Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Erdélyi József debreceni fogadtatása
134 BAKÓ ENDRE ság minap tartott irodalmi estjén. Kitűnő társaságot kapott a nyilas Erdélyi József: Szabó Lőrincet, Kodolányi Jánost, Németh Lászlót és Illyés Gyulát. (...) Juhász mindössze annyit tartott szükségesnek hozzátenni az öt névhez, akik annak idején meglátogatták a debreceni Ady Társaságot, hogy 'ezek akkor még baloldalinak számítottak.' Már bocsánatot kérünk, de a demokratikusan gondolkodó írók és olvasók nevében kell a legélesebben tiltakoznunk az ellen, hogy a fenti öt név közül az első négyé, mindössze ennyi kommentárral, akárcsak szóba is kerüljön egy irodalmi esten"40 Kardos Pál két tanulmányában jelzők és kommentár nélkül, csupán a felsorolásban említi Erdélyit, akkoriban a tényeket még elfogadták41 De nemcsak Erdélyi, a népi írók többsége is kiszorult az irodalmi életből. Juhász Géza, mint egyetemi tanár, az 1947/48-as tanév első szemeszterében még Németh Lászlóról tartott kollégiumot, de 1949-ben tagja lett a Magyar Dolgozók Pártjának, s ezután igyekezett „pártszerűen" szemlélődni és cselekedni. 1954-ben azonban még egyszer visszalépett korábbi eszmekörébe. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság őt bízta meg egy népi írókról rendezendő konferencia referátumával, amely nyomtatásban is megjelent.42 Nagy botrány támadt a cikk nyomán. Holott Erdélyi már megírta „bűnbánó" versét, éppenséggel a hatalomnak jól is jöhetett volna a megbékélés akceptálása. Erre azonban Debrecenben várni kellett, 1961-ig. Ekkor, a város alapításának 600 éves évfordulóját ünneplő Alföldszám hozta Debreceni vásár c. ötrészes, egyes részleteiben szép, de túlírt költeményét, amelynek ráadásul a címe sem szerencsés, hiszen a Csoko- nai-szobrot és Csokonait istenítő költeménynek csak az ötödik részében esik szó „költői" adásvételről: versével megveszi „a világ legszebb szobrát".43 Nem valószínű, hogy a költeményt Juhász Géza egyengette volna a folyóirathoz, a fennmaradt dokumentumok szerint megszűntette a baráti kapcsolatot Erdélyivel, akinek lánya, Erdélyi Honor próbálta ismét ösz- szehozni őket. Juhász válaszán maga a költő is felbátorodott. „... nagyon örültem annak, amit megtudtam belőle: (ti. Juhásznak a lányához írt leveléből) hogy jó véleményed rólam magtartottad, s irántam a régi szeretetet táplálod, amit én is irányodban, kedves Gézám."44 Az általa küldött versek azonban nem jelentek meg az Alföldben, s a levelezés is abbamaradt. (Később, tőle függetlenül, feltűnik néhány Erdélyi-vers a folyóiratban!) A ritkás Erdélyi-recepció csak 1964-ben vette kezdetét. Ekkor néhány versének közlésén kívül megemlékezik róla Vas József, méghozzá különös ellentmondásban: első olvasásra soknak találta az Erdélyi-verseket a folyóiratban, aztán rájött, nem erről van szó. „Erdélyi Józsefnek irodalomtörténeti, népköltészeti ihletettsége, gazdag nyelvi szépsége méltán biztosít helyet az Alföld folyóiratban. De mert számos fiatal, s nyilván kezdő költő idillizmusa, szemlélődő tájélmény lírája mégis valahogy fel40 A nyilas Erdélyi József. Tiszántúli Népszava, 1947. nov. 271. 41 A debreceni Ady Társaság két évtizede. In.: Debreczeni Képes Kalendáriom az 1947-iki esztendőre. 34-41. ill.; A debreceni Ady Társaság húsz éves története. Vándortűz, 1947/6.92-104. 42 Népi Írók, Alföld, 1954/4.75-39. 