Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Történettudomány - Orosz István: Településhatárok, határhasználat: az alföldi példa
TELEPÜLÉSHATÁROK, HATÁRHASZNÁLAT: AZ ALFÖLDI PÉLDA 77 A közösség által teljesen szabályozatlan szabad foglalástól eltérően sokkal általánosabb a szakirodalomban szabályozott talajváltó rendszernek nevezett forma, amelyben a közösség jelöli ki azt a határrészt, ahol a gyepet fel lehet törni, és szántóvá vagy kaszálóvá lehet alakítani. Ezt a határrészt a település közössége (communltas) többnyire az urasági hatalomtól függetlenül ott választja ki, ahol jobbnak találja (locieliguntur Agripro libitu, qui melius placet: Hódmezővásárhely, Szeged, Kovacsinc, Kuvin, Domahida). A tetszés szerint (de a közösség által) kiválasztott mezőkön folyó termelés volt a legáltalánosabb formája a parlagoló gazdálkodásnak a 18. század elején (Világos, Bogács, Adács, Csány, Hatvan, Hort, Ecséd, Domoszló, Ugra, Tótfalu, Kápolna, Mindszent, Gyula, Karcag, Szoboszló, Nánás, Szovát). A kijelölt határrészen még érvényesülhetett a szabad foglalás, mint Debrecenben, ahol 1672-ben „az ki az Elepen Parlagot fel fog, avagy gyepet fel töret, míg élni akarja élheti, ha el ál[l] mellőle, az foghatja fel aki előbb éri". A kijelölt mezőben „quolibetanno" lehetett foglalni Szihalomban, Tardon, Szemerén, Sajószögeden is. Sokkal általánosabb azonban, hogy a település által kiválasztott határrészen a falu osztotta a használatba vehető parcellákat. Debrecenben ennek alapja a fizetett adó nagysága volt. Számos településen egyenlően (pariter) történt az osztás (Nagymihály, Mezőkövesd, Szentistván, Arnót, Ernőd, Sárrétudvari, Báránd, Kaba). Másutt a képesség (possibilitas: Tárnáméra), a gazdasági erő alapján (iuxta virium) történt az osztás (Szirmabesenyő, Besenyő), illetve az igavonó állatok szerint (pro facultate iumentorum: Hejőbába, Tiszakeszi, Sajóbábony). Az osztás több évre is szólhatott. Debrecenben eleinte háromra, majd hétre, de évente (quotannis) újabb parcellákra is kiterjedhetett (Alsó- és Felsőábrány, Tibolddaróc, Novaj, Pély, Poroszló, Kunhegyes, Karcag, Kunmadaras, Álmosd, Nagyiéta, Bihardiószeg, Biharnagybajom). Az elmondottakon túl, ha más megjegyzés nincs, az is a parlagoló rendszerre utalhat, ha ugyanabban a mezőben szerepelnek a kaszálók és a szántók, illetve az összeírok arra hivatkoznak, hogy a kaszálót a település lakói a szántóföldekből alakítják ki (Balmazújváros, Fegyvernek, Szoboszló). Nem tekinthetünk el attól sem, hogy néha az összeírok a parlagoló rendszerekről úgy szólnak, mint egy vagy két mezős településekről (Cegléd, Füzesabony, Nánás, Mezőtúr). Az ide sorolható Mezőtúr lakói még 1756-ban is azért tiltakoznak a hétéves vetésforgóval művelt és egy tagban lévő földjeik helyett a kétnyomásos rendszer bevezetése ellen, mert akkor két nyári szállást kellene építeni minden gazdának szántóföldjén. A tévedés megmagyarázható, hiszen előfordulhatott, hogy a határ2. térkép A „Három város" Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét (18. század) 3. térkép Parlagoló földművelést folyiató települések az Alföldön, 1715 ban a parlagolás is egy vagy két mezőben folyt, csak a vetésváltás nem az ugaros gazdálkodás szerint történt. Mindezek együttesen okozhatják, hogy nem minden település esetében lehetünk teljesen bizonyosak a parlagoló rendszer meglétében. Kevésszer
