Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Történettudomány - Takács Péter: Adalékok Liszt Ferenc és Wesselényi Miklós kapcsolatához
ADALÉKOK LISZT FERENC ÉS WESSELÉNYI MIKLÓS KAPCSOLATÁHOZ 163 Wesselényi - szubjektív sorstragédiájától is rombolódva - a cselekvő közélettől egyre távolabb sodródott. Az 1820-as évtized második felének és az 1830-as évtizednek a bálványa, a nemzettudat ébresztője, a liberális szabadságjogok és polgári eszmények előharcosa elmagányoso- dott. Széchenyi hazafiságra vezetője, Kölcsey harcostársa, Kossuth istápolója és biztatója, Deák barátja, a jobbágyfelszabadítás vezérszónoka, a pánszlávizmus veszélyének megsejtője és tudatosítója, a magyarországi és erdélyi ifjak romantikus eszményképe, a lovaglás, céllövés és vívás felülmúlhatatlan bajnoka, a gondos ménesgazda, a mezőgazdasági újító, a civil kezdeményezések felkarolója, az népiskolák és kisdedóvók alapítója és támogatója, politikailag is, gyógyíthatatlan betegsége okán emberileg is fokozatosan elszigetelődött. A közdolgok cselekvő intézése helyett az otthonától és a politikai küzdőterektől elzárt gyógyintézetből szétküldött levelekre érkező válaszokból és hírlapokból tájékozódott. A magányoso- dás vastagodó burkát cselekvő akarat és tett helyett levélbeli óhajokba fogalmazott szándékkal kísérelte meg olykor-olykor áttörni. Ország- és társadalomformáló energiája gyógyító környezetének csinosításában forgácsolódon el. A napok múlásával talán ezért is tulajdonított arányosan növekvő jelentőséget, cselekvésre ösztönző alkalmat Liszt őt megtisztelő látogatásának. A Teleki Sándoron keresztül Lisztet megszólító levelét tekinthetjük a tisztelgő látogatás udvarias viszonzásának, Wesselényi rajongó nemzettudatának a magyar nyelv ismeretébe és ápolásába gyökerező megnyilvánulásának, a Kelemen Benjámin jószágigazgatót tudósító sorokat a ritkán előforduló eseményekről történő tájékoztatásnak. E két „tollragadásnak" sem politikai, sem lélektani jelentőséget nem kellene tulajdonítanunk, ha ezekkel a mozzanatokkal a kellemes emlékek tárházába sorolta volna hősünk a zeneművész látogatását. Azonban nem így történt. Liszt térben és időben Szentpétervár felé távolodása Wesselényi fantáziáját mozgásba lendítette. Valami maradandóbb tettel kívánta kettejük kapcsolatát emlékezetessé örökíteni, egyben a magyarságtudatot mélyíteni. Lelkileg volt szüksége erre a cselekvésre. 1843 tavaszára nemcsak a Széchenyihez fűződő barátsága hűlt ki. Politikailag ellangyosodott ifjúságának arisztokrata társaihoz fűződő kapcsolata is. Az ellene folytatott politikai perek, az elmarasztaló ítélet, és a politikai élettől való távolmaradás ígéretében megnyitott börtönkapu végső soron a lassú feledés palánkvárába zárta, amit tovább súlyosbított a szeme világának teljes elvesztésével fenyegető betegsége. A régi barátok közül egyre többen feledkeztek meg róla. A politikai küzdelmének hanyatlását a kortársak és a közvélemény 1843-ban már éreztették vele. Az 1843. február 22-én „bevégzett" és „be is pakolt" Száza?9 a Széchenyi - Kossuth vita hevessége közepette jószerével visszhangtalanul maradt. Kossuthnak sem ideje, sem energiája nem jutott arra, hogy a könyv érdeméhez méltón foglalkozzon az abban kifejtett gondolatokkal. A kálvinista és lutheránus kis- és középne- 29 29 Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Lipcse, 1843. [Új kiadása: Bp. Európa Kiadó, 1992.] messég pedig praktikus köznapi érdekek mentén csatázott - retorikai szólamokat pufogtatva és ólmosbotokat forgatva - a függetlenség, a közteherviselés, a jogi egyenlőség és az ország modernizációja köréből felszínre törő kérdésekről. A híd- és vasútépítéshez, a folyók szabályozásához, az ingatlanok telekkönyvezéséhez, a határok mérnöki felméréséhez, a gőzmalmok üzembe állításához, a modern mezőgazdasági eszközök beszerzéséhez, a bérmunka általános alkalmazásához, az urbanizáció felgyorsításához hiányzott a tőke. Ezért a példaértékű vagyoni gyarapodás helyett többnyire lelkes szólamokkal polgárosították az országot és lakosságát. A szólamokat azonban ólmosbotok próbája alá vetette a közteherviselés forintosított terheitől megriadó armális nemesség. A politikai apályt és a siker kopását jelezte Kossuth megtorpanása is. A honoráriuma növelésének elmaradását ürügyül használva, rövidesen megvált a Pesti Hírlaptól. Ezzel a politikai válsággal is összefügghetett, hogy nemcsak a széles közvéleményben, Kossuth politikai retorikájában és publicisztikájában is visszhangtalan maradt Wesselényi Szózata. A hallgató, a szenzációs tetteket és híreket utoljára párbajával és börtönbe vonulásával szolgáló, hanyatló tekintélyű Wesselényi igazán nem volt már fontos a merészen szárnyaló, radikalizálódó liberálisok és az ifjabb nemzedékek számára. Nem tagadhatjuk, önhibája is hozzájárult Wesselényi sorsának alakulásához. Magára és egészségére nem figyelő, szerzett betegsége - míg el nem hatalmasodott - zaklatta, hajtotta, teljesítményre serkentette, sietette is. Szertelen, környezetének, apja szellemének és önmagának is folyton bizonyítani akaró türelmetlensége a megvakulás, az örök sötétség mezsgyéjéig őrölte életerejét. Idegrendszerének permanens zaklatottságához az elméletileg kikezdhetetlen és megrendíthetetlen alkotmányos igazsága ellen az Uray Bálint által csiholt hamis királygyalázó vád is hozzájárult. A törvénytelenül konstruált vád elleni védekezés sokakban kételyt ébresztett Wesselényivel szemben, benne pedig folytonos szorongást táplált. Az uralkodó és a bécsi udvar igazságtalanságát leleplező rehabilitáció helyett reverzálissal erősített királyi kegyelemmel bocsátották önkéntes száműzetésbe. Itt talált rá - valószínűleg a radikális Teleki Sándor és a diáktársa, Bethlen Ferenc biztatására - a zeneszerző és zongoravirtuóz Liszt Ferenc. Liszt látogatása megigézte az élet perifériájára szorult politikust. Visz- szaidézett néhány pillanatot - egy-két napot - Wesselényinek a harmincas években megélt fáklyászenés népszerűségéből. Ezt az ajándékot szerette volna Wesselényi meghálálni Lisztnek azzal, hogy megkísérelte - valószínűleg nem ismerve az 1840-es nemesítési szándék kudarcát - az országgyűlés közbejöttével a nemesi armálist megszerezni a zeneszerző számára, ezzel emelve a művészt a legjobb, az igaz magyarok közé, akik minden idegszálukkal, akaratukkal hazájuk emelkedésén, gyarapításán munkálkodnak. Wesselényi köszöneté és nemesítő szándéka szívből fakadt, de az ötlet nem volt sem eredeti, sem előzmények nélküli. A bécsi udvar ellenszenve
