Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: A növények és a civilizáció
A NÖVÉNYEK ÉS A CIVILIZÁCIÓ 229 volt. A Maluku-szigetek (Fűszer-szigetek: a mai Indonézia egyik keleti szigetcsoportja) 13 3 a beszerzési források legkeletibb kiinduló pontjai voltak, ahonnan a szegfűszeg a borssal egyetemben származott. A szerecsendió fő termesztő helye a Banda-szigeteken volt (szintén Indonéziában). Malaka városa (tengerszoros is viseli nevét) abban az időben a legjelentősebb átrakó helynek számított. Arab-iszlám kereskedők vették át a szállítandó portékákat. A malabár-parti kikötőkben halmozódott fel a fahéj, amely Ceylon őshonos növényének terméke volt. Valójában a többi fűszerféle a Malabar-partról, India fűszeres-kertjéből került ki (kókuszpálma, gyömbér, sáfrány, a kardamom szárított termésrügyeiből származó fűszeres illatú kardamomum, csípős fekete bors, a kevésbé erős fehérbors stb. A tengeri utak Indiából a Közel-Keletre és a Földközi-tenger kikötőibe két útvonalon vezettek: 13 4 1. Az Egyiptomba került árut egyrészt Szuezbe, másrészt Alexandriába jutatták el és innen tevekaravánok, nílusi bárkák vitték tovább. 2. A Perzsa-öbölben Hormuz kikötőjébe, amely átrakodó hely volt. Ahonnan karavánok szállították Damaszkuszba vagy Konstantinápoly felé. Ezekről a helyekről genovai és velencei kereskedők - a mindenkori muzulmán vezetőktől megszerezve a jogot - vitték tovább Európa különböző tájaira a keleti fűszereket. A tengeri útvonalak mellett szárazföldi utak 13 5 is behálózták a kontinenst Kínától a Fekete-tenger kikötőiig. Közülük a legjelentősebb a selyemút volt. A Mongol Birodalom összeomlása után azonban a szárazföldi utak eltűntek a történelem színpadáról, amihez nagymértékben hozzájárult Közép-Ázsia fokozatos kiszáradása. Konstantinápoly eleste (1453) és az arab kereskedők magas fűszervámjai arra ösztönözték az európaiakat, hogy megtalálják azokat a tengeri útvonalakat, amelyek elvezetnek India és a Távol-Kelet „fűszerforrásaihoz." 136 A földrajzi felfedező utak mögött elsődlegesen a fűszerek iránti kereslet húzódott meg, amelyből egy társadalmi réteg, netalán királyi hatalom hasznot húzott. Kezdetben a portugálok, majd a spanyolok kezdeményezte tengeri utak a levanteikereskedelem hanyatlását idézte elő. Velence, a szárnyas oroszlán, ráébredt arra, hogy elveszítette prioritását a portugálokkal szemben. Kolombusz- Kína felé indulván - felfedezte az Újvilágot (1492), a Nyugat-indiai szigeteket és következő útja során megtalálta a paprikát és a szegfűborsot. Abban a meggyőződésben volt, hogy eljutott a fűszerszigetekre, ami Magellántsiégül a Föld körülhajózására vezérelte. 1511-ben a portugálok ellenőrizték a fűszertermelést és a kereskedelmi központokat Ázsiában. A hollandok szállították a fontos fűszereket Lisszabonból Antverpenbe. Anglia - emelkedő tengeri hatalomként - mind erőteljesebben vette ki részét e jövedelmező kereskedelmi ágazatból. A hollandok rátették kezüket a Maluku-szigetekre és Ceylon is ellenőrzésük alá került. A holland fűszermonopóliumnak az angol blokád vetett véget, ők léptek a hollandok helyére. A gyarmatbirodalom fokozatosan összeomlott és vele együtt a történelem süllyesztőjébe került a fűszerekért folytatott küzdelem is, amely az egyes tengeri hatalmak között zajlott hosszú időn keresztül. Manapság ott termesztik az egyes fűszerféléket, ahol a talaj és az éghajlat számukra megfelelő, kgyömbér eredetileg Ázsiában volt honos, mostanság pl. Jamaikában termesztik. Míg a vaníliának eredeti tája Mexikó volt, most főleg Madagaszkáron művelik. A fűszerkereskedelem szorosan kötődött a gyarmatosításhoz, számos összetűzés kirobbantójaként vonult be a történelembe. A fűszerek segítettek abban, hogy az ember horizontja kitáguljon, felfedezze a Földet. A fűszernövényekkel az ember-növény kapcsolat története egy nagy fejezettel bővült. A gyógynövények ismerete és használata térben és időben ugyan eltérő, de bátran állítható, hogy jelentőségüket tekintve egyenrangúak a táplálékforrásnak számító gyűjtött, valamint termesztett kultúrnövényekével. A növények gyógyításra való felhasználása történelmi múltra tekint vissza. 13 7 A gyógynövények alkalmazása már az ókor népei körében is általános volt. Még a 19. században is az egyes gyógyszerek hatóanyaga növényi eredetre utalt. Európa, a Mediterráneum és a Közel-Kelet eltér más térségektől, 13 8 mivel történelmi források állnak rendelkezésre. Ezek az ismeretek a korabeli füvészkönyvekben, orvos-botanikai művekben fennmaradtak az utókor számára. Ilyen témájú művekben bővelkedik Svájc, Itália, Francia- és Németország, amit a tömegtájékoztatás mindenki számára elérhetővé tesz. Ezek a népszerűsítő formában megírt korabeli müvek természetesen nem pótolják az orvosok munkáját. Az Egyesült Királyságban a gyógynövények használatát alternatív vagy kiegészítő formában veszi figyelembe az orvostudomány. Bárhogy is tekintünk a gyógynövényekre, minden esetben gyógyszeralapanyagot jelentenek, s az sem véletlen, hogy napjainkban reneszánszukat élik. A legrégebbi írott források az európai-arab hagyományokban, 1Mezopotámiából? redeznek. Más régiókból is rendelkezünk adatokkal, amelyek évezredeken keresztül fennmaradtak Egyiptomban. Ezeknek a régi szövegeknek a fordítása, az értelmezése sokszor nehézségbe ütközik. Ebből az időszakból származó jó néhány növénynév bizonytalan értelmezésű vagy egyáltalán nem fordítható. Az egyiptomiak papiruszra jegyezték fel a gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteiket, megfigyeléseiket. Az ókori görög orvoslás kutatása évtizedek óta a gyógyszerészeti kutatások érdeklődésének homlokterében áll. 13 9 Dioszkoridést tekintik a gyógyszerészet atyjának. Munkáinak gyógyszerészeti és orvoslási gyakorlata 1.500 évig erősen befolyásolta az európai gyógyítást. Kiváló farmakológus volt és több mint 600 gyógynövényt írt le. A görög orvosdoktor Hippokrátes szintén hosszú időn keresztül hatott az európai gyógyításra. A görög-római Claudius Galen (Galénusz) összegezte az addigi orvoslás és gyógyszerészet ismereteit. Az idősebb Pliniustól, korának színvonalán, származik az a természethistográfiai összefoglalás, amely számot ad a növényi és állati eredetű gyógyhatású termékekről. 133 Ua.20. 137 Tóth L. (2005)1 134 Ua.21-22. 138 Prance, G.-Nesbitt,M. (2005): 210. 135 Ua.23. 139 Ua.211. A görög, latin, arab és 15. századi orvos-botanikai és füvészkönyvekről lásd: 136 Lásd: i3i.jzet Collins, M: Medieval Herbais.London, 2000.
