Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Őrlő (lisztelő) szerkezetek Bihar megyében a 18. század utolsó harmadában
ŐRLŐ (LISZTELŐ) SZERKEZETEK BIHAR MEGYÉBEN A18. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN 85 közösségek, szabad emberek presztízsük és státuszuk emelkedését, vagyonuk gyarapodását is a harctéren keresték. 1711 májusától azonban tömegesen kényszerültek a köznapi munkával és építkezéssel összefüggő területeken keresni életcéljuk kiteljesedését. Ennek az értékrend-váltásnak egyik statisztikai mutatója Bihar megyében, hogy az 1720-ban talált 136 lisztelő szerkezet száma az úrbérrendezés idejére (1770-1771) négyszáz fölé emelkedett. 3 5 Félszázad alatt az arra hivatott és arra vállalkozó emberek megközelítően 300 körüli őrlő, fűrészelő, kallózó, kőtörő, sóderőrlő, kásahántoló, daráló és egyéb célú munkát végző gépet állítottak a mindennapi kenyerüket Bihar megyében keresők szolgálatába. Közgazdász mentalitással kalkulálható egyenként is, és együtt is a 300 körüli malom megépítéséhez szükséges befektetési összeg, a beruházandó tőke nagysága. Megbecsülhető, esetenként pontosan lemérhető őrlőkövenként is, együtt is a malmok „termelési" kapacitása. Kiszámítható 10 és 6 százalékos őrlési vám mellett a malmok hozadéka. A karbantartási és üzemeltetési költség levonása mellett a malomtulajdonosok haszna. Felmérhető a molnárok és segédeik számának a növekedésével a társadalmi munkamegosztásban bekövetkezett változás, az ipari szektor bővülése. Odafigyeléssel és a valószínűség-számítás módszereivel az is, hogy a 260nál több malom megépítésével a lakosok mennyi szekerezési, várakozási időt takarítottak meg, amit más területen hasznosíthattak. A demográfiai viszonyok, az étkezési szokások és az egy emberre vetített gabonafogyasztás ismeretében megmondható az is, hol volt gazdaságtalan az új malom megépítése, és hol lett volna még kifizetődő újabbakat építeni. De hát a történelem is, az emberek is nagy lazasággal, feltűnő nemtörődömséggel követik a közgazdászok szívesen átlagoló számsorait. A MALMOK TELEPÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI BIHAR MEGYÉBEN Bihar vármegye lakosságának gazdasági élete a technikai-technológiai innováció szempontból is átmenetet képezett az Erdélyi Nagyfejedelemség és a Magyar Királyság között. A Bihari Érchegység a 14-15. századtól folytonosan fogadta a balkáni pásztorokat, erdőélőket, nyugatról a bányászokat, fém-, papír- és üvegipari szakmákban jártas embereket. A Körösök és Berettyó völgyeibe, az Érmeilékre és a Mezőségre települt falvakba időről időre befogadták a hegyekből „leszivárgó," a transzhumáló pásztorkodást lokális kötődésű állattartással és szántóvetéssel, szőlőtermeléssel felcserélő háznépeket. A vármegye benépesülésének, a lakosság stabil lakhelyhez kötődésének a 13. század kezdetétől tartó folyamatában azonban kétévszázados zavar keletkezett. Az 1526-os kettős királyválasztástól, majd az 1541-es ország-harmadolástól, az 1717-es tatár betörésig, illetve az 1739-1743-as pestisjárványig tartó pusztításokat, pusztulásokat igencsak megszenvedte a vármegye lakossága. 