Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése
a század végén betelepülő Vénkertben és Középkertben építkeztek. 1 1 E régi szőlőskerteket a napszámosok, a cselédek népesítették be. A görög katolikusok az Oroszódaion, a Polgári utca környékén tömörültek. Ezt a területet, meglehetősen erős iróniával Horpaszódalnak is nevezték, ezzel is utalván az itt élők életszínvonalára. E településrenden belül törvényszerűen kialakult az összetartozás gondolata, érzése, mely a fiatalok között a játék, a szórakozás, majd a párválasztás rendjét is meghatározta. Még napjainkban is hihetetlenül erős különbségek vannak egyes városrészek között, melyek motiválják az építkezőkedvet éppen úgy, mint a házasodást. A XIX. és a XX. század fordulóján az egyes társadalmi rétegek életmódbeli elkülönülése természetesen azokon a területeken érezhető s fogható meg leginkább, ahol a vagyon, a gazdasági alap meghatározó jelentőségű lett, így elsősorban az építkezésben, a lakáskultúrában, a viseletben. Egyik legjelentősebb területe az elkülönülésnek az építkezés. Adataink szerint a városban a XIX. század végére jobbára elavultak a régi lakóházak, s egy építkezési hullám vonult végig a városon. A parasztgazdák újonnan épült lakásaikat véggel az utcafrontra vagy utcasarokra emelték. A régi, nádtetős, falusi, paraszti jellegű lakóházaikat felváltották a vályog, tégla falú, cseréptetős, kinnálló tűzfalas építkezésekkel. Magasabbra építették, több és nagyobb ablakkal látták el házaikat. Az ablakokra gyakran salugátert szereltettek. A régi. lakóházat többnyire meghagyták és ólnak fordították. Az egyszerűbb lakásokat sárfallal, nyeregtetővel, bennálló tűzfallal, nádtetővel építették továbbra is. Ablakaik egyesek és kicsik voltak. Ilyen lakóházakkal épült be a Vénkert is, a Középkert is. A közös építkezés, a kalákum (Hajdúdorogról ismerték e közös munka nevét is) már nem volt szokásos a parasztgazdák körében. Házaikat, gazdasági épületeiket, módosabb voltuk miatt is mesterekkel építtették. A Vénkertben, a Középkertben, a Kisböszörményben még összefogtak a rokonok, a barátok, s úgy építették fel egymásnak a lakóházakat. A sövényfalat megfonták, be is tapasztották. A XIX. század végétől egyre jobban elterjedő sárfalat is közös erővel rakták fel. Számítottak arra, hogy egymásnak vissza kell segíteni e munkát. Ha nem volt szüksége valamely családnak hasonló munkára, akkor másban, pl. kapálásban, tengeritörésben segítkeztek. Amennyire szembetűnő különbség volt a lakóépületekben, legalább annyi volt a kerítésekben. 1 2 A kertségeken a kisgazdák, a külsőségeken a napszámosok között még a XX. század elején is legelterjedtebb kerítéstípus a sövíny volt. A gerággyának nevezett sövénykerítés kétféleképpen készült. Egyszerűbb, ősibb típus volt a fektetett gerággya, amikor a levert karók közé kévénként fektették a szúrós gallyat. Tövére felgórták a földet, hogy ne kopjon ki a kerítís-alja. Másik változata a fonott sövénykerítés volt. Melléje aztán loncot (ördögcérna) ültettek, azzal sűrítettík a kerítést. A parasztgazdák többnyire deszkából kéli Dankó I. : Hajdúböszörmény népi építkezése. Debrecen 1968. Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1967. 367-421. 1. E tényt Dankó Imre is megemlíti: ,,A mind kijjebb és kijjebb településben nagymértékben megmutatkozott a böszörményi parasztság differenciálódása." 12 Dankó I., i. m. 373. ,,A kerítésekben is megmutatkozik a gazdasági-társadalmi különbség. Ideiglenes jellegű kerítések ... Itt a kinti településeken találhatni legnagyobb számmal napraforgó, nád-, sőt kukoricaszár kerítéseket." 100'
