Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Művészettörténet, iparművészet - Kovács József Dénes: A Déri Múzeum Japán-gyűjteménye. Déri Frigyes gyűjtése
198 KOVÁCS JÓZSEF DÉNES A XIX. században gyártott japán rekeszzománcos tárgyak többsége exportra készült. Feltételezhető, hogy a Katalógusban szereplő két cloisonné tárgy is így került Európába. (A Vásárlási naplóban egyik műtárgyról sincs adat). VI. Lakk-tárgyak (22 műtárgy) A lakkművesség az egyik legjellegzetesebb japán művészeti ág, amely valószínűleg mára korai időszakokban ismert volt Japánban. Leginkább a VI-VIII. században kezdett el fellendülni és elterjedni az országban, majd a X. századtól kezdett határozottan különválni a kínai és koreai gyökereitől. A XIII-XIV. századra a mesterek már olyan magas színvonalra emelték a lakkozás művészetét, hogy még külföldről is érkeztek hozzájuk tanulni. A lakkművesség az Edo-korszak első felében élte az aranykorát. Több, mint száz lakkfestéstípust és technikát ismertek, amelyeknek más-más elnevezése volt. Egyre inkább elterjedtek a lakktárgyak: paloták díszítőelemei; a feltörekvő polgári réteg és gazdag kereskedők mindennapi használati tárgyai és a templomi kellékek is gyakran kaptak iakkbevonatot. A lakkozás során a mesterek a lakkfa nedvét (mézgáját) használják alapanyagként, amely hosszú előkészítés után alkalmassá válik arra, hogy gyakorlatilag bármilyen felületre felvigyék: fára (elsősorban könnyű fajsúlyú fákra), fémre, porcelánra, papírra, stb. Megkülönböztetnek fedő és díszítő lakkokat. Utóbbihoz különböző adalékanyagokat (pl. aranyport) kevernek a kívánt szín létrehozásához. A Vásárlási Naplóban szereplő, és a Katalógusban is megtalálható lakk műtárgyak: Kardállvány: vásárlás időpontja: 1916. november 11. (7. tétel) Ltsz.: DF.32. VI.8. Katona kalapok: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (52. és 53. vásárlási tétel) Ltsz.: DF.32.VI.13. és DF.32.VI.14. Toalette-tükör: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (54. tétel). Ltsz.: DF.32. VI.10. Lakkdoboz (Kéziratdoboz): vásárlás időpontja: 1919. június 6. (55. tétel). Ltsz.: DF.32.VL2. Szakés-tálka szett (három darabos, császári címerrel): vásárlás időpontja: 1919. június 6. (57 tétel) Ltsz.: DF.32.VI.15. Szakés-tálka szett (három darabos, Tokugawa címerrel): vásárlás időpontja: 1919. június 6. (57 tétel) Ltsz.: DF.32.VI.16. Templomi „csodatükör"21 kerek lakkdobozban: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (58. tétel) Ltsz.: DF.32.VI.11. Ajándéktartó doboz: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (62. tétel)Ltsz.: DF.32.VI.6. írószertartó doboz: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (63. tétel). Ltsz.: DF.32.VI.7 Aventurin-lakkos vázák (2 db): vásárlás időpontja: 1919. október. 6. (71. tétel) Ltsz.: DF.32.VI.12.a-b 21 A „varázstükrök" (japánul: makyoh) a ll-lll. században kezdtek elterjedni Japánban kínai hatásra. A vallási szertartások során fokozták a misztikus hatást, ugyanis ha a felületét megfelelő szögben érték a napsugarak, akkor a falra szent ábrákat tükrözött. Vili. Inrók (11 műtárgy) Az európai gyűjtők előtt talán legismertebb és legnépszerűbb lakktárgyak az inrók. Ezeket a változatos formájú, több rekeszre nyitható kis remekműveket a japánok gyógyszertartóként használták, és övükre fűzve állandóan maguknál tartották. Az inrók díszítése lehetőséget adott a mestereknek a művészi kibontakozásra. Számos híres család ismert, akik a készítésükre specializálódtak. Ilyen dinasztia volt a Kajikawa is, amelynek - Déri Frigyes leírása szerint - két munkája is megtalálható a gyűjteményben. A Vásárlási Napló információi alapján azonosítható és a Katalógusban is megtalálható inrók (Déri Frigyes mindegyik inrót 1917 október 24-én vagy 29-én vásárolta): Vörös-lakk inró: (14. tétel) Ltsz.: DF.32.VIL1. Arany-lakk inró (Kajikawa alkotás): (18. tétel) Ltsz.: DF.32.VIL3. Arany-lakk inró (Kajikawa alkotás): (19. tétel) Ltsz.: DF.32.VIL4. Fekete-lakk inró, császári címerrel: (22. tétel) Ltsz.: DF.32.VII.8. Vili. Fatárgyak (5 műtárgy) A japán fafaragás egyik csúcsát a netsukék készítése jelentette. A mesterek elsősorban puhafát használtak a faragáshoz (pl. japán ciprust), azonban a technikájukról igen keveset tudunk. Az aprólékos kidolgozás és a rendelkezésre álló szerszámok ismeretében feltételezhető, hogy egy-egy netsuke akár több hónapig is készülhetett. A japán fafaragás másik jellegzetes irányzata a színházi Nó-maszk készítése. A virágkorát akkor élte, amikor a szamurájok alkották a társadalom elit rétegét, ugyanis ez a harcos kaszt volt a nó-színház legnagyobb rajongója. Természetesen más tárgyak is készültek fából, például Buddha-szob- rok, fametszetek és hétköznapi használati eszközök. A Vásárlási Napló információi alapján a Katalógusban egyetlen fa műtárgy azonosítható: Fa netsuke (egy halász és egy polip küzdelme): vásárlás időpontja: 1917 október 24. vagy 29. (32. tétel). Ltsz.: DF.32.VIII.3.b. IX. „Teknőctárgyak" (3 műtárgy) A japánok előszeretettel használtak természetes alapanyagokat a használati tárgyaik elkészítéséhez. Ebben az alfejezetben olyan műtárgyak találhatóak, amelyek részben vagy teljesen teknőspáncélból készültek. A Vásárlási Naplóban szereplő, és a Katalógusban is megtalálható „teknőctárgyak": Fésű: vásárlás időpontja: 1919. június 6. (65. tétel). Ltsz.: DF.32.IX.1. Tányér: vásárlás időpontja: 1919. október 6. (71. tétel). Ltsz.: DF.32.IX.2. X. Elefántcsonttárgyak (5 műtárgy) Az elefántcsont-faragás a XVII. században kezdett elterjedni Japánban, amikor a holland kereskedőknek köszönhetően megismerkedtek ezzel az anyaggal. A legismertebb elefántcsontból készült alkotások a netsukék, de emellett kisebb művészi plasztikákat és dísztárgyakat is faragtak belőle - gyakran külföldi vásárlók számára. Mivel nem mindig lehetett hozzá
