Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
Termeltek még a Tiszaközt mustárt, dinnyét, tököt, kendert, repcét, tavaszi árpát, zabot, csalamádét, cirkot, kölest. E kimutatásból kiderül, hogy több növényfajta termesztésével kísérleteztek, de a termelést a kalászosokra, illetve a kapásokra alapozták. Kiépült a Kecskés tanya, majd a Tiszaköze szántásával-vetésével egyidőben ott is tanyaközpontot építettek. Az utóbbi 1929-ben készült, amely lakóházból, sertés- és baromfiólból, sertéshodályból, és egy 1928-ban épült istállóból állott. Kisebb központot építettek Vargahalmon, amelyet juhtenyésztésre rendeztek be, Pusziikán is volt egy állattartó központ. Ekkor vásárolták meg Gábor Józseftől a régi Nagykocsmát, amely előtte sajtgyár volt. Megnövekedett az igásállatok száma is, 1929-ben 20 hámoslóval, 32 jármosökörrel rendelkezett a közbirtokosság. 22 1 Ehhez hasonlóan növekedett a gazdasági eszközök száma, javult minőségük. 8 lószekér, 9 ökörszekér, 4 csámesz alkotta az igaerőt, illetve egy kovácsműhelyt és egy kerékgyártó műhelyt tartottak fent. Mikor meghonosították a szántóföldi művelést, akkor a gazdaság irányításának a szerkezete is megváltozott, ettől kezdve ispánt fogadtak, kinek a gazdálkodás mellett fő feladata: „Köteles gondoskodni a kaszálásról, legeltetés végett oda lehajtott jószágoknak a vezetőség utasítása szerinti legeltetéséről, azoknak elegendő ivóvízzel való ellátásáról, betegségektől való megóvásáról és általában mindenről, ami ezen jószágállomány érdekében van, mert a tiszacsegei ingatlan tulaj donképeni célja a kisújszállási jószágállománynak legelővel való ellátása." 22 2 Kecskésen tehát intézőlakot, segédtiszti szobát építettek, mert csak így tudta ellátni az új szempontú gazdálkodással együtt járó feladatokat. Megszaporodott a kocsisok és a béresek száma is. IV. A kisújszállásiak és a tiszacsegeiek viszonya A két település lakói a birtokvásárlást követően mind jobban megismerték egymást. Ez természetesen csak azokon a területeken, s olyan vonatkozásokban történhetett meg, ahol munka során vagy egyébként kapcsolatban voltak. Igen jellemző a birtokosság 1867-es állásfoglalása: „Őrködésre zsibbasztólag hat azon körülmény, hogy a Túl a Tiszai Csőszünk Csege községben — éppen azon egyének között, kiknek kártételétől kell vagyonunkat őrizni — lakjék, (ezért) határozattá lőn, hogy a Túl a Tiszai birtokunkra.. . csőszház megfelelő mellék épületekkel építtessék". 22 3 Pedig a helybeli csőszök és kerülők még „jobb kutyák voltak", mint a kisújszállásiak. Erőszakosabban léptek fel az erdőn gallyat szedőkkel vagy a Tiszaközt átjárókkal szemben. De, amikor a tényleges gazdálkodás megindult, oldódott ez az ellentét, különösen azért, mert bár a birtokosság minden kecskési munkaalkalmat szeretett volna a helybeli (kisújszállási) szegényebb réteg számára biztosítani, 22 4 mégis a csegeiek vállalkoztak a birtokosság szükségelte bérmunkákra. Közülük kerültek ki az erdővágók, tuskózók, vesszőszedők, vesszőhántók, az építkezések segédmunkásai, gazdasági cselédek, aratók, cséplők, summások, pásztorbojtárok, sőt esetenként a számadópásztorok is. 274
