Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: A gyűjtögető gazdálkodás emlékei a Tisza mentén, a volt alsó-szabolcsi falvakban

mett. A jégen kb. egy négyzetméternyi nagyságú léket vágtak. Miután a bundadarabot az erdőn keresett kétágú rúdhoz kötötték, a léken a jég alá nyúltak, és a fenéken kalangyásztak vele, mire a fenékre lehullott termések beleragadtak a bunda szőrébe. A szőrbe ragadt sulymot fejszenyéllel vagy erre a célra készített fakéssel a jégre leverték. Ott csomóra tolták és beleszedték a zsákba. Mindig annyi sulymot hoztak, ahányan voltak, hogy jusson mindenkinek bőven. A lék nem volt mindig jó helyen, mert megesett, hogy ott vágták, ahol nem termett súlyom. Az ilyen léket potyalék nek nevezték. Egy-egy alkalommal öthat léket vágtak, ez kiadta a félzsák sulymot. Tiszadobon a falu alatt levő vadvízen termett sulymot a halászok után gyűjtötték be a gyermekek. A lék alatt húzott hálóval sok súlyom a jégre került, melyet kaskákba szedtek és vitték haza. A súlyomból kiszedett belet változatosan használták fel. Sulyompogácsa úgy készült, hogy a megfőzött és megtört sulymot napon vagy kemencében megszárították, famozsárban lisztté törték össze. A sulyomliszthez egy-négy arányban (a súlyom négy rész) rozslisztet kevertek. A lisztet a vízzel tésztává gyúrták, majd pogácsát formáltak belőle. A kemenceföldjére rakták be és ott sütötték meg.

3 A sulymos tésztát úgy készítették, hogy a megfőzött, megtisztított sulymot apróra vagdalták, majd mézzel vagy cukorral felkeverték. Kőttísztát készítettek, elnyújtották, a sulymot a mákhoz hasonlóan beleszórták és összetekerték, mint a ködmönujját. A súlyomból rántást is készítettek. A sulymot a már fentebb leírt módon lisztté törték. A lisztet zsírban vagy olajban megpirították, rántást készítettek vele, s ezt használták fel az ételekhez. A sulymot általában mégis csemegeként használták fel. A hazahozott termést nagyobb edényben, rendszerint üstben szabadtűzhelyen (háromlábon) főzték meg. Annyi vizet öntöttek rá, hogy ellepje. Mikor megfőtt, kosárba öntötték, hogy a meleg víz lefolyjon róla. Ha meghűlt, mindenki vett egy kést és egy deszkadarabot. Körülülték a kast. Megfőve gesztenyeként fogyasztják a sulymot ma is, ha valaki ráéhezik. Az 1930-as évekig Tiszacsegéről Debrecenbe, Tiszadobról Miskolcra vitték a sulymot eladásra. A sulyomkereskedők háton, gyalogosan vitték a portékát. Ütközben felkéredzkedtek egy-egy szekérre. A piacokon pénzért árusították a sulymot. Az 1863-as szűkesztendő ben számos család telelt ki a sulymon. Kenyér helyett sulymospogácsát fogyasztottak. A csürhét is ráhajtották a súlyomra. Tiszacsegén az 1940-es években sulymon hizlalta meg a kondáját a kacsóházi uraság. Azt tartják, hogy a súlyom szúrása nagyon mérges, mert a seb hétszer gyűlik ki. Vérmérgezést okozhat. A közelmúltig gyűjtötték a szedret (rubus tometosus). Miután megért, augusztus végétől október elejéig tartott a szedése. A szeder szedése a közelmúltban már tipikusan a szegény asszonyok foglalkozása volt. Rá voltak utalva, hogy így keressék meg a napi szükségletüket. A gyermekeket ritkán engedték el magukban szedret szedni, mert erdő mellett volt a szedres. Meg temérdek szúnyog lévén ott, nem bírták sokáig a gyermekek. A harmat miatt nem mehettek korán szedrészni, csak délelőtt indultak el. Két-három asszony ment együtt, néha gyermeket is vittek magukkal. Zománcozott vagy cserépedényt használtak a gyűjtésre, ezekben nem tört össze a szeder. Munka közben a 5 Rapaics R. : i. m. 34. 118'