Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
Ebből következett az, hogy a kisújszállásiak Csegét egyoldalúan ismerték meg. Ma is az a véleményük, hogy a községet szegény emberek lakták. Sok volt ott a pásztor meg a távirdamunkás, — emlékeznek vissza, noha felfigyeltek arra, hogy sok állatot, főleg szarvasmarhát tartottak. A tiszacsegei agrárproletárok úgy számoltak a kisújszállási közbirtokossággal, hogy révükön kedvező, közeli munkaalkalomhoz juthatnak. Nem kellett a káptalani tanyákat járniuk. Ezért aztán jobbára csegeieket alkalmaztak minden munkára, közel is voltak, meg jó munkás volt a csegei ember. De béresgazda és tanyagazda is kikerült közülük. Sőt egy-egy szomszédos vagy káptalani birtokrészen szolgáló tanyagazda is leste-várta, hogy létesüljön a kisújszállásiaknál valami „hivatal", s már jelentkezett is. A tiszaközi építkezésnél Fenyves János szaladgált, intézkedett, s ő lett a tanyagazda, ahová a Cserepesről költözött át. Még a káptalani cseléd is úgy volt, hogy nincs-e valaki, aki kiesne a Tiszaközül, mert mindjárt odaszegődne. Hajdú József és családja is a Hortról költözött vissza, amikor 1914-ben alkalom kínálkozott a Kecskésen. Az apa kocsis lett, a gyerekek bojtárok, majd István csikósszámadó, János pedig állatgondozó, a kóroda alkalmazottja. 1914-ben a Kecskésen csak két kisújszállási cselédet ismertek, az egyik Kuji István, a másik Tóth Lajos. Végtére maga a gazdaság is szívesebben alkalmazott csegeieket, mert azok „szót fogadtak" a birtokosság vezetőinek, a kisújszállásiak könnyen odavágták, hogy mit parancsolgatsz, nekem is van ríszem benne! Szakembereket azonban többnyire Kisújszállásról hoztak, így kovácsmestert, gépészt (Szegő Károly), sőt téglavető cigányokat is. Jobban meg is fizette a közbirtokosság a munkásait, különösen a kommenciós cselédjeit. Tisztabúzát mértek számukra, fehér kenyeret sütöttek, meg ölni is kellett nekik egy-egy hízót. 22 5 A gazdák kiadták teheneiket fejőre a tanyák cselédeinek, a teleltetésért a tejhozamot kapták haszonként. Ehhez hasonló jó bért kaptak a pásztorok is. Utóbb még a szabadtartást is engedélyezték részükre, így javítottak bérükön. Az elmondottak elsősorban a szegény csegei családok gondolkodását és véleményét jellemezték. A módos réteg, a kisgazdák véleményét meghatározó szemlélet az volt, hogy a „kunok betolakodtak, fondorlatosan megszerezték a határ számottevő részét". Külle (Kühne) Károly játszotta át részükre a birtokot. Ugyanis ő volt a falu jegyzője, amikor kedvező ajánlattal állott elő az egyik kereskedő, mondván, hogy visszaváltja a Wodiánerektől a Kecskést, ha a falu 600 birkát vásárol, s azt három évig tartja. Kühne azonban nem állt rá az alkura, átjátszotta ezzel Kisújszállásnak a birtokot. Elvesztették a tiszacsegeiek az utolsó kínálkozó lehetőséget is, hogy visszakerüljön birtokukba a Vay-uradalom. Tényleg Kühne Károly szolgálataiért (?) 10 hold kaszálót kapott a birtokosságtól. 22 6 A továbbiakban sem alakult kielégítően a kisújszállási birtokosság és Tiszacsege község hivatalos kapcsolata. Több kérésüket elutasította a birtokosság, míg 1868-ban átadta a „roskadozó állapotban lévő leányiskola helyébe újat építeni" akaró elöljáróságnak az Első Dunai Gőzhajózási Társulat által épített raktárépület 1/5-ét, miután a 4/5 részt már elnyerték az illetékes földesuraktól. 227 A község elöljárósága ebben a kezdeti korszakban is úgy tekintette a birtokosságot, mint egyik földesurát, még a lelkész is így, a birtokosság patrónusi jogát hangoztatva folyamodott segélyért. 22 8 Még el sem felejtették a kezdeti ellentétet, amikor 1921-ben lehetőség kínálkozott a Tiszaköz egy részének kisajátítására, s az elöljáróság nyom17* 275
