Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén

tására.

10

8 Külön szénanyerési lehetőséget jelentett az árendált pusztákon termett fű kaszálása. A rendszeresen bérelt pusztákon ugyanúgy lekaszálták az anyaszénát, mint saját határukon.

1U

J Természetesen elsősorban az adott puszta környékének állattartó parasztjai vállalkoztak a részes szénatermelésre, a kisújszállásiak kevésbé vették igénybe ezt a lehetőséget. A rétgazdálkodás közben számítottak arra is, hogy az őszi legelőn lévő állatok se maradjanak táplálék nélkül. Ezért évente egy-egy határrészt tilalomban tartottak, hogy az azon nőtt szép gazt lábon hagyják megvénülni, hogy ,,az állatoknak ősszel némi enyhelyül, illetve táplálékul szolgáljon."

11

0 E fában szegény település téli tüzelőjét, fűtőjét is a rétből szerezte be. Szabó Lajos írja, hogy ,,a nyár folyamán kiégett kórót és gazt, mint fűtenivalót a redemptionális föld nagysága és a szolgálat milyensége szerint osztották szét, melynek területe 1100—2600 kh között váltakozott.'"

1

1 A szántóföldi gabonatermesztés térhódításával párhuzamosan természetesen csökkent a rét ilyen jellegű használati értéke, de még a XIX. század közepétől is vannak elszórt adataink arra, hogy esetenként a szegényebb lakosok vagy pásztorok fűtő szalma helyett réti gazt kérnek.

11

2 1841-ben ,,a Réten lévő jószágoknak enyhely csinálás végett.. . Csegei szigettől a Kis Nyárig felszabadul.

11

3 Itt említjük meg azt is, hogy a város már az 1860-as években lóherét vettetett, kaszálását pedig nem részében, hanem napszámbér ellenében végeztette el. 1860-ban a birtokosság 59 kh herevetéssel rendelkezett. Sőt arra is találtunk adatot, hogy másoktól (tehát paraszt gazdáktól) vásárolt hereszénát.

1

H A lóhere termesztés már az intenzív állattartás és a belterjesség térhódításának vitathatatlan jele. Több esetben találtunk adatokat arra, hogy az egyes parasztgazdaságokban (pl. a főbíró) szecskát vágtak.

11

5 1858-ban (kétéves) termett kukoricaszárat is eladták, mert 1220 kévét nem etettek meg a birtokosság állataival.

11

8 4. Közbirtokosság A közbirtokosság létrejöttének az a joggyakorlat az előzménye, miszerint a települést irányító testület, a tanács (kommunitás), majd a közigazgatás polgári átalakítása után a képviselőtestület az egész határban folyó gazdálkodást szankcionáló erővel irányította, a maga alkotta rendeletek, szabályok betartását ellenőriztette, majd az ellene vétőket megbüntette. A vezető testület, amelynek tagjai elsősorban a módos redemptusok közül kerültek ki, a feudális korra jellemző módon beleszólt az egyes birtokosok, a parasztgazdák tevékenységébe. Művelési kényszer, vetéskényszer szerint szánthatták-vethették forintos, majd osztályos földjüket is, illetve a szántóföldi munkákat akkor és oly mértékben kellett elvégezni, ahogyan a tanács meghatározta. Tehát úgy gazdálkodhattak, ahogyan a közösségi érdek (= gyakran a módos redemptusok érdekével) megkövetelte. A szántóföldi nyomás rendszerén kívül eső növények (kender, dinynye, káposzta) vetésterületének kijelölését is a tanács irányította. A gazdasági élet területén alig mutatkozott lehetőség e fojtogató kötöttségből való kitörésre, mígnem a föld polgári tulajdonná alakulása megszüntette az effajta kötöttségeket. Egyetlen formája ismert a kiválásnak, éspedig a redimált tőkeföldön kialakult tanyagazdaság. 251