Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

42 TAKÁCS PÉTER Nem elhanyagolható az sem, hogy magyarországi és külföldi kapcsolatai révén „termelője" és közvetítője maradt az európai és hazai kálvinista humán kultúra eredményeinek.

5

0 A város a i8. század utolsó harmadában harmincezret közelítő, a pusztai szállásokon, tanyákon élőkkel azt meg is haladó lakosságával a Kárpátmedence legnépesebb magyar etnikumú települése volt. A kétszázezer holdnál tágasabb határa, a Hortobágyon - a sófogyasztást jelentősen befolyásoló - pusztai állattartása nemcsak a képzeletet, az embereket is vonzotta. II. József népszámlálói - valószínűleg a puszták és pásztorszállások lakói nélkül - 28 551 embert vettek számba. Kováts Zoltán a város népesedési viszonyait vizsgálva, az egyházi anyakönyvek alapján 33-35 ezerre kalkulálta az 1799-es lakosságszámot.

5

1 Ludovius Nagy 3481 lakásban 45 375 ember létét vélelmezte a városban.

5

2 Fényes Elek 1851-ben a következőket írta lakói számáról: „Népessége ezelőtt az 50 000 számot is meghaladta, hanem a mostani összeírás, mint írják, csak 33 000 főt talált, ha ugyan ki nem felejtettek azon igen számos lakosok, kik a tanyákon, erdőkben és szőlőkben tartózkodnak állandóul "

5

i Bármiként számolunk is, a Debrecenben bentlakók, az egy-két napra, vagy hosszabb időre munkát vállalók, a bent piacozók, vásározók, a szállásoló katonák, inasok, segédek, kollégiumi diákok, pereiket a kerületi táblán intézők, más rendű és rangú látogatók, rokonok, a pásztorszállások és tanyák állandó lakói, akik rendszeresen Debrecen területén táplálkoztak, legalább 40 ezren voltak. Egy-egy emberre évenként 3,5-4,5 kilogramm sót számolva, azi40 000-180 000 kilogramm, 2500-3214 bécsi mázsa és 33-34 font só. Ezt 200-210, illetve 265-270 szekérre lehetett a sóaknáknál vagy a hajózható folyók valamelyikének (Tisza, Szamos, Sebes-Körös) a portusain felrakodni. Bár a debreceni gazdák szívesebben fogatoltak lovat, mint ökröt (1770-ben a város árkain belül 5030 ló mellett mindössze 874 igás ökröt írtak össze),

5

4 de a sót inkább ökrös szekérrel fuvarozták, és többnyire nem is debreceniek. A lakosok mellett a sót az állatok is rendszeresen igényelték. A lovak egyenként öt-hat kilót egy-egy esztendőben, a szarvasmarhák 6-8 kilót, 50 Barcsa János: A debreceni kollégium és partikulái, Debrecen, 1905.; Boldizsár Kálmán: Debreceni vásárok. DKK. 1934.; Csatkai Endre: Adalékok a debreceni vásárokhoz a XVIII—XIX. század fordulóján. DMÉ, 1958/59. Debrecen, i960.; Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII—XIX. század fordulóján. A H-BmLÉ I. Debrecen, 1974.; .Takács Péter. „Biharország" vásárai és vásározó népe a 18. század ultolsó harmadában. In.: Ifj. Barta János és Papp Klára szerk.: Bihar vármegye az úrbérrendezés idején. Debrecen, 2005.79-132. (A továbbiakban: Takács, 2005.) A debreceni vásárokról, és azok látogatottságáról, 127-130.; Lengyel Imre - Tóth Béla: Maróthi György nevelési törekvéseinek külföldi gyökerei. Könyv és Könyvtár. VIII. Debrecen, 1971. 51 Kováts Mán: A népességi viszonyok. In.: Rácz István szerk.: Debrecen története 2. 1693-1849. Debrecen, 1981.15-69. (A továbbiakban: Kováts Z, 1981.). A város népességére, 47. 52 Ludovicus Nagy: Notitiae politico-geographico statiszticae inclyti regni Hungáriáé partiumque eidem adnexarum. Buda, 1828. 53 Fényes Elek: Magyarorsszág geographiai szótára, Pest, 1851. 54 Balogh István: Mezőgazdasági termelés és agrártársadalom. In.: Rácz István szerk.: Debrecen története 2.1693-1849. Debrecen, 1981.273-308. (A továbbiakban: Balogh István, 1981.). Az állatlétszámra, 284-285. a juhok két-két kilónyit. Ha igazak Balogh István adatai, Debrecenben és a hozzá tartozó pusztákon, a Hortobágyon 1770-ben összesen 16130 szarvasmarhát, 5861 lovat és 23 516 juhot írtak össze.

5

5 Ezek sóigénye minimum 174117, maximum 211238 kg volt. Ez bécsi mázsában 3109 és 22-23 font, illetve 3772 bécsi mázsa és 11-12 font. Ez tizenkét bécsi mázsájával szekérre rakva, 259, illetve 314-315 teher só. Mivel Debrecenbe a sóaknáktól, a Tisza, Szamos és Sebes-Körös portusairól, de Szilágysomlyóról is csak tengelyen szállíthatták a sót, s innen is tengelyen vihették tovább a somlyói kontingenst Szolnokra. Emlékezetbe véshetjük tehát, hogy Debrecen lakosainak és az itt honos gazdák állatainak a legszűkebb ellátásához esztendőnként legalább 5609, illetve 6986 bécsi mázsa, azaz 470, illetve 590 teljes terhelésű szekér sóra volt szüksége, és legalább kétszer ennyi sófuvarra, sószállító kötelezettségének teljesítéséhez. Az említett sómennyíség a puszta létezéshez szükséges minimális mennyiség volt. Ebben nincs benne a téli vitamint biztosító káposzta savanyításához, a húsok tartósításához, a szalonna, sonka sózásához, a 2664 fejőstehén tejének sajttá, vajjá, túróvá, a 7306 fejősjuh tejének gomolyává, sajttá, túróvá dolgozásához szükséges mennyiség. Az itt felsoroltak beszámításával is ez a sómennyiség a debreceni sóház kapacitásának 1517 %-a. Ez önmagában jelzi, hogy a város sóraktáraiból hatszor-nyolcszor több embert és állatot láttak el ezzel a nélkülözhetetlen ásvánnyal, mint amennyien a városban laktak, és ahány állatot a debreceniek tartottak. Többnyire itt szerezték be szükségleteiket a hajdúvárosok lakói, Bihar megye falvaiból azok a lakosok, akik elsődlegesen itt vásároztak. Heves megyéből, a Jászkun kerületből, Szatmár és Szabolcs megyéből azok, akik azt itt kelendő, vagy jobb áron eladható javaikat ide hozták értékesíteni: lekvárt, friss gyümölcsöt, dinnyét, almát, aszalványt, dohányt, sulymot, faragványokat, házfedelezéshez nádat, épület-, tűzi- és szerszámfát, gyékényárut, kendert, fonalat, gyapjút, viaszt és faggyút, kálisót és hamuzsírt, de mindenekelőtt állatokat. Nem tudjuk - legfeljebb feltételezzük -, hogy mennyien voltak, de sóra nekik is rendszeresen szükségük volt. Bácskai Vera és Nagy Lajos az 1828-as regnicolaris összeírás alapján öt település 30 ezer lakosát sorolja ide, mint kizárólag Debrecenben piacozókat, vásározókat, és további 120 településről mintegy 300 ezer embert, akik a debreceni vásárok vonzáskörzetében is éltek.

5

6 Ezért feltételezhetjük joggal, hogy 1741-ben Mária Terézia rendelkezése nyomán nem azért bővítette a királyi kamara 19 ezer bécsi mázsa só befogadására alkalmassá a debreceni raktárakat, hogy azok kamrái üresen ásítozzanak. Mivel folyója Debrecennek nem volt, s a debreceni sár is legendás volt, jószerével csak a tavaszi hóolvadás nyomán keletkezett sarak felszikkadásától az őszi esőzések beálltáig lehetett sót szállítani, március végétől, április elejétől-kö55 Uo. 284-285. 56 Bácskai Vera-Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp. 1984. (A továbbiakban: Bácskai - Nagy, 1984.). 60.; Takács Péter: „Biharorsszág" vásárai és vásározó népe a 18. század utolsó harmadában. In.: ///. Barta János - Papp Klára szerk.: Bihar vármegye az úrbérrendezés idején. Debrecen, 2005. 79-132. (A továbbiakban: Takács,2005.). 126-129.; Lásd még: TakácsPéter: Adalékok Szatmár megye 18. század végi vásáraihoz és a szatmári adózó nép vásározási szokásaihoz. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1990.2. sz. 150-161.;