—8 sz. helyiségek mennyezete sima deszka. Az épület ún. igénytelen barokk épület volt. Falai téglából készültek, tetejét a lebontás előtt cserép fedte. A egész ház alá volt pincézve, a pincelejáratok a verendáról nyíltak fekvő ajtókkal. A 133