Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: A gyűjtögető gazdálkodás emlékei a Tisza mentén, a volt alsó-szabolcsi falvakban

gumókat, s azon híztak meg. A falusiak is kijártak az uradalmi földekre csicsókáért, s hátszámra hozták haza a jószágoknak. Édesgyökér Tiszacsegén nem termett sehol sem. Tiszadobon a külső erdőkben több bokorban tenyészett. Tiszacsegén a piacon árulták az ároktöviek vagy a tiszafürediek. Cserében vagy pénzért vásárolták meg. 60 évvel ezelőtt az édesgyökérrel (glycyrohica echinata) teát is édesítettek, miután azonban a cukor elterjedt, csupán a gyerekek rágcsikálták, édes levét szopogatták ki. Az akácfa és az eperfa (morus alba és morus niger) gyökerét varrásra használták fel. A kisebb gyökereket vékonyra elhasogatták, s a fonálvékonyságú gyökereket kötegekbe kötötték össze és a padláson vagy a kamrában tárolták. Használat előtt fővő vízbe tették, így lágyították meg. Az így megforrázott gyökér-fonál nem tört. Bocskort varrtak vele, vagy a terményes zsák száját kötötték el a gyökérrel. Pálinkás üveget is ezzel fonták be. A bocskorvarráshoz előkészített gyökeret egyik végén meghegyezték. A bocskort házilag kikészített borjúbőrből, vagy csizmaszárból kiszabták, a bőrt a kívánt helyeken kilyuggalták a varráshoz, és a gyökeret a hegyezett végével befűzték a lyukakba. Fűzöttbocskornak is nevezték az így készített lábbelit. A termések szerepe a gyűjtögető gazdálkodásban már több volt, mint alkalmi csemegézés. Az egyes gyümölcsöket változatosan használhatták fel a paraszti háztartásokban. Lekvárt főzhettek belőle, megaszalhatták, sőt pálinkának erjeszthették meg. „A súlyomnak (trapa natans) elsőrendű szerep jutott a csegei ember életében. Ha kevés szemes termény termett, ez pótolta a kenyeret," - írja K. Kovács László.'

1 Időközben persze vesztett jelentőségéből, de még a közelmúltban is megfőtt egy-egy üsttel a szegény ember konyháján. Elütöttek vele egy-két vacsorát is. Mikor megfőtt, a család körébe telepedett és késő estig törték a sulymot. Hasonlóan fontos volt a súlyom a tiszadobiak életében is. Ott a környező tiszahagyások ban bőven termett, s igen gyakran sulymásztak a gyerekek is, a felnőttek is. Polgáron kevéssé jelentős a súlyom begyűjtése. A tiszapalkonyaiak árulták a polgári piacon a főtt sulymot, mert Polgáron egyetlen jelentősebb sulyomtermő víz volt, a Hatöles (a Selypes egy része). A sulyomszedésnek két módja volt. A nyári sulyomszedést augusztusban kezdték, amikor már édes volt a termés. Itt a gyermekek és a nők voltak a gyűjtögetők. Addig szedték a sulymot, míg a víz nem hűlt le teljesen. Három-négy gyermek összeszedelödzködött, vesszőkosarat vittek magukkal, s mentek súlyomért. Onnan tudták meg, hogy mikor jó érett a súlyom, hogy mikor hozzáértek, a termés lesett a száráról. A levele is sárgult. Az érett sulymot foggal nem lehetett széjjel harapni, így is felismerhették. A sulyomszedés úgy történt, hogy a szedők belementek a vízbe és sorjában forgatták fel a növényt. Az érett, szép sulymot a mellettük úszó kosárba rakták. A súlyom leveleit összeforgatva hagyták, arról megtudhatta a következő csapat, hogy ott már leszedték a termést. A teleszedett kosarat két fülénél fogva cipelték haza. A téli sulyomszedés csak az első világháborúig élt. A vadvizek fokozottabb kiszárítása és a gazdasági élet módosulása a télisulymászat kipusztulását eredményezte. Télen csak az erősebb legények és a férfiak mentek sulymászni. Ketten-hárman gyalog szánkávai mentek súlyomért. Zsákot, fejszét és bundadarabot vittek magukkal. Felkeresték azt a helyet, ahol tudták, hogy súlyom ter4 K. Kovács L. : Adatok Tiszacsege néprajzához. NÉ. 1935. 142. 117'