Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)
kor akarjuk szabadon ott hagyhassuk, lakó helyünket es mehessünk az hova akarjuk, melynek igaz parja is nálunk jelen vagyon." Polgáron a rájuk vetett adót már megfizették, s ezért nagy méltánytalanságnak tartották „miképpen fizethessen ket Nemes Vármegye közé a joszagtalan szegeny ember". Borsod vármegye területén semmiféle gazdálkodást már nem folytatnak, ott nincs egy ,,talp nyomó" földjük sem. A káptalan kísérlete tehát, hogy a pusztán maradt várost minden különösebb jogi eljárás nélkül birtokba vegye, a hajdúk visszaköltözése miatt meghiúsult. Természetesen továbbra sem nyugodott bele a hajdúk birtoklásába, s folytatta azt a politikáját, amelyet már a XVII. század első felében elindított. 1688-ban Polgár és Szentmargita ügye a pozsonyi országgyűlésen a káptalan követei révén újra szőnyegre került, s 1699-ben Polgárnak és Szentmargitának a visszaszerzésére perfelvétel történt. ítélet 1701-re született, s a hajdúkat évi 500 forint taksa megfizetésére kötelezték. 4 3 Polgár visszaperelése részét képezte annak a rendkívül szívós és kitartó küzdelemnek, melynek során az egri káptalan (természetesen az egri püspökség is) visszaállította középkori birtokállományát. Az egri káptalan birtok jogát, illetve további terveit a Rákóczi-szabadságharc kitörése azonban megzavarta. A polgári hajdúk a földesúri taksát a szabadságharc kitöréséig is csak rendszertelenül fizették, 1703 februárjában pedig a fizetést megtagadták. A káptalan embere, Kecskeméti István személyesen jött Polgárra 300 forint hátralékot behajtani, de Polgár Várossának Hadnadja, Hodos György" azonban a tanáccsal egyetértésben azt kereken visszautasította." Polgár a Rákóczi-szabadságharc alatt mindvégig korábbi hajdú városi jogának birtokában volt, s ez ellen a földesúr nem tehetett semmit, többek között azért sem, mert az egri püspök, Telekessy Rákóczi Ferenc kitartó híve volt, az egyetlen a katolikus klérus tagjai közül. A káptalan így kénytelen volt megelégedni egy erőtlen tiltakozással, amelyet a jászói konventhez nyújtott be Polgár, Csősz, Kékesegyháza, Szentmiklós és Szentmargita ügyében." A Rákóczi-szabadságharc bukása azonban Polgár hajdú jogát véglegesen megpecsételte, s a város a földesúr új erőre kapott nyomásának nem tudott ellenállni. 1713-ban katonai közbelépés folytán a káptalan a várost az eddiginél is súlyosabb szerződés megkötésére kényszerítette.A káptalani fennhatóság elismerése azonban rövidesen további súlyos bonyodalmakat idézett elő. Világossá vált ugyanis az, hogy Polgár az állami adózás szempontjából sem maradhat meg sokáig a Hajdúkerület kebelében. Nemcsak a káptalannak állt érdekében új jobbágyait az ekkor rendkívül terhes hajdú városi adóterhektől megszabadítani, hanem Szabolcs vármegye is alkalmasnak látta az időt arra, hogy évszázados törekvésének megfelelően Polgárt a vármegyébe kebelezze be. E törekvést világosan láthatták a Hajdúkerület akkori vezetői is, s ezért célkitűzésük arra irányult, hogy Polgárra a kerületre kivetett adóteherből minél nagyobb részt hárítsanak át, hogy az a Hajdúkerületből való kiválása esetén minél nagyobb adóterhet (portaszámot) vigyen magával. Valóban azt tapasztaljuk, hogy 1713 után Polgár adózása ugrásszerűen megnőtt a korábbi állapotokhoz képest. Ezt nem magyarázhatjuk semmivel, hiszen a város adózóképessége ennyivel nem nőhetett meg. A korábbi (1702-es, 1707-es) összeírások szerint a város teherbíró képessége kö76
