Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)
Az ily módon tovább bonyolódó polgári problémát az 1723-ban felállított Helytartótanács, illetve annak szerves részét alkotó Tartományi Biztosság próbálta megoldani. 0 0 E szervezet 1724-ben kezdte meg működését élén gróf Károlyi Sándorral. Az országot kerületekre osztották, s ezek egyike a Debreceni Tartományi Biztosság volt. Illetékességi köréhez tartozott Kővárvidék, Máramaros, Közép-Szolnok, Szatmár, Arad, Csanád, Békés és Ugocsa megyék. A kezdeti módosulások után a Tartományi Biztosság illetékességi köre a következőképpen stabilizálódott: Szatmár, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szabolcs és Bihar vármegyék, Szatmárnémeti, Nagybánya, Debrecen és Polgár városok. 6 1 A Tartományi Biztosság kettős jellegű, katonai és polgári szervezet volt, nem hatóság, büntetési vagy jutalmazási joga nem volt, hanem olyan hivatalnak szervezték, ahol a katonaság és a polgári személyek közötti ügyek elintézést nyerhettek. Legfontosabb feladata a hadtápszolgálat polgári feladatainak megszervezése, valamint az adóigazgatás ügyintézése volt. E hivatalnak a tényleges adóbehajtásban tulajdonképpen nem volt teendője, de az adó összegét (megyékre és városokra lebontva) ők állapították meg. Károlyi Sándor első jelentései ezért mással alig foglalkoztak, mint adóügyi kérdésekkel. Az adó kivetésében természetesen nem járhattak el önkényesen, hiszen alkalmazkodniuk kellett az országgyűlés által kivetett portaszámokhoz és összegekhez. A katonai adó behajtásának sürgetése, állandó ellenőrzése azonban a kerületi biztosok egyik legégetőbb kötelessége volt, s ők kérték a végrehajtáshoz szükséges katonai erőt is. 6 2 A polgári probléma megoldásában, mivel az lényegében a hadiadó nem fizetésében jelentkezett — a Debreceni Tartományi Biztosságnak nagyon fontos szerep jutott. E hivatal első vezetője — Eötvös Miklós — az ügyben valóban nagy szorgalommal járt el. Leglényegesebb feladatának tartotta a hadiadó realizálását, s ez ügyben új módszerekkel próbálkozott! Űj vonásként jelentkezett mindenekelőtt az, hogy az elmaradt hadiadót Polgár régi lakosain kívánta behajtani. Két elképzelését próbálta megvalósítani: vagy visszatelepíti a régi lakókat, vagy új lakóhelyükön hajtja be rajtuk az adót. Mindkét megoldáshoz azonban szükség volt a polgáriak új lakóhelyének a jegyzékére. Ezt rövidesen el is készítették, sőt sikerült neki tárgyalást létrehozni a volt hajdúk és az egri káptalan között. Erre első ízben 1725-ben, Debrecenben került sor. 6 3 A földesúr azonban olyan súlyos feltételekhez kötötte a visszatelepedést, hogy arra nem kerülhetett sor. Ugyanez volt a helyzet az 1727 februárjában sorra kerülő tiszafüredi tárgyalásokon, ráadásul azzal súlyosbítva, hogy a káptalan a polgári határt csak Szentmargita nélkül lett volna hajlandó átadni. 6 4 Ezután nyilvánvalóvá vált, hogy a káptalannak immár többé nem állott érdekében a volt lakók visszatérése, hiszen e feltételeknél a hajdúk lényegesen jobbat is találhattak maguknak. A káptalan maga is jóval könnyebb feltételeket szabott, mikor néhány hónap múlva a város tényleges újratelepítésére sor került. Ilyen körülmények között tehát reménytelennek bizonyult az az elképzelés, hogy Polgár hadiadóját a volt lakosok visszatelepítésével oldják meg. A fenti megoldással párhuzamosan Eötvös Miklós azzal is megpróbálkozott, hogy a hadiadót a polgáriak új lakóhelyének megfelelően az illető vármegyékre arányosan szétosztva próbálja behajtani. A hat porta terhét 30
