Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Szabadi Imre: A hajdúböszörményi erdők és nádas területek birtoklási és használati joga a XIX. században
köteles volt a tévedésből levágott nádat tulajdonosának visszaadni. Kedvező időjárás esetén téli aratás volt a gazdák számára a nádvágás még a XX. század első évtizedeiben is mindaddig, amíg a modern építőanyagok megjelenése ki nem szorította az alföldi ember hagyományos tetőfedő eszközét. 2. Birtoklási és használati jogviszonyok a hajdúböszörményi erdőkön A Böszörmény határához tartozó erdőségek részint a terrarum privilégiálé tartozékai, részint pedig - a zeleméri és szentgyörgyi erdők - a praediumokhoz tartoznak, melyek zálog vagy árendás használat útján kerültek a város birtoktestébe a XVII. és a XVIII. században. 1831-ben a De Pauli Zelemért is megszerezték ugyancsak zálogbirtokként. Egy 1800-ból származó jegyzőkönyvi adat szerint 3000 R forintot fizettek árendapénz fejében, s az 1830-as jegyzőkönyvek is árendabirtokként emlegetik ezt az erdőrészt. 2 ' (A Hajdúságban élő szájhagyomány szerint egyébként ezeknek az erdőségeknek a keletkezése Bocskai István nevéhez fűződik. Bocskai látva azt, hogy a fekete földet elborító és mindinkább tért hódító futóhomok az ő hajdúinak a létfeltételeit veszélyezteti, többezer szekér tölgymakkot hozatott Erdélyből és azt hajdúival a homokra elvettette.) A privilégiális erdőbirtokok használati jogának irányítása kezdettől fogva a magisztrátus kezében volt, míg a praediumokon a haszonbérbe adott menynyiség gyakran a több évi használat miatt magán jogúvá formálódott és a múlt század elejétől kezdve birtokossági erdő néven emlegetik egészen az államosításig. Az úgynevezett közbirtokossági erdőkön a tulajdonjog gyakorlásának formájában azonban mutatkozik változás. 1800-ban pl. még parcellázott erdők bizonyították a magánjog létezését: „A Belső és Boda-erdők felárkolását jónak látják, hogy megtudhasson az, kinek-kinek a Bodán hány nyilas erdeje van. A birtokos az erdejére álljon, hogy a nevét a deputátusok felírhassák." 2 4 Balogh István ugyan egy 1836-os jegyzőkönyvi adatra hivatkozva ezeken az erdőkön a tulajdonjog megszűnését állítja 2', mivel a szöveg szerint „senkinek ezentúl azon erdőkön tulajdona nem lévén magának mind tuskóirtás, mind a szántás szorosan tilalmaztasson - aki szánt a tilalom ellenére, büntetésül ne arathasson." Ezek az erdők valóban osztatlan közvagyont képeznek a XIX. század végéig, de a birtokosok magánjoga fennmarad anélkül, hogy tudnák, ki melyik részt mondhatja magáénak. Ezeknek az erdőknek a birtoklási joga öröklődött is. Egy 1894-ből származó okmány szerint Kovács Albert nevű birtokos Bagosi Zsuzsannára hagyja ingó és ingatlan vagyonát, többek között a Boda és Belső erdőbirtokosság kezelésében levő erdeit is. Kérik, hogy a megnevezett erdőterületeket az örökös nevére írja át a Birtokosság, és „ezen erdők után járó failletményeket mint ingóságokat részére kiadatni szíveskedjék." 2 6 Ennek alapján úgy vélem, nem a kialakult tulajdonjog megszűnésére kell gondolni a korábbi évtizedekben sem, hanem sajátos birtoklási formára, miszerint a tulaj23 Uo. 1800. aug. 31. 612. sz.; 1830. április 4. 139. sz. 24 Uo. 1800. dec. 14., 803. sz. 25 Balogh I. i. m. 443. 26 Erdőbirtokossági Iratok, Hajdúböszörmény, 1894., Hajdú-Bihar megyei Levéltár. 71'
