Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén
get jelentett. Pedig a redempcionális jogviszonyok kedveztek a földművelésnek, mert a közösség szabadon feltörhette a réteket, a legelőket. Erre van is számtalan példa. b) A gazdasági élet világos és egyértelmű jogi alapon, éspedig a redimált föld birtoklásán nyugodott. Az ősök által megváltott tőkeföld nem személyhez kötődött, hanem adhatták, vehették, tehát feudális kötöttségek nélkül koncentrálódhatott a vagyont jelentő föld. E folyamat másik oldala az volt, hogy minden birtokos paraszt mindig tudta, hogy mennyi birtoka van; ennek arányában mennyi jogot formálhatott a szőlőskerthez, a frissen osztott dinnye- és kenderföldhöz, az egyébként nagy gondot jelentő legeltetéshez, nádláshoz. Olybá tűnik, hogy kínos pontossággal tartották számon a töredék-jogokat is. A közteherviselés arányában való részesülés a jogokból bizonyára elhanyagolt volt. Ennélfogva bármikor felvetődhetett az osztálytevés (részesülés, arányos osztozkodás), mert a tanács egyértelműen meghatározhatta a felosztás rendjét. Tudták, számon tartották a forintos kulcs nagyságát, s esetenkénti sorrendet pedig nyílhúzás útján döntötték el. Nem kellett a szokásjogra hagyatkozniuk, amely éppen konzervatív jellege miatt évszázadok gyakorlatát kényszerítette az új helyzetben is a közösségre. Ezek a tényezők, továbbá a XVIII. század közepének nagy eseménye, a redempció viszonylagos időbeli közelsége a határhasználati rendet, a jogokban való részesülés formáját lazává és rugalmassá tette. Ezért nem találhatunk itt egyébként oly gyakori földrajzi neveket, amelyeket a jobbágyfalvakból jól ismerünk (pl. Nyomásföld, Kenderföld stb.) 3 1 Szabadon érvényesült a névadásban meglévő szellemesség, ötletesség vagy alkalmi lehetőség. Ezek után tehát vizsgáljuk meg a határneveket: Babó, Bánomkert, Bárány ér, Bodzásér, Bíkás, Cigány sziget, Csegei-sziget, Csivak(g)ér, Csikósgyurka, Csorba, Danickasziget, Dombsziget, Feketejancsi, Fodorsásos, Gástyás, Görbesziget, Göringyes, Gyalpár, Halas, Igarió, Kakatér, Karajános, Karajános-derék, Kengyel, Kerülő, Kisnyári, Kisrét, Konta, Kötőfékes, Komáromi, Kupnád, Kurvahát, Ládafia, Lógókert, Ludas, Macskás-sziget, Marjalaka, Míjjér, Nagykert, Nagynyári, Pázsitsziget, Porosállás, Rakoncás, Ravaszlyuk, Siskás, Szakács-sziget, SzoszJcana, Szőrfű, Szejkő, Turgony, Varjas, Villogó. A legeltetéshez nélkülözhetetlen kutak közül több híres helynévvé változott: Bornyúkút, Bukókút, Karajános-kút, Kisállás-kút, Matyikút, Vasaskút. 3 2 A határhasználat közben érvényesülő világos jogrend tette lehetővé azt is, hogy viszonylag korán végrehajtották a tagosítást, a fel vetődés után három évvel, 1850-ben tagosították a határt, szemben pl. a hajdúvárosokkal, ahol csak évtizedekkel később oldhatták meg a határ felosztását. 3 3 1850ben a kisújszállási tanács a következőképpen végezte el a tagosítást: határozták, hogy az ,,egyes gazdáknak járó szántót és kaszálót másik-másik tagban kell kiadni, kivételt csak az jelenthet, ha valakinek a szántója közé beékelődött egy-egy darab kaszálónak minősülő föld." Figyelemmel voltak azokra a gazdákra, akiknek két tanyájuk is volt, „szántójukat úgy kapják meg, hogy az egyik tanya beleessék területükbe". 3 4 A határhasználat átalakulására, a művelési ágak arányára az alábbi táblázatból képet alkothatunk: 3 5 238
