Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MUZEOLÓGIA - Lovas Kiss Antal: Francia gazda, magyar traktoros lány

344 LOVAS KISS ANTAL nem egész mentalitásukról. De önmagában az információ megfogalmazásának módja is a kor emberéről beszél. Tessék mondani ma ki állna meg egy sűrűn teleírt plakátot elolvasni? Persze nyilván tudom én is, hogy nem ez a teljes korabeli valóság, ezek a plakátok némileg idealizáltak is. Sőt a magyar 50-es évek plakátjain feltűnő parasztok és munkások, nagyon is. Az itt kiállított francia és magyar plakátok összecsengő hangvétele abból is ered, hogy egy speciális területet láthatunk: a mezőgazdasági és oktató jellegű plakátokat. A mezőgazdasághoz való viszony, fontos közös nevező a két ország között. A mezőgazdasági ismeretek átadásában évszázadokig a paraszti kisgazdaságokban a szocializáció töltött be jelentős szerepet. Azonban a modernizáció, a gépesítés és az új technológiák bevezetése megkívánta a tájékoztatást. És itt lényeges különbség figyelhető meg a magyar és a francia plakátok között. A francia kiállítási anyagban az elmúlt 100 év távlatából ismeretátadó, oktató jellegű plakátok és kereskedelmi plakátok egyaránt találhatók, elsősorban a közepes, családi jellegű gazdaságokat megcélozva. Az ismeretterjesztő plakátokon a műtrágyák használata, az új mezőgazdasági gépek és eljárások ismertetése, a csatornázás tűnik fel. Ezekhez szervesen kapcsolódnak azok a kereskedelmi plakátok, amelyek talajmegmunkáló gépek, növényvédő szerek, állattápok vásárlására buzdítanak. Figyeljük meg, könnyű traktorokat kínálnak, vagy a kisüzemi léptékű istállózás és gazdálkodás helyes módját ismertetik! Míg az 1950-es évek magyar plakátjai hasonló témakörökben, másfajta szerepkört töltöttek be. Míg a francia gazdák egy nagy múltú gazdálkodási tudás frissítésére, fejlesztésére kaptak információkat ezeken a plakátokon, addig az itt látható magyar plakátok jelentős része mozgósító és oktató jellegű. Azoknak a nincstelen, frissen földhöz jutott proletároknak igyekeztek segítséget nyújtani, akik a termelés egészében nem voltak járatosak. (Persze voltak Magyarországon is a földműveléshez remekül értő, gyakran aranykoszorús gazdák, akik a háború előtt gazdakörökben korszerűsítették mezőgazdasági ismereteiket, csak azokat éppen ebben az időben lehetetlenítette el a hatalom mondván, hogy kulákok.) A magyar anyag nem igen buzdít vásárlásra, hiszen a hiánygazdaságban nem sok értelme volt a reklámnak, inkább termelésre, és ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább nagyüzemi termelésre. Tulajdonképpen egyetlen plakátot nevezhetnénk kereskedelminek, az 50-es években készült: „Kiváló minőség- bő választék a földművesszövetkezeti boltban" címűt. Amely sokkal inkább azt mutatja meg, milyen tárgyak voltak a kor státusznövelő divat elemei, mint a valódi választékot. A magyar plakátokon közvetített agitáció gyakori témája a termelőszövetkezetek szervezése, amelyeken keresztül a hatalom a nagyüzemi gazdálkodás hasznosságáról igyekezett meggyőzni a falusi népességet. Ahogy időben előre haladunk, látható, hogy hogyan válik az 1970-es évekre nagyüzemivé a magyar mezőgazdaság. A kiállított magyar anyag jelentős része a szocreál jegyében fogant. Inkább gerelyvető nőkre emlékeztető parasztlányok, és vidám, nagybajuszú, huncutszemű parasztbácsik, vagy sematizált traktoristák néznek ránk vissza a plakátokról, nyoma sincs annak a tragédiának, ami az