3 6 Tisztázatlan még, hogy miként oszlik meg a felelősség a rombolásért, a települések és emberek pusztulásáért a törökök és a hajdúk, illetve a császári-királyi zsoldosok között. Nem nevezhető igazán nyugalmasnak a törökök 1692-es távozásától a tatárok 1717-es betöréséig tartó időszak sem. 1693-ban és 1695-ben tatárok törtek a falvakra, 1704-ben a rácokat uszították a kurucokkal rokonszenvező megye lakosságára, 1710-ben pestis pusztított, 1717-ben a tatárok égettek, raboltak és fűzték rabszíjra a lakosokat. 3 7 A békés termelés és társadalmi gyarapodás keretei és feltételei megközelítően kétszáz esztendeig hiányoztak. 1739—1743-ban egy súlyos pestisjárvány zavarta meg a népesedési és gazdasági konszolidációt. 3 8 Azért lényeges ez, mert a 18. század közepén, utolsó harmadában Bihar megye népessége 95-97 százalékban még a táj adottságaihoz kötött, hagyomány diktálta őstermelést folytatott. A megye „beszélő címerébe" foglalt négyes tagoltságú jelképes tájföldrajzi régió minden szöveges magyarázatnál és statisztikai adatsornál plasztikusabban jeleníti meg a lakosság megélhetésével kényszerűen és megkerülhetetlenül összeszövődő tevékenységi formákat. Egyben utal a régiók közötti mellőzhetetlen termékcsere szükségességére is. A hasítatlan és vágatlan címerpajzs felső részén található két szőlőfürt az Ér-melléki dombok szőlő- és borkultúráját, az alatta ékeskedő dús búzakéve a Bihari Mezőség gabonatermő régióját, míg a mellette égbetörő három hegycsúcs a Bihari-Vlegyászát, a KorduMóma-, a Király- és Rézhegység erdőélését, állattartását és bányászatát szimbolizálja. A címerpajzs alsó része a 70-80 ezer holdas Kis- és Nagysárrét nádban, gyékényben, sásban, vízi- és madárvilágban tobzódó, kiapadhatatlan zsákmányt kínáló területét jelenítette meg. A címerpajzsba foglalt karakterisztikus tájegységek nemcsak a lakosság természetföldrajzi régiónként változó munkálkodására és megélhetési forrásaira utalnak, hanem érzékeltetik az egyes térségekben használható energiaforrásokat. Az emberi létezés céljából felhasználható javakat is. Ezzel együtt szimbolizálták a térségben megtelepedő emberi tevékenység históriai rangosodását az erdei, lápvilági gyűjtögetéstől, zsákmányolástól az erdőélésen át a szántás-vetésig, és az ezeknél is speciálisabb ismereteket és nagyobb gondoskodást igénylő szőlőművelésig. Ugyanakkor „beszélnek" a címer-képek a keresztény civilizáció kenyérrel és borral kapcsolatos mitológiájáról. Utalnak a földtörténeti periódusok tagolta tájképződmények szorításában élő embercsoportok munkájával teremthető javak cseréjének elengedhetetlen szükségességére is. Az erdőkben és patakokban bővelkedő hegyek energiaforrása a völgyek felé siető vizek és az erdők fái voltak. Fából égették a fémolvasztáshoz szükséges szenet. A vízikerekek működtették az érczúzókat, fujtatókat, bányaszivattyúkat, a fűrészeket, kallókat, ványolókat, olajpréseket, mindenekelőtt pedig az emberi létezés szempontjából legszükségesebb lisztelő malmokat, darálókat és maghántolókat. A patakok folyóvá duzzadó vizei hordták le hajókon, tutajokon Váradig és a Sárrét közeli településekig az erdei termékeket, a kallókban, ványolókban készült posztót, a lótakaró pokrócot, a csergét, egyebet. Szekéren és tutajon a tűzi- és épü35 Pontos számukat megállapítani mindenre kiterjedő, hiteles statisztikai felmérés hiányában lehetetlen. 36 Jakó Zsigmond, 1941. i- m.; Borovszky, 1901. Mezősi Károly, 1943. 37 Balogh - Szendrey, Debrecen, 1967.39-42. 38 Borovszky 1901. Bihar megye i. h.
