Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2015 (Debrecen, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: Fejezetek a XX. század hazai takarmánygazdálkodásának körében
vek alapján működtek azok az üzemek, ahol szemes kukorica szárítása folyt.) Magas költségei rontották az állattenyésztés jövedelmezőségét. Az 1970-es évek elején hazánkban közel 400 ezer hektáron műveltek lucernát. A terméshozam 29%-ából hideg levegős szellőztetéssel széna készült, 9%-át szenázsként és silóként tartósították, forró levegős szárítással pedig 12%-ból készült lucernaliszt. A takarmánynövények tartósításának egy másik - szintén ősi - módja a silózás.21 A siló elnevezés spanyol eredetű, földalatti gabonatárolót jelöl. A latin sirus, a görög seiros, az ómb selun valószínűleg közös eredetre vall. Hozzávetőleg a XIX. század második felétől terjedt ki a fogalom a felszíni, illetve a toronyépítményekre is. Már a múlt (XIX.) században megjelent az ensilage kifejezés az angolszász szakirodalomban, ezzel jelölve ai„éde- se/7" erjesztett kukoricacsalamádét, ami a savanyítás módjára utalt.22 Elsőként George Fry használta, aki 1884-ben adta ki: The theory and practice of sweet ensilage című munkáját.23 A zöldtakarmányos savanyítására egyidejűleg két alapvető módszer terjedt el az ún. melegerjesztés és a hidegerjesztés. Ha területileg húzzuk meg a határt: a Balti-tenger vidékén már régóta dívott a hidegerjesztés. Európa többi részén pedig a másik megoldás volt honos.24 Egy másik osztályozás szerint,25 ha a savanyításkor a takarmány hőmérséklete nem emelkedik 50 Celsius-fokra, akkor savanyú, ha ezt meghaladja édes erjedésről beszéltek. A mezőgazdaságilag fejlett országokban a XIX. század utolsó harmadában már viszonylag széles körű érdeklődés nyilvánult meg iránta, amit a különféle technológiák megléte is igazolt.26 * FEJEZETEK A XX. SZÁZAD HAZAI TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁSÁNAK KÖRÉBŐL 21 Áwátsits L. 1934.12. A silózás alatt érett, száraz, illetve félig érett nagyobb víztartalmú termény tárolását értjük. Az antik világban már ismerték ezt a módszert. Az egyiptomiak, a föníciaiak földbe vájt üregekben vagy föld feletti építményekben tárolták, levegőtől elzárva, terményeiket. Jeruzsálemtől északra Selun környékén számos föld alatti és fölötti építményre bukkantak a régészek. Varró (Kr. e. 116-27) szintén tesz említést ilyenekről Kappadókiában, Trákiában, Hispániában és Karthágóban. Az ókorban szokás volt a zöldtakarmányok vermekben való savanyítása a mai Lombardia területén. A silózás elve a középkorban feledésbe merült Európában. Ábrázolások, leírások sem utaltak rá. Itália azonban megőrizte az antik örökséget, innen terjedt el Nyugat-Európa területén. Az angoloknál, franciáknál, németeknél falazott építmények vagy fából készült létesítmények szolgáltak silózás céljára. A szó eredete ősrégi, sem görög, sem spanyol eredetűnek nem lehet tekinteni. A görög szeirósz nem görög eredetre vall. A spanyol siló szó ibér nyelven gödröt, lyukat jelent. A már említett görög szeirósz szóból származik a latin sirus (gödör, verem) átvételként. A siló manapság gabonatárolót, zöldtakarmány eltartására szolgáló építményt jelöl. A szó a spanyol nyelvből került a világ mezőgazdasági kultúrájába. Lásd: Hatos Géza: A siló szó helyes magyar írása és kiejtése. Köztelek, 1943.1068. 22 Brümmer, J. 1887.255., 273. 23 Ua.271. 24 Kovátsits L1934.13. A melegerjesztés akkor következett be, ha a legtöbbször aprítatlan takarmányt verembe vagy kazalba helyezték és hagyták kb. 50 Celsius-fokig fölmelegedni. Ezután különböző módszerekkel az egész takarmány mennyiséget lepréselték. A hidegerjesztés során az erjesztendő takarmány hőmérséklete nem haladta meg a 30 Celsius-fokot. A verembe vagy silóépítménybe a takarmány aprítva került, a levegőt a lehető leggyorsabban és legtökéletesebben igyekeztek kiszorítani. 