Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)

81 A magyarországi üveghuták a XIII-XIV. század fordulóján a velencei üvegművészet hatására kezdték meg működésüket. A XVI. században a virágzó üvegművesség lehanyatlott, szinte teljesen megszűnt. A XVII. század végén indult újra fejlődésnek, majd a XVIII. században teljesedett ki. Az erdőben gazdag vidékeken, a Felvidéken, Erdélyben, a Dunántúlon a huták egész sora működött a XVIII-XIX. században. Az üvegipar kialakulása után a kis huták a XIX. század végéig megőrizték a századok során kialakult formákat és díszítéseket. Az iparművészeti kiállítás utolsó termében kiállított üvegek a XVIII-XIX. század magyar üvegművességéről nyújtanak képet. Az első vitrinben XVIII-XIX. századi üvegek mutatják az üvegművészet első nagy, ún. fúvottüveg stílusát. Ebben a stílusban az anyagszerűség nyújtja a tárgy szépségét, a művészi hatást tulajdonképpen a formával érik el. A legkorábbi darab egy vörös írásos mustrával díszített opálüveg bokály, amely a XVII-XVIII. századi üvegeink egyik legértékesebb és művészileg talán legérdekesebb csoportjába tartozik. Az ilyen edények kialakítása úgy történt, hogy a képlékeny állapotban levő tárgyra üvegszálakat forrasztottak, majd addig forgatták kőlapokon, míg a fonalak a puha maszszába beleragadtak és az edény fala ismét sima lett. Magyar jelenség az, hogy a fúvást az üvegszálak benyomása után is folytatták, közben az üvegszálakat csíptetőkkel összefogták, megakadályozták az egyenletes tágulást, így alakultak ki az ún. írásos mustrának nevezett minták. Ilyen típusú edények Erdélyben maradtak fenn nagy számban, ezért az üvegművészet kutatói szerint ezek az üvegek esetleg az erdélyi üvegműhelyekben, közelebbről Porumbákon készültek (98. kép). Valószínűleg dunántúli üvegcsűrökben készültek a XVIII. századi német és osztrák ha-