Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MUZEOLÓGIA - Lovas Kiss Antal: Francia gazda, magyar traktoros lány

343 LOVAS KISS ANTAL FRANCIA GAZDA, MAGYAR TRAKTOROS LÁNY Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az itt látható plakátok, amelyek a francia Compa Múzeum és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum plakátgyűjteményéből származnak, érdekes áttekintést nyújtanak a francia és a magyar mezőgazdasági vonatkozású plakátok előző korszakaiból. A francia plakátkészítés, egy sajátos területének 100 évét bemutató képek mellett pedig izgalmas kontrasztként jelenik meg az 1950 és 70 közötti évek magyar mezőgazdasági plakátjaiból nyújtott ízelítő. Természetesen egy kiállításmegnyitás alkalmával nincs mód a teljes francia és magyar plakáttörténet bemutatására, ezért engedjék meg, hogy csak néhány jellemző momentumra utaljak! A francia művészi plakát történetében megközelítőleg 150 évre tekinthetünk vissza. A mai értelemben használt korszerű, modern plakátnyelv megújítói, a műfaj 19. századi legnagyobb mesterei Jule Chérét és Henri Tolouse-Lautrec (1891). Az ő plakátjaikon jelennek meg először a nagy dekoratív formák, az élénk, tiszta színek. Ugyanakkor velük szinte egy időben és ugyancsak nagyon tehetséges alkotó tollából, de egészen más talajról indulva születik meg a magyar plakát. Az első magyar plakátot Benczúr Gyula készítette az 1885-ös Országos Általános Kiállításra. Ez a plakát ellentétben a Tolouse-Lautrec-i dinamikával, aprólékosan kidolgozva inkább a szöveg közötti felület kitöltésével teremt figyelemfelkeltő hatást. A megszületett plakát néhány év alatt bevett közlésmóddá vált, a 20. században a francia plakáttervezés a legjobb hagyományokat örökítette át és vitte tovább. A műfaj társadalmi presztízse nyilvánvaló volt. így történt ez Magyarországon is, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy tíz évvel Benczúr Gyula plakátja után már kétszáz hirdetőoszlop és számos hirdető tábla állt Budapesten. Bizonyos kapcsolódásokat ebben az időben már láthatunk a francia és magyar plakátművészet között. 1900-ra teljesen polgárjogot nyert a plakát, ekkor mutatták be francia tervezők egy kollekcióját az Iparművészeti Múzeumban és a Nemzeti Szalonban. Ezek a bemutatók új ismereteket tettek hozzáférhetővé a hazai alkotók számára. Megfigyelhették a francia plakátok grafikai és tipográfiai elemeinek új egyensúlyát és hatásmehanizmusát. A húszas évek francia plakátjainak jellemzője a humor, a játékosság, a kedvesség, még a mezőgazdasági és ipari gépek gyártása köré is kedves állatfigurák, kenyeret majszoló kisfiú képe kapcsolódott. A plakátművészet dinamikus terjedését jelzi, hogy 1919-re Hevesy Iván, a kor egyik nagytehetségű művészetkritikusa egyenesen az újkor freskójaként ünnepelte a plakátot. A húszas években a kortárs német reklámgrafika hatott a magyar plakátra, de különösen a kiemelkedő képességű Bortnyik Sándorra, akinek a Műhely nevű, a Bauhaus örökségét továbbadó grafikai iskolájából került ki a később francia festővé lett Vásárhelyi Győző - Viktor Vasarely. Mint láthattuk, a két nemzet plakátkultúrájának kialakulása némileg eltért, ám mégis, ha körbetekintünk a falakon azt tapasztalhatjuk, hogy az ötvenes évekre valahogy összeért, összetalálkozott a két különböző fogalmazásmód. Azt gondolom, hogy az adott korban betöltött szerepet akkor értjük meg, ha belehelyezkedünk a kor életvilágába, s így hadd mondjak egy szentségtörő mondatot. Az itt kiállított plakátok (még, ha sok közülük művészi színvonalával ki is vívja a jelen szemlélők csodálatát) alapvetően a hétköznapok használati tárgyai voltak, éppen úgy, mint a postaládáinkat manapság hétről-hétre megtöltő reklámújságok. Lehet, hogy száz év múlva ezek lesznek egy kiállítás tárgyai? Nem lehetetlen és nem méltatlan, hiszen tárgyaink - jelen esetben a plakátok -, (különösen a francia plakátok) egy kor emberéről, annak életmódjáról beszélnek, nem csak a ruháikról, gépeikről, a számukra esztétikailag vonzóról kapunk képet, ha-