43 Alföld, 1961/3.89-9B. 44 In.: Juhász Géza levelesládája. Szerk. Juhász Gézáné és Lévay Botond. Bp. 1987 323. erősítette az Erdélyi-féle hangot, amely teljességgel a múlt hangja..." innen táplálkozik a telítettség élménye.45 Erdélyi hatása tehát továbbra sem szűnt meg, de ez a hatás már nem a korszerűség irányába ösztönzött. Ugyanabban a számban végre egy kritika is napvilágot látott friss kötetéről. Bényei József tollából. „Miért jelent a Csillag és tücsök Erdélyi pályáján sok halvány vers, nehezen olvasható kötet után újat, izgalmasat? Az objektív élmények ábrázolása már ismeretes, sőt ismerős és a belőlük fakadó líraiság, önmagában is, együttesen is. Ebben a kötetben azonban mindezt nagyon izgalmassá modulálja az, hogy az idős költő mai szemmel látja, láttatja nemcsak a gyermekkor emlékeit, hanem korábbi szubjektivitását is, és ezen a szemüvegen át a tárgyak, konkrét jelenségek mitikus erejűvé tudnak nőni. (...) Ilyen módon tudott Erdélyi újat, a modern, huszadik századi idegember számára is érdekeset, meglepőt nyújtani." Az elismerő, befogadó személet ellenére jelzi, hogy jócskán van a kötetben fölösleges ismétlés, amelyet egy szigorúbb válogatás eltűntethetett volna.46 Még a költő életében, Pomogáts Béla nagyobb tanulmányban tekintette át az Erdélyi-jelenséget. Bevezetésképpen megállapítja: „Sorsa és műve egy egész kor - a két háború közötti évtizedek - költészetének, különösen a népi lírának ellentmondásait gyűjti magába, méghozzá polarizálva egyetlen életmű határai között. Világában, mint egy térképen ott kanyarognak az ösztönösség és a tudatosság, a forradalmiság és az anarchizmus, az osztályharc és a fajelmélet keresztező vonalai". Ennél pontosabban és tárgyilagosabban ma sem lehetne jellemezni Erdélyi zavaros világnézetét, ösztönökre alapozott gesztusait. De abban a kor szemléletszűkítő befolyását érezzük, ahogy Pomogáts a költő eltökélt for- radalmiságát hiányolja. Tanulmányának egyik legértékesebb része a költő művészi alakító módjának, jellemző technikai eszközeinek, verselésének, képalkotásának, esztétikai hatásformáinak elemzése. Teljes joggal nevezi újítónak, de fejlődése a költői szerep eltorzulásával egy időben, azzal összefüggésben megtört. „Erdélyi valóban elidegenedett korábbi téveszméitől, múltbeli magatartásától; az életmű töretlen folytatását azonban nem tudta eléggé megoldani. Egyfajta lírai zavarba került: tovább akart lépni, csakhogy nem látta, merre és miképp. (...) Erdélyi költészete mégsem jött hiába, újításai-felismerései felszívódtak líránk törzsébe.. ,'v Szemléjét a Cirokhegedű c. kötetről írott kritikájával folytatta. Konstatálja, hogy az „őszikék" csaknem egyetlen témája az emlékezés. „A múlt idézése révén valósítja meg a maga költői személyiségét." Pomogáts a költemények anekdotikus jellegét, terjengősségét észleli, ezért megkésett versízlésró'l beszél, noha néhány rövidebb darabbal, amelyekben az emlék nosztalgiává hévül s a kép érzelmi töltést kap, kivételt tesz. Ezek elevenek, hatékonyak, hatottak Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István, Csanádi Imre, Fodor András, Kalász Márton, Ágh István, Bella István költészetére. „Vajon hol a helye a mai magyar líra rendjében - teszi fel a kérdést. Elsőnek irodalomtörténeti érdemeit hangsúlyozza. Vitára ingerlő, de megfontolásra mindenképpen érdemes az az állítása, hogy „nemcsak a népi 45 Az Alföld lírája. 1964/7 641. 46 Csillag és tücsök. Alföld, 1964/7 664-666. 47 Erdélyi József Alföld, 1968/8.33-41.
