Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Dankó Imre: Változásvizsgálat a néprajzban

módon terjed el egy-egy jelenség a természeti népeknél, megint másként egy magas civilizációval rendelkező, technikailag fejlett népnél. A természeti népeknél például nagy jelentősége van a misszióknak, a különféle amphitrikus ünnepeknek; míg a fejlett népeknél mind jelentősebbé válik ebből a szempontból az iskolázás, a fejlődés társadalmi megszervezése. Mindezekben a lehetőségekben a társadalmi tényezők a lényegesek. Társadalmi tényezőként kell kezelnünk a befogadásra alkalmas vagy alkalmatlan testi és lelki alkatot, általában a pszichikus állapotot, az egyenlőtlen társadalmi fejlődés következményeként előállott műveltségbeli különbségeket, viszonyokat is. Barabás Jenő helyesen állapítja meg, hogy az ellentmondásos fejlődés különösen jól megfigyelhető a fejlődésükben gátolt, korlátozott népi kultúrákban. Ezzel kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy minél fejletteb a társadalom, annál kisebb a természeti környezet hatása. Különösen szembetűnő ez, ha a társadalomtörténetből megismert fejlődést összehasonlítjuk a biológiai fejlődéssel.

8 A különböző néprajzi iskolák más és másként vélekedtek a változásokról, a változások okairól. Az idealista néprajzkutatók általában nem a gazdasági-társadalmi alapot, hanem álláspontjuknak megfelelően, vagy objektív, vagy szubjektív módon a felépítményt, de annak is általában csupán valamely részét, jellegzetes mozzanatát vizsgálták. Az okkal nem foglalkoztak különösebben. Jellemző, hogy okként sok esetben a következményt, az okozatot tárgyalták. Elmondhatjuk, hogy az idealista állásponton lévők között többségben vannak a szubjektív idealisták. Ezek nagy része a pszichikumban keresi a változások okát, meghatározó jegyeit. Ezért aztán a valóságos okok vizsgálata helyett inkább a jelenségek elterjedését, egymásra tett hatását, az egyéniség alakító, továbbadó szerepét, befogadóképességét, a kultúrateremtő gondolatot kutatták. Bodrogi Tibor összefoglalása szerint az első jelentős etnológiai iskola a degradációs elmélet volt, a múlt század második felében.

9 Ez az elmélet objektív idealista természetű volt. A meglévő társadalmat ideálisnak, istentől adottnak, megváltoztathatatlannak vélte és a primitív népek társadalmi-kulturális viszonyait ezen tökéletes állapot züllött formájának, degradációjának vette. Ki nem küszöbölhető ellentmondásként ugyanakkor nagy figyelmet szentelt a primitív népek tanulmányozásának abból a szempontból is, hogy az ősi, a régészeti leletekből csak nagy vonásokban megismerhető kultúrák megismerése szempontjából útbaigazítóak. Vagyis ezzel a társadalmi fejlődést implicite elismerte. Ez az elmélet a természeti népek társadalmi berendezkedését, kultúráját az őskori állapotok konzerválódásának tartotta és tanulmányozását főleg régészeti és társadalmi vonatkozásban kívánta értékesíteni. Idevonatkozóan igen jellemző John Lubbock, az egyik igen jelentős régész, nagy összefoglaló munkájának a puszta címe is: A történelem előtti idők, megvilágítva a régi maradványok s az újabbkori vadnépek életmódja és szokásai által.

10 A primitív népek életének vizsgálata a továbbiakban is fontos tárgya maradt az etnológiának. A degradációs elméletre bizonyos értelemben visszahatásként kialakult evolucionista iskola is jelentős kutatási területnek tekintette. Az evolucionizmus lényege az általános és állandó fejlődés felismerése volt. Az evolucionizmus közelről sem volt egységes, mert képviselői sok részletkérdésben eltérő véleményen voltak. Egyetértettek abban, hogy a fejlődés az egyszerűtől az összetett felé s hogy általánosságban egyirányba halad. Tévedéseik oka abban keresendő, hogy nem vették figye148