Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében

nélkülözhetetlenek. Sajnos, a társulat ezen a téren rablógazdálkodást folytatott, mert nem gondoskodott az erdő újratelepítéséről. Az erdő helyén nyert földeket kis parcellákban, nyilasonként „albérletbe" osztották ki. 2. A nyomásrendszer. A szántóföldi művelés meghatározó formája a nyomásrendszer volt. Korábbi források még kettes nyomásról szólnak, a XIX. század hatvanas éveiben azonban a szántóföldeket három fordulóra osztották. A forduló rendszer azonban csak a falutól délre eső ún. Kismarjai földre terjedt ki. Itt első fordulónak az Annókhalma, Rókalyuk dűlőket tekintették, második a Rakottyás-dűlő, harmadik a Nagysziget, Akasztófa-dűlő és a Lucerna föld. A fordulók a jól ismert őszi-tavaszi-ugar hármas periódusát követték. Az 1910-es években felvetődött a javított hármas nyomás bevezetésének igénye, de ez a közbejött háború miatt csak az 1920-as évek elején valósulhatott meg. A hármas dűlőbeosztás változatlan maradt, csupán az történt, hogy a második fordulót most már kizárólagosan a tengeri foglalta el, a tavaszi kalászosok, a burgonyával, takarmánynövényekkel, illetve minden egyéb ideiglenesen vagy huzamosabban termesztett növényféleség az ugar fordulóba került. A nyomásrendszer működését az elöljáróság szabályozta. A tisztségviselők közül személy szerint a második bíró tiszte volt a határ felügyelete és ellenőrzése. Ebben rendelkezésére álltak az elöljáróság által választott kerülők (határrészenként 1-2, összesen 6-8), teljesen megbízható idősebb emberek, akik maguknak kint a határban kunyhót építettek s itt tartották gúnyáikat, élelmüket s rossz idő esetén ide húzódtak. A kerülők a kárban talált állatokat behajtották a városházához, a lopásokat jelentették a második bírónak (akit ezért törvénybírónak is neveztek). Természetes, hogy a kerülőség nem tartozott a legnépszerűbb foglalkozások közé; mind a károsultak, mind a leleplezett kártevők bosszúsága és bosszúja a kerülők felé irányult. A nyomásrendszer azt jelentette, hogy az elöljáróság megszabta a fontosabb munkák kezdetének és befejezésének időpontját s ezt dobszó útján tették közhírré. A megjelölt időpontokon túl az illető hatérrészeken senki nem tartózkodhatott, még a saját veteményeit is csak megszabott napokon látogathatta meg, de ekkor ott nem szabad volt huzamosabb ideig tartózkodni. Az egyes dűlők közötti utak meglehetősen szabálytalanul alakultak, nem jelentették feltétlenül a fordulók határát, arra mégis ügyeltek, hogy a tilalmas területen se szekérrel, se gyalogszerrel illetéktelenek ne közlekedjenek. Ha ez mégis elkerülhetetlen volt, akkor ezt a kerülőnek be kellett jelenteni. Különösen a búza és a tengeri forduló volt igen szigorú, természetesen, elsősorban az érést megelőző hetekben. Az ugarforduló korábban a legeltetés miatt, később a termények változatossága miatt kevésbé lehetett kötött. Az első, második forduló esetében szabályozták a szántások, a vetés, a gyomirtás - kapálás, acatolás -, de legfőképpen a betakarítás időpontját. A fordulókban végzett munkák szigorúsága a termények növekedésével egyre erősödött s legszigorúbb mindenütt az érést megelőző időkben volt. Az aratás (a gazdák takarásnak, a részes aratók aratásnak mondják), a tengeriszedés, a búzahordás, a cséplés időpontja valóságos ünnepi kampánynak számított. Ilyenkor a falu apraja-nagyja kivonult a földekre s igyekezett a munkálatokat határidőre befejezni. Ha az ilyen nagyobb munkák valamelyike iskolai időre esett, akkor az iskolában szünetet rendeltek el (tengeriszedési vakáció, szüreti vakáció), hogy a gyerekek is segédkezhessenek a szorgos munkáknál.. A határrész ilyenkor rendkívül mozgalmas képet mutatott, hiszen csaknem minden parcellán dolgoztak az emberek. A szomszé146'