Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)

A MAGYAR FINOMKERÁMIA, 74 FAJANSZ, KŐEDÉNY, PORCELÁN tában nagy örömmel fogadták az önálló magyar porcelángyártás megindulását. Fő támogatója Széchenyi István volt, aki angliai útjáról mintákat hozott a gyárnak, hogy a készítmények minél magasabb művészi színvonalra emelkedjenek. Működése során a gyárból kétféle termék került ki: az arisztokrácia számára készített, díszes, gazdagon festett és aranyozott tárgyak, míg a polgárság számára egyszerűbb darabok készültek. Kiállításunkon szerényebb igényű használati edények láthatók, amelyek a gyár működésének első idejéből származnak, jól mutatja ezt a még zöldesfehér mázuk, amelyet a későbbiek során sikerült tökéletesíteni. Az edények díszítésében szinte kivétel nélkül az igen kedvelt zöld, petrezselyemleveles mintát találjuk, amely két vonal közé festve jelenik meg a levesestál öblén, a tálak peremén és a tintatartón. A másik levesestálon a szerény, ún. ranftl muster mintát láthatjuk. A polgári használatú edények mellett népies formákat is készített a regéci gyár. Ilyen a „Kántor Estván 1846" feliratú, szőlőleveles díszítményű kulacs (86. kép). A magyar porcelángyárak közül legnagyobb hírnévre a herendi gyár emelkedett. Történetének feltárása során az elmúlt évtizedekben újabb adatok kerültek napvilágra, amelyek a gyár alapítását az ismert 1839. év helyett jóval előbbre teszik. Levéltári adatok szerint már 1826-ban, tehát Magyarországon elsőként állított elő porcelánt Herenden a soproni származású Stingl Vince, akitől Fischer Mór 1839-ben vette meg az üzemet. Hosszas kísérletezés után 1840-ben sikerült megfelelő minőségű alapanyagot előállítani, amelyből neobarokk, a cseh és bécsi porcelánok hatását tükröző, viszonylag egyszerű használati edényeket készített. Hamar felfedezte, hogy ha versenyképessé akar válni, művészi színvonalú árut kell előállítania. Az 1842-es Első Magyar