Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)

73 üzem működött. Erdélyben Batizon készítették a legjobb minőségű kőcserepet. A kiállított darabok szinte kivétel nélkül felvidéki gyárak termékei, mivel Debrecenbe ezekből a gyárakból hoztak nagy mennyiségű edényt. A tálak, tányérok között a legigényesebb darab a négyszögletes, Holicson készült tál a XVIII. század végén igen kedvelt rézlevonatos, mitológiai jelenetet ábrázoló képpel (81. kép). Hasonló díszítésűek a besztercei tányérok. A többi mindennapi használati tányér közül, amelyek Kassán, Iglón, Miskolcon készültek, az áttört, kosárfonatos díszűek tűnnek ki. Kiemelkedő a napsugaras díszítésű szil vasi tál (82. kép). A következő két tárlóban levő használati edények, kancsók, fűszertartók, szószos csészék klasszicista formákat tükröznek. Finom megmunkálásúak a kassai kis nyeles lábasok (83. kép), a fonott kosár. Jellegzetesek az iglói, murányi (84. kép), oroszlánfogójú monogramos, levonóképes díszítésű tartóedények. Különlegesebb darabok az asztali fűszertartók (85. kép), áttört oldalú kosárfonatos, kékkel festett díszítésükkel. A magyar porcelángyártás viszonylag későn, csak a XIX. században indult meg. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a bécsi porcelángyárat, amely császári tulajdonként privilégiumot élvezett az osztrák tartományokban, az udvar meg akarta kímélni az esetleges piaci versenytől. Ezért könyörtelenül megakadályozott minden olyan kísérletet, amely önálló magyar porcelángyártáshoz vezethetett volna. Szembetűnő példája volt ennek, hogy Batthyány Tihamér XVIII. század végén alapított porcelánműhelyének 300 darabját felsőbb rendeletre öszszetörték. Ezek után csak 1827-ben Bretzenheim Ferdinánd vállalta a veszélyt, hogy ha az udvar tudomására jut kísérletezése, bezáratja a gyárat. A porcelángyártást Zemplén megyei regéci birtokán kezdte el. A reformkor pezsgő hangula-