Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése
szítették a kerítéseiket. Az utcára különösen erős, magas kapukat és kerítéseket építettek. Ezért járta az a mondás is.„Deszka kapu, nagy kutya, Ott lakik egy jó gazda." „A hagyományos böszörményi parasztház háromosztatú, azaz három helyiségből áll. A pitar két részre osztott, hátulján volt a kürtő, a kürtőalja; összefoglaló néven: szabadkémény, mely általában az ajtó felé eső oldalon egy boltívre nehezedett. . . Balra, az utca felé nézőén, volt a legnagyobb helyiség, az első ház, vagy a felső ház, vagy csak egyszerűen a ház, azaz a szoba. Jobbra pedig a kisház vagy alsó ház, azaz a kamra." 1' A piíarban középen, a kémény alatt volt a konyha, azon égett a szabadtűz. Vaslábon vagy serpenyőben főztek rajta. Kivételes alkalmakkor (lakodalom) a szabadtüzet cserépfazékokkal állították körül, s azokban főzték pl. a csigalevest, tőtöttkáposztát. Az erősebb fővést igénylő ételeket egyébként a kemencében főzték cserépfazékokban. A kemencében való főzés itt-ott a parasztgazdáknál az 1920-as évekig is megmaradt. A szoba egyik legjellemzőbb berendezési tárgya a kemence volt. A parasztgazdáknál is, az iparosoknál is bent volt a lakásban éppen úgy, mint a szegényebbeknél. A kemence patkáját ülő, szzíját fekvő alkalmatosságnak is használták. Télen naponként befűtötték a kemencét, s abban sütötték, főzték az ételt. A parasztgazdák, az iparosok azonban hamarébb kidobták a szobából a kemencét, s körükben az 1910-es években elterjedt a vaskályha, majd a cserépkályha. A pitar szabadkéményét is lebótolták, vagy teljesen új cilinder-kímínyt húztak. Pompásabb bútor volt a parasztgazdák lakásaiban. A szobában két ágy egyvígtiben. Komáiban és ládás kanapé ban tartották a fehérneműt. A szegényebb családok legtekintélyesebb bútordarabja volt még ekkor is a virágosláda. Egyszerű lóca, egy-két szék, korsószék (kisméretű alacsony szekrényféle) voltak a bútordarabok. Egy ágy és egy tadikó volt a fekvőhely. Az ágyban is, a dikóban is parázson volt a szalma, melyet holmi ruhadarabbal takartak le. A dikón koloppéroztak télen a gyerekek. Szalmazsákot csak az urak használtak. A parasztgazdák táplálkozása szorosan összefüggött az évszakok által meghatározott mezőgazdasági munka ritmusával. Nyáron a határban a tiszta, a krumpli, meg a sárgakása járta. A határbeli munkák idején hetitarisznyát vittek, a tarisznyába szárított tisztát, kását, szalonnát, sót és paprikát tettek. Vasfazélzban főzték a pirított vagy pirítatlan tísztalevest. Ebédre gyámét (öhön) vagy ha a változatosság kedvéért a gyaméba krumpli helyett kását tettek, akkor tísztáskását főztek. Keverten is használták a krumplit és a kását a gyaméba. A vacsora rendszerint nyárson sült szalonna volt. Ha jó parázs volt, akkor annál megpirították a kenyeret. A határban mindig a gazda főzött, ha nem kedvelte, akkor az idősebb fiú készítette az ételt. Velük étkeztek a napszámosok és a cselédek is. Hasonló ételeket készítettek a pásztorok, a napszámosok, s más határban élő emberek is. A juhtartó gazdák, meg a juhászok a juhtúrót változatosan használták. Még a félkész gyaméba is kevertek juhtúrót. A népi táplálkozásban lényeges különbség a téli étkezési rendben, illetve az ünnepi alkalmak étrendjében volt. Télen a parasztgazdák öt-hat kövérdisznót levágtak, s főételük a füstölt és főtt disznóhús volt. A szalonna maradt a tavaszi és nyári határbeli munkákra. Az egyik adatközlőm mondotta: ,,Az ebéd nálunk télen mindig valami húsos volt. Füstölt disznóhús lencsével, disznó13 Dankó L, i. m. 391. 101'
