Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Irodalomtörténet - Bíró Éva: Julow Viktor diákévei. Részletek az Eötvös kollégiumi Naplóból
168 BÍRÓ ÉVA Horty-korszak utolsó harmadára a fővárosból felvettek nyomasztó aránytalansága megszűnt, az E. C. 21%-a az ország keleti részeiből származott. 1938. november 2-i első bécsi döntést követően az arányokat a VKM felemelte, a kollégium költségvetése is ennek függvényében „nőtt", bár ez a növekedés nem volt arányos a valós kiadásokkal. - Mi történik ekkor a napló írójával? Julow Viktor levelében a következőképp beszél: „Úgy látszik, hogy ez az emberi sors, állandóan dilemmák között vergődni. Magam sem vagyok ez alól kivétel: s én is két malomkő között őrlődöm. Talán az utolsó előtti leveledben vetetted fel a kérdést, hogy nem bántam-e meg, hogy a kollégiumba jöttem, s felszólítottál, hogy vessem el a kockát; s vagy jobbra, vagy balra. Drága jó Apukám, te azt mondod, hogy a feleletnek már készen kell lennie, de sajnos ez nincs így: olyan gyarló az ember, annyira rabja a hangulatoknak, s olyan másképpen állítja a dolgokat egyik nap, mint a másik nap. Annyira befolyásolni tudja a hangulatán keresztül a véleményét, hogy reggel például sütött-e a nap mikor felkelt, vagy esett az eső, hogy kialudta-e magát, hogy milyen az emésztése. Egyik nap úgy érzem, hogy el kell innen mennem, másik nap pedig szeretem a pályámat, s még a favágómunkát is jókedvvel végzem. S persze könnyű lenne a választás, ha tudnám, hogy a jogászság fenékig tejfel volna, s a kevesebb jót, a több jóért hagynám itt. ...a kollégium mint keret nagyon szép és jó: az anyagi civilizáció olyan mértéke, amelyhez talán hasonló sincs az effajta „diákintézetekben" (tisztaság, jókoszt, jó fűtés stb.) a társaság nagy általánosságban teljesen kielégíti az igényeimet, a szellemiekben való elmerülés szintén megfelel az én beállítottságomnak, a szép könyvtár is nagy vonzerő... Viszont mégis a szellem és a pálya körül vannak némi hibák. Mióta ugyanis Szabó az igazgató a Kollégium szelleme bizonyos változáson ment keresztül. (Nem tudom jobban kifejezni, de talán megérted, hogy mire gondolok) a tudományos elem nagyon nagy túlsúlyba került a művészivel, irodalmival szemben (pedig én ezt vártam a Kollégiumtól, s nem alaptalanul, mert ilyen volt a szellem).... S néha eszembe jut az érved (kiemelés tőlem: ez az egyetlen hely, ahol úgy tűnik nem az apja bátorította az Eötvös Kollégiumba! B. É.), hogy érdemes-e egy esetleges kutyabagosi tanárságért?... Továbbá is azt látom, hogy az egyetemi tanárságot nem osztogatják ingyen, rettenetes munkabírás és mázli találkozásának az eredménye az.... Még valamit: nehogy arra gondolj, hogy a Sárival való szerelmi ügyem ebbe belejátszott, vagy belejátszik. Hangsúlyozom, hogy sem az idejövetelemben, sem az esetleges elmenetelemben ez nem szerepel motívumként. Az ügyet tökéletesen befejezettnek tekintem.... egyedüli bajaz, hogy sokszor félek, hogy elvesztem az egyéniségemet a munkában: félek az eltanárosodástól, eladósodástól."38 Jól látható, hogy első kollégiumi évek fontos kérdései hogyan változtak meg a naplóírás időszakára, ezzel együtt hogyan változott Julow Viktor személyisége, szakmai előmenetele, irodalmi pályája. A naplóírás végére, a kollégiumi évek és az egyetemi diploma megszerzése után előtérbe lép a katonaságtól való félelem. Mindenképp igyekeztek elkerülni, már ne38 Julow Viktor levele szüleihez, 1938. november 15. gyedéves korában keresték a lehetőséget, hogy Viktor felmentést kapjon a katonai szolgálat alól. Felmerült az is, hogy teológiára iratkozik, de végül kiderült, hogy az sem jelent megoldást. A katonaság elkerülhetetlen. Ettől nagyobb tragédia történik velük: 1942. augusztus 14-én váratlanul meghalt id. Yulow Viktor. Úgy tűnik, hogy Julow Viktor „egyedül" marad, nem akarja magára hagyni özvegy és beteg édesanyját,39 így a régóta várt ösztöndíjat visszamondja és elmegy Keresztury „jobbkezének" aki a Magyar Csillag kritikarovatának szerkesztője. Barátai Eötvös kollégiumi társai elmennek ösztöndíjjal szerte Európába. Keresztury Tibor, kollégiumi tanára, akit nagyra becsül és szeret Julow mindvégig, az egyetlen, aki kiáll mellette és segíti. Édesanyjának 1942. november 12-én írt levelében szinte a magyar irodalmat kanonizáló irodalomtörténész felelősségével ír: „Bocsáss meg, hogy én csak most írok. Csak a lustaságom magyarázza, meg az is hogy elég fontos dolog történt velem, s ez aztán erősen le is foglalt. Arról van szó, hogy a Magyar Csillag ezentúl kéthetente jelenik meg, s ebből az alkalomból a kritikai rovatát újjászervezik. Azaz, hogy ne szaporítsam a szót, én fogom újjászervezni: a rovat szerkesztését ugyanis Keresztury veszi át, de ő igen nagy elfoglaltságú ember lévén, nem ér rá sokat vesződni vele, engem vett maga mellé segédszerkesztőnek mivel mint mondta azok közül a fiatalok közül, akiket ismer, engem tud a legmegbízhatóbbnak és a legérettebbnek. A gyakorlatban ez aztán azt jelenti, hogy én szerkesztem a kritikai rovatot, csaknem teljesen önállóan, K. inkább csak az erkölcsi támogatását meg a jó tanácsait adja hozzá. Hát ez nagyon nagy dolog! Ilyen fiatal fejjel a legkomolyabb irodalmi folyóirat egyik igen fontos rovatát irányítani nagyon kevés embernek adatik meg. Hatalmas felelősség van rajtam, és meglehetős hatalom van a kezemben; annál is inkább, mivel nemcsak az eddigi szerkesztési gyakorlat egyszerű tovább folytatásáról van szó, hanem a rovat újjászervezéséről, kibővítéséről és színvonalassá tételéről is."40 Nem panaszkodik már, hogy nincs ihlete, vagy nem elég jó a koszt. Apja halálával gyorsan megváltoztak Julow életében a prioritások, egy szempillantás alatt felnő. A naplóbejegyzések ritkulnak, majd megszűnnek. Az édesanyjához írt levelek és néhány kitépett, a napló végéhez illesztett lap együttes értelmezésével tudunk képet alkotni az utolsó évről. Minden tekintetben lezárul egy nagy korszak. Alapvetően a naplóírás, az Eötvös kollégiumi évek és diákélet ezzel véget ért Julow Viktor számára. Nem kerülheti el sorsát, bevonul katonának és a híradósoknál szolgál. 1945. május 15-én a Sankt Pölteni főtéren hadifogságba esett, és három évig Odesszában derékig érő vízben építette a kikötőt. 1948 húsvétjára tért haza, Debrecenbe. 39 Oláh, im„ id. Julow Viktorné Oláh Mária a harmincas évek elején súlyosan megbetegszik. Rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála, hosszas bécsi és budapesti kezelés után amputálják a fél lábát. A család anyagi helyzete erősen megrendül ezalatt, a műtét után felépül az édesanya, hosszú távon gyerekeire utalva idős kort ért meg. 40 Julow Viktor levele édesanyjának, Budapest, 1942. november 15. A levélben részletesen ír feladatairól és terveiről.
