Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: Fejezetek a XX. század hazai takarmánygazdálkodásának körében
116 SURÁNYIBÉLA A zöldtakarmányok savanyítására a kényszerűség vitte rá a gazdákat. Gothard Sándor írja,35 hogy már a XIX. század végén is a nagy tápértékű termesztett takarmány költséges volt. De ha nagy tömeget adó takarmányról van szó, akkor az egységnyi termékre jutó költség jóval alacsonyabb, bár ebben az esetben a minőség többnyire gyenge. A réti széna, pillangósok, telepített kaszálók termése sok esetben költséges, a termésátlag alacsony. A zölden etetett csalamádé, takarmánytök takarmányozása időszakhoz kötött. A csalamádé szénává történő szárítása szintén költséges. A takarmányrépa termesztése csak táperó'ben gazdag talajon kifizetődő, s csak ott, ahol elegendő a munkaerő. Ezek a tényezők kiiktathatók a savanyított takarmányok készítésekor. De amint Szilassy Zoltán is megjegyzi:36 37 „takarmányozási rendszerünk még mindig a szénára támaszkodik, nehéz évszázados hagyományokkal szakítani." A takarmányozási szakemberek sem mentesek a korabeli szemlélet hatásától, így Cselkó István és Kosutány Jamásv sem, jóllehet elismerik azt, hogy van jövője a savanyított takarmányoknak, és szerte az országban - főleg az uradalmakban - alkalmazzák a bevált módszereket, amelyre példaként felhozzák a magyar vagy zsombolyai és a tornai megoldást; ez utóbbi „hazánkban méltán széles körben elterjedt." A takarmánytermesztés térhódításával a kukoricacsalamádé egyre fontosabb szerepet játszott, ami kiderül Korizmics László és Ordódy Lajos megjegyzéséből is:38 „.. .kivéve a cukorgyárak és répaszeszgyárak törkölyét, olcsóbb takarmány, mint a csalamádé, nem létezik." HreblayEmil (korának baromfi-tenyésztési szakembere) bírálja a gyakorlatot,39 hiszen abban sem volt egységes az álláspont, hogy mikor történjen - milyen fejlettségi állapotban - a csalamádénak vetett kukorica levágása. A (kukorica) csalamádé hazai térhódításáról már korábban szó esett.40 Hazánkban a zöldtakarmányok savanyítása megrekedt a melegerjesztésnél, ami egyet jelentett a zsombolyázással, jóllehet általa a módszer új és helyes irányba terelődött.41 42 Olcsó eljárás volt, a magas szénhidrát tartalmú zöldkukorica így is megerjedt, tehát nem tartották érdemesnek a költséges silóépítést. Figyelmen kívül hagyva a 40—50%-os veszteséget. A fű és pillangósok savanyítása már szóba sem jöhetett, elsősorban hiányzott a szakértelem, egyúttal a költségek is hátráltatták terjedését. Ez utóbbi miatt még 1930- ban is csak 27 gazdaságban volt silóépítmény.43 Ezek után nehezen képzelhető el, hogy a Lányi-féle megoldás teret nyerjen, különösen amikor egész Európában a századfordulón, sőt még utána is a melegerjesztéses módszer dívott, messze lemaradva az Egyesült Államoktól. Hiszen míg az USA-ban már silókukoricát termesztettek, a teljes növényt, kifejlett csövekkel együtt szllázskénf3 tartósították, addig a hazai szakirodalom és a 35 H. GothardS. 1892.642. 36 Szilassy 1.1891.524. 37 Cselkó I.-Kosutány T. 1894- 54—5538 Lecouteux, E1885. XI. (előszó) 39 HreblayE. 1891.19. 40 Részletesebben lásd: Surányi B. 1985.163. 41 föváfs/fsL.1940.16. 42 Uő: 1971.18. 43 Bothmayerl. 1913.2511. gyakorlat" megmaradt a vermelésnél, zsombolyázásnál. Az etetési kísérletek azonban egyértelműen bizonyították, hogy a jól erjesztett csalamádé hatása olyan kedvező mint a takarmányrépáé,45 A savanyítás során végbemenő kémiai folyamatok a XIX-XX. század fordulóján már ismeretesek voltak, de a hidegerjesztést végző 30 Celsius-fok alatti tartományban tevékenykedő tejsavbaktériumok szerepének felismerése még váratott magára. A svájci Weigner kidolgozott egy módszert, amely lehetővé tette a tejsav és a kedvezőtlen hatású ecet- és vajsavnak a szilázsokban lévő mennyiségének egymástól független meghatározását, amit Weiser István" a hazai gyakorlatban szándékozott bevezetni. Az 1920-as években egyre jobban érlelődött a korszerű silózás iránti igény.47 Mérföldkőnek számított Kovátsits Károly cikke, aki elsőként írt a Völtz-féle hidegerjesztéses eljárásról, amelyet lukácsházi birtokán maga is több éven át alkalmazott.48 Véleménye szerint a kukoricaszilázs lucernával vagy vörös herével etetve jórészt nélkülözhetővé tenné a külföldi drága abrakfélék behozatalát. A silógazdálkodás előnyének tartotta, hogy megszünteti, illetve mérsékli az állandósult takarmányhiányt. Fölöslegessé válik a takarmányrépa termesztése, ami az őszi betakarítást megköny- nyíti. A hidegerjesztéses silótakarmány szalmával etetve szükség esetén mentesítheti az abrak és a széna etetését a marha, a ló, sőt a juh esetében is. Az 1930-as évek elején azonban még kevés híve akadt hazánkban a silótakarmánynak, mivel korábban kedvezőtlen tapasztalatot szereztek a melegerjesztéssel.49 Ennek ellenére bár ha lassan is, de oldódott az iránta megnyilvánuló ellenszenv.50 A magyar silógazdálkodás fejlesztésére irányuló munkát Kovátsits Károly halála után a Magyaróvári Országos Növénytermelési Kísérleti Állomás folytatta. „Egykori igazgatói közül Gyárfás József, Surányi János és Dworák Lajos érdeme, hogy az intézeten belül két évtizeden át a silózás minden kérdésében rendszeres kuktató, ismeretterjesztő, tanácsadó munka folyhatott."51 Kovátsits László: A silózás és silógazdálkodás című munkája, amely 1957-ben jelent meg, a rendszeres kutatás és az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot gyűjtötte egy csokorba.52 Mindez nem kis feladat volt, hiszen meg kellett győzni a hazai gazdálkodókat arról, hogy a hidegerjesztés alkalmasabb, jóval kevesebb táplálóanyagveszteséggel jár, korszerűbb és olcsóbb téli takarmányt kínál. De ehhez szükség van a silókukorica-termesztésre és olcsó silóépítmények létesítésére.53 A két világháború között újból meg kellett kedveltetni a gazdálkodók körében a silózás gondolatát. Az 1940-1943 között elindított 44 Surányi B. 1985.163. (43. jegyzet) 45 Ua.164. 46 Weiser 1.1924.1256. 47 Zö/fűyX. 1927.155-156. 48 Kovátsits K. 1929.1968-1969. 49 Kovátsits L1971.18., uő: 1940.18. 50 Groffits G. 1929.2141-2142. 51 Kovátsits L 1971.18. 52 Ua. 19. 53 űo'1940.19.