25 Szilassyt. 1891.524-533. 26 Cserháti5.1887.150-153. Példaként: Reihlen-, Goffard-, Fry-, Robert-féle. A XVII. században Klappmeyer elsőként kísérelte meg nagy tömegben a növények „önfelmeleNoha hazánkban még hosszú ideig nem beszélhetünk mai értelemben vett silógazdálkodásról, a zöldtakarmányok ily módon történő tartósítása ismert volt, sőt egyszerűbb hazai módszerek is kialakultak. A zsombolyázás Serbán János17 „találmányaként" vált ismertté. Általában az erjesztéses tárolás már nem volt egészen ismeretlen a magyar gazdálkodók gyakorlatában, hiszen Pethe Ferenc 1815-ben említette a vermelést,28 A magyaróvári uradalomban a XIX. század közepén évente jelentős meny- nyiségű kukoricacsalamádét29 savanyítottak be, megelőzvén külföldet.30 Néhány uradalom élen járt alkalmazásában. (Bia-Bajna, Aszód, Hidegkút, Tolnamajsa, Herceghalom stb.) Az Egyesült Államokban az 1870-es években épültek meg az első silótornyok.3' Már egy évtizeddel később hazánkban is megjelent, Lányi Gyula kezdeményezésére nyolc tornyot építettek Kápolnásnyéken, melyekben kitűnő minőségű fűszilázst készítettek. Mindezt alátámasztották Kosutány Tamás vizsgálatai is.32 Az OMGE 1885-ben kiadta Lecouteux, E: A csalamádé és egyéb zöldtakarmányok művelése és besavanyítási módjai című munkáját, amit 1887- ben követett Brümmer, J:. A takarmányozás gyakorlata című kötet, Krick Aladár átdolgozásában. Ez utóbbiban külön fejezet foglalkozik a hazai takarmánysavanyítás helyzetével. De az országos szaksajtó is élénk érdeklődést tanúsított iránta.33 Cserháti Sándor* a hidegerjesztést találta megfelelőbbnek. A savanyított takarmányt fejőstehénnel, hízó- és jár- mos ökörrel, de még juhval is lehetett etetni. Terjedésének gátat szabott, hogy akkoriban még kevés szecskavágó gép működött hazánkban, az élőmunka költséges volt, a silózás pedig az őszi betakarítási munkacsúcsra esett. Cserháti a melegerjesztéssel kedvezőtlen tapasztalatokat szerzett, bár az FM ezt támogatta. A fonnyasztott csalamádét tartotta nálunk a legcélravezetőbbnek, mivel egyszerű, gyors és olcsó volt. A jó minőség feltétele: függőleges falú silóverem, legalább 35%-os betakarítási szárazanyag-tartalom, valamint a levegő tökéletes kiszorítása és a verem szakszerű leföldelése. 115 gedését" konzerválásra fölhasználni. Az ún. Brennheu, illetve a későbbi barnaszéna az eljárás előfutárának tekinthető. A svájci Martin a XIX. század utolsó harmadában a fonnyasztott takarmányt szintén kazalozta 1-2 méteres rétegekben, s fel- melegedés után lepréselte. Messner a veszteség csökkentésére a kazlat fallal vette körül, így alakította ki a silóteret. A présszerkezet itt sem hiányzott. Mindezek feleslegessé váltak hidegerjesztés esetén, melynek úttörői közé tartozott Völtz, Kirsch, Hildebrandt. Svájcban a hidegerjesztés elterjedésének azért is nagy volt a jelentősége, mert a melegerjesztéssel előállított takarmány etetése gátolta az emmentáli sajtok érését. Lásd még: Kovátsits L: Korszerű magyar silógazdálkodás. Magyaróvár, 1940.2. kiad. 13. 27 Kovátsits L 1940.16. A kazalban történő erjesztés kidolgozója a Fry, G. volt, akinek módszerét Serbán János egyszerűsítette, fölöslegessé téve a külföldön használatos présszerkezeteket. 28 GaálL. 1974.37. 29 H. GothardS. 1892.642-643. 30 Kovátsits L1934.14. Lásd még: SurányiB.: Vázlat a magyar silómozgalom történetéhez = Agrártörténeti Szemle, 1985.1-2.161. 31 Kovátsits [.1971.18. 32 Í7ó: 1940.15. 33 H. GothardS. 1892.642-643., 682-684. 34 Cserháti 5.1887.152-158.
