Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

MUZEOLÓGIA - Szabó Anna Viola: Debreceni utcák színei. Fotótörténet városképekben elbeszélve

DEBRECENI UTCÁK SZÍNEI 257 utca. Zoltai Károly, 1974 - Bécsiné Kiéri Ágota, 2009 1890 körül nyitott műtermet Debrecenben a lengyel lovag, Chilinsky György, aki már hivatalos megrendeléseket is teljesített, több alkalommal képviseltette a város magát külföldön is a lovag precíz fényképei által. 1894-ben országos tanszerkiállítást, majd közegészségügyi és ethnográfiai kongresszust rendeztek Debrecenben és a fővárosban, s a városi tanács felkérte Debrecen fényképészeit, Chilinsky mellett Papp Albertet és Gondy-Egeyt mint szakfényképészeket, illetve Kiss Ferenc és Dézsi Lajos amatőröket, örökítsék meg a város nevezetes épületeit, hogy bemutathassák a cívisváros modern fejlődését. Dézsi Lajos a közegészségügyi intézményeket fényképezte: a kórházat, a vágóhidat minden pavilonjával, a gyepmesteri telepet, a járványkórházat, a Margit-fürdőt: összesen 42 képet készített. Chilinsky témái: a Nagytemplom, a Piac utca, a Bika, a Csokonai szobor, a Kossuth utcai templom, a Nagy és Kis Várad utca, a dohánygyár, a város látképe az Ispotálytemplom tornyából, a Tisza palota, a Hungária és a Csanak-ház, a Margit-fürdő, a városháza, a főreáliskola, a színház, a Kereskedelmi és Iparbank, a kollégium a konzisztoriális házakkal, a gazdasági tanintézet, a nagyerdei fürdő és fasor, az István malom, a Kereskedelmi akadémia, a zenede, a Pavillon laktanya. És természetesen a Hortobágy. A felsorolás teljes. A „sikerült, nagy alakú felvételeken" melyekből jó néhány fennmaradt, minden megvan, amit megmutatni valaha is érdemesnek ítéltetett, később ugyanezeket a témákat ismétli minden útikönyv és képeslap. Különbség pedig azért nincs amatőr és a műtermes fényképész között, mert egyik a másiktól tanul, s így egymás felé közelít még e korszakban: a végleges szakításhoz, a műfajok és szemléletmódok szétválásához még el kell telni egy pár évnek. A két korszak határán áll a városábrázolás szempontjából igen jelentőset alkotó két, de inkább három fényképész. A Gondy műtermében tanuló amatőr, Kiss Ferenc, a valószínűen autodidakta Haranghy György ós a hivatásos, műtermes fényképész, Letzter József. Ami összeköti őket, az a riportkép új műfaja (illetve Haranghy és Letzter esetében a még újabb technika, a mozgókép, a film: mindketten megpróbálkoztak ezzel is). Kiss Ferenc a századfordulón még a műtermes szemléletű beállításokat használja riportszerű képein is, a századforduló után azonban maga az eleven élet jelenik meg: disznóölés, szüret, marokszedés, karácsonyfavásár, fagyoskodó bérkocsisok, rőzseszedő szegények, sztrájkolok, hetivásárosok. Emberek a város utcáin: Kiss Ferenc képein a várost alkotó házsorok már nem díszletként, „hivalkodó maltercsimborasszó"-ként vagy a fejlődés puszta bizonyságaként láttatódnak, hanem az élet szerves részeként, használatban lévő környezetként, a mindennapok tereként. Ö az első, aki közel megy a városlakóhoz is. Kiss volt az első a városban azok között is, akik felismerték a millennium után fellendülő képeslapüzletben rejlő lehetőséget, debreceni és hortobágyi képeit magánkiadásban sokszorosította és Pongrácz Géza papírkereskedő segítségével, terjesztette; bár jó, ha tudjuk, hogy erre a végül anyagi erejét felemésztő vállalkozásra azért kényszerült, mert Debrecen városától hiába kórt támogatást. A város nem tekintette, nem ismerte el ezeket a felvételeket hivatalos arcának; pedig az egykor itt zajló életet sok tekintetben egyedül az ő képei őrizték meg számunkra. Hogy azonban mások is próbálkoztak, azt, ha képek nem is, apró híradások bizonyítják: 1902 augusztusában pl. Némethy József, a Piac utcai műteremmel rendelke-