ötvenes évek magyar falusi társadalmában játszódott le. Ez talán azért is sikerülhetett így, mert hihetetlenül színvonalas alkotói gárda keze nyomán rajzolódott ki ez a sosem volt vidéki világ. A harmincas években tűnt fel az egyik legnagyobb magyar plakáttervező, Konecsni György, aki a második világháború után volt a csúcson. Ez az az idő, amikor a magyar plakát a társadalmi és politikai kommunikáció talán legfontosabb eszköze. Ebben az időben vitán felül álltak a kitűzött nemzeti célok: az újjáépítés, a városi és falusi termelés megindítása, a társadalmi és gazdasági szerkezet átalakítása. Konecsni György a korszerű magyar plakátgrafikai oktatás megszervezője, tanítványai voltak Gross Arnold, Kass János, Reich Károly, és akiknek itt is láthatjuk munkáit, Szabó Endre, valamint a Munkácsy-díjas, és érdemes művész Zala Tibor. Az itt kiállított magyar anyag Repcze János, Balázsfy Rezső, Sinkó Károly munkáját dicséri, de talán a legkiemelkedőbb ezen a területen Pál György, aki 1945 után az egyik legfoglalkoztatottabb plakáttervező volt. Az 50-es, 60-as években a szocreál követelményeinek megfelelően készítette mozgósító és oktató jellegű, többségében mezőgazdasági plakátjait. Választási, állami ünnepeket hirdető falragaszai elsősorban a parasztsághoz szóltak, az idealizált típusok, a falusi idill naturálisan részletező, harsány koloritú ábrázolásával. Nyilván minden egyes plakátról külön-külön nincs mód beszélni mégis engedjék meg, hogy néhány számomra izgalmas és érdekes plakátra felhívjam a figyelmet! Tessedik Sámuel, -egy Nyugat-Európában tanult, evangélikus lelkész- ,,A'paraszt ember Magyarországban, mitsoda és mi lehetne.. ."című 1784-ben németül napvilágot látott munkájában két falu végletesen sarkított képét rajzolta meg. Az "ófalu"-nak nevezett képzeletbeli település leírásában a korabeli falusi közösségek társadalmi-gazdasági bajait összegezte, míg a vágyott, elérni kívánt morális, erkölcsi, technológiai színvonalat az "új falu"-nak nevezett képzeletbeli település leírásába sűrítette. Mintha csak ez a munka elevenedett volna meg azon az 1907-es francia plakáton, amely a jó és rossz földműves történetét mutatja be. Természetesen a hasonlóságok mellett benne rejlik ezekben a plakátokban a két országra jellemző vidékkép különbözősége is. A „Frissen vágott széna" névre keresztelt parfüm a termék frissességére, természetességére utal nevével, a magyar nézőben pedig felmerül, hogy mennyire más a franciák vidékről konstruált képe, mint a magyaroké, hiszen nálunk nemigen lehetetne dolgozó parasztokkal parfümöt reklámozni. Annak ellenére így van ez, hogy tudjuk, a másik, szintén a mezei munkásokat ábrázoló szakszervezeti plakát valószínűleg közelebb áll a korabeli francia valósághoz, mint a parfüm reklám által megjelenített kép. 1925-ben készült az a Renault traktort népszerűsítő reklám, amelyben a köztudottan erős francia hazaszeretet nyilvánul meg, feliratának tanulsága szerint: „A francia földet csakis egy francia márkájú traktorral lehet még termékenyebbé tenni". Ezt a szálat követve, a második világháború után Nyugat-Európában végbement amerikanizálódási folyamat a mezőgazdasági reklámplakátokon is tetten érhető. Például azon az 1947-es Renault plakáton, amely szép példája a kultúrák találkozásának. A plakát szlogenjében hangsúlyozza, hogy a reklámozott traktor „igazi francia" miközben a reklámplakát képi nyelve az amerikai plakátkultúra jegyeit